9 Nyíl

Csuklyás Robin utódai a házban...

2018. március 14. 17:36 - adam_f

2018 Unibet Premier League - Motorpoint Arena, Nottingham (a hatodik forduló beharangozója)

Újra itt a csütörtök, amely két szempontból is fontos a magyar ember (és dartsrajongó) számára: az első az, hogy most erre a napra esik egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének emlékezete, a másik pedig a Premier League aktuális fordulója, amely ezúttal a gonosz János hercegnek és az angol történelem első legendás íjászának, vagyis Robin Hood városába, azaz Nottinghambe érkezett. Kvázi mondhatnánk azt is, hogy az angolok azzal tisztelik meg a magyarokat, hogy ajándék gyanánt egy komplett PL-fordulót nyújtanak át nekünk. Nézzük, hogy mindezt milyen párosításban teszik meg most nekünk.

pl_2.jpg

Máris egy nagyon pikáns találkozóval indul az este, ha a Michael Smith - Peter Wright összecsapást annak lehet nevezni. Bár a mostani állást tekintve Bully Boy-nak nagyobb sansza van a mérkőzés megnyerésére, hiszen az egészen a múlt hétig százszázalékos mutatót nyújtó Smith perpillanat jobb játékra képes, mint Snakebite, akinek eddig nagyon rapszodikus a teljesítménye (a múlt héten sem jött neki jól az a 7-1-es zakó Suljovic ellen), és négy pontjával éppen csak a vonal felett van. Smith-nek a múlt héten szakadt meg a veretlenségi szériája Cross ellen, de ettől függetlenül sem kell nagyon félnie attól, hogy ne menne tovább a második körbe.

premier-league-darts-peter-wright-michael-smith_3410813.jpg

Vajon ki szorul most háttérbe a két játékos összecsapása után?

Az uraknak egyébként ez lesz a tizenkilencedik összecsapásuk egymás ellen, az eddigi tizennyolcból tizenkétszer Snakebite bizonyult jobbnak, míg hat alkalommal (köztük a legutolsón is) Smith nyert. A jelenlegi helyzetüket nézve nem volna meglepetés, ha most is az angol lenne a jobb.

A következő ütközet a szintén jó formában lévő Simon Whitlock és az eddig még győzelem nélkül lévő Daryl Gurney között zajlik majd. Az ozzie-t bizonyára fűtheti a visszavágás vágya, hiszen a 2017-es World Grand Prix finálé óta nem találkoztak össze egymással, az egymás elleni összevetésben pedig vastagon az északír felé dől a mérleg nyelve, hiszen a tizenhárom találkozóból tizenegyet ő nyert meg. Ám a Premier League éppen attól olyan szép, hogy ott ezeket a számokat nem veszi figyelembe senki, ami pedig azt jelenti, hogy Whitlock-nak van most jelenleg nagyobb oddsza arra, hogy behúzza a találkozót, hiszen jelenleg a harmadik helyen áll, három győzelemmel, s noha az elmúlt héten éppen a kopasz és zöld Gömbhalba futott bele (meg egy vállalható 7-4-es vereségbe), ez semmivel sem vetette vissza a Varázsló harci kedvét. Gurney számára pedig egyértelmű a cél: megszerezni az első győzelmet, és végre elmozdulni a kiesőzónából.

final1_1_1.jpg

Emlékeznek még erre? Mostanáig kellett arra várni, hogy eljöjjön a "visszavágó" ideje

A nap harmadik találkozóját az egyre jobb formába lendülő sógor, alias Mensur Suljović, valamint a PL ritmusát egyre jobban megérző Rob Cross vívják egymás ellen. Barátaink eddig öt alkalommal ütköztek meg egymással, amelyből négyet a kopasz angol nyert meg, míg a legutóbbi találkozójukon (a 2018-as Mastersen) Suljović volt a jobb. Az osztrák az elmúlt héten nagyon jó játékkal söpörte le Peter Wright-ot a színpadról (7-1), míg Cross 7-5-ös sikerével ejtett foltot Michael Smith patyolat-tiszta teljesítményén. Azt hozzá kell tenni persze, hogy a sógor nagyon brutális összátlagot tud felmutatni jelenleg, hiszen egy meccse volt, ahol 100-as átlag alatt szórt, a többin mindig sikerült felette teljesítenie (még úgy is, hogy közben kikapott ezeken a meccseken), ezért is áll jelenleg 101,32-es összeredmény a neve mögött. Cross ebben az összevetésben perpillanat 95,55-tel áll, ami szintén megsüvegelendő teljesítmény. Persze a kérdés továbbra is az, hogy kinek folytatódik tovább a szerencsesorozata...

sul_1.jpg

"Ne igyál előre a Mensur bőrére..."

A negyedik találkozót a walesi Gerwyn Price és a holland világelső, Michael Van Gerwen prezentálja a nagyérdeműnek. Azt hiszem, ez az a mérkőzés, amelyhez konkrétan nem tudok mit hozzáfűzni, hiszen az első helyezett találkozik a jelenlegi tökutolsóval, így az esélyek eléggé egyértelműnek tűnnek (persze ezt csak félve jelentem ki). Egymás elleni összevetésükben 0-12 az állás a walesi szemszögéből, szóval nem árulok el vele nagy titkot, hogy ki a találkozó fő esélyese.

mvg_15.jpg

Ezúttal kinek hoz majd szerencsét a tizenhármas szám?

Az este utolsó összecsapását két világbajnok szervírozza nekünk, csak úgy desszert gyanánt. A holland Raymond van Barneveld és a skót Gary Anderson egymás elleni mérkőzése mindig parázs ütközetet szokott hozni, főleg annak a ténynek a fényében, hogy összesen hét világbajnoki cím feszül egymásnak. Az eddig 40 találkozót nézve jelenleg 21-17 arányban Anderson vezet, de két alkalommal már remiztek is egymással, úgyhogy biztosat csak a mérkőzés után tudunk mondani. Egy tuti: mind a kettejüknek szüksége van a sikerre, hiszen egy holland győzelem esetén Barney továbbra is tudná tartani a lépést az élbollyal, míg egy esetleges Anderson siker esetén a skót is megkezdhetné a felzárkózást az első négyes mögé. Ebből következik az, hogy egyikük sem fogja félvállról venni a mérkőzést, vagyis nagyon jó kis csatának nézünk elébe.

rvb.jpg

Ki lesz vajon a kedélyesebb kettejük összecsapása után?

Természetesen minden rezdülést igyekszünk nyomon követni, hogy aztán frissen kapjátok meg a legfontosabb infókat, úgyhogy most sem bíztatok senkit másra, mint arra, hogy tartson velünk!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2513736456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása