9 Nyíl

Az első kettő csatája és a születésnapos nyeretlen reménye

2018. március 22. 11:12 - Denis Potvin

2018 Unibet Premier League - The SSE Hydro, Glasgow (a hetedik forduló beharangozója)

Pillanatok alatt elröppent a Premier League első szakasza, hiszen csütörtök este már a hetedik játéknapot rendezik, melynek ezúttal Glasgow és a The SSE Hydro Arena ad otthont. Nem is akármilyen derbikkel, hiszen például összecsap a ranglista első két helyezettje is, a világbajnok is tovább zárkózhat és az is kiderül, hogy marad-e nyeretlen a forduló végére.

pl_2018_1.jpg

Unibet Premier League

7. forduló, március 22., The SSE Hydro, Glasgow

Daryl Gurney–Mensur Suljovic

daryl-gurney.jpg

A nap egyik kérdésére - azaz meglesz-e Daryl Gurney első győzelme a sorozatban - rögtön az első meccs után választ fogunk kapni. Az északírnek eddig négy döntetlenje és két veresége van, és most azzal a Mensur Suljoviccsal találkozik, aki három vereség után kétszer nyert, majd a múlt héten Rob Cross-tól kapott ki elég simán. Suljovic és Gurney is ott voltak a hétvégén a Players Championship aktuális körében, ahol az osztrák szombaton a negyeddöntőig (6-3-as zakó James Wade ellen), vasárnap pedig a 64-ig jutott (6-2-es vereség Jeffrey de Zwaan ellen). Superchin ugyanebben az összevetésben szombaton csak egy, vasárnap pedig két győzelemnek örülhetett. Viszont az északír játékost az első PL-győzelmének megszerzése mellett még az is motiválhatja, hogy éppen ma ünnepli a 32. születésnapját. A két játékos eddig tízszer meccselt egymással, melyből jelenleg az északír áll jobban (6-4 a javára). Legutóbb a tavalyi World Matchplayen futottak össze, akkor a negyeddöntőben 16-13 lett Gurney javára.

Michael van Gerwen–Michael Smith

mgngrnnbuhoiqtjh4xmdoxojbzmtt2bj_1.jpg

A második meccsel el is érkeztünk a nap rangadójához, amelyen az első helyen álló Michael van Gerwen játszik a második Michael Smith-szel. Mindkettőjüknek öt győzelme és egy veresége van, Gerwen a skót Peter Wright-tól, Smith pedig a világbajnok Rob Cross-tól kapott ki. Nagy meccsre lehet számítani, hiszen a legutóbbi Premier League-meccsükön, 2016-ban, Aberdeen-ben Gerwen egy 123,40-es, akkor világcsúcsnak számító átlagot vert oda Smith-nek.

„Meg fogom állítani, és azt is tudom, hogyan. - mondta a meccs előtt a PDC hivatalos hinlapjának Gerwen – Jó játékos és ez az idő múlásával egyre jobban látszik, hiszen fenomenális tehetség. A csoport elején állok és ott is akarok maradni.”

Mindketten udvariasan dicsérik egymást, de tény, hogy a holland világelső szenzációs formában van. Múlt szombaton letarolta a mezőnyt a PC-n, majd vasárnap két győzelem után esett ki, talán azért is, hogy tudjon picit pihenni. Amúgy idén kétszer találkoztak, mindkétszer a UK Open selejtezőjében, egyszer Gerwen nyert 6-3-ra, majd Smith 6-1-re, míg a teljes összesítést nézve a holland 19-5-re vezet.

Gary Anderson–Simon Whitlock

maxresdefault_1_4.jpg

Gary Andersonnak eddig egyáltalán nem úgy alakul az idei PL, ahogy azt nagy valószínűséggel eltervezte. Mindössze egyetlenegy győzelme van csak és az utolsó három meccse rendre 6-6-tal ért véget. Volt olyan, hogy ő mentette ikszre a meccsét, de volt olyan is, hogy arra bukta el, viszont a lényeg: az eddigi hatodik helye csalódás. Simon Whitlock kiválóan, három győzelemmel kezdte a szezont, utána viszont megtorpant és azóta egyetlen siker sem jött össze.

„Jó lesz Skóciába visszatérni, évente kétszer játszunk itt és a skót szurkolók fogadtatása mindig fantasztikus. Simonnak eddig remekül ment a szezonban, így össze kell szednem magam. Egyszer csak elindul felfelé a dolog, remélem ez a forduló lesz az.” - mondta Anderson a meccs előtt.

Ahogy Anderson is említette, nagy csatákat vívtak eddig, szám szerint 37-et, amiből a skót 21-et nyert meg. Idén még nem találkoztak, a tavaly négy meccsük 2-2 lett. Whitlock a hétvége mindkét napján egy győzelemmel és egy vereséggel zárt. Andersonnak már jobban ment szombaton, hiszen csak a negyeddöntőben kapott ki Gerwentől, vasárnapra azonban már ő is elfáradt, és egy siker után be is fejezte a PC-t.

Peter Wright–Raymond van Barneveld

peter-wright-raymond-van-barneveld-premier-league-darts_3414593.jpg

Peter Wright nincs jól. Ezt nagyon jól láthattuk rajta a legutóbbi fordulóban is, amikor Michael Smith-től kapott ki ultrakönnyen. Le is van fogyva, és most éppen a kieső helyen áll, hat meccsből csak egyet tudott nyerni, Barneveld pedig erősít, kondizni jár, ahogy azt mi is írtuk a múlt héten. Ezzel próbál nem csak fizikálisan, de mentálisan is minél jobban felkészülni és bekerülni a legjobb négybe.

Wright is megemlítette, hogy mennyire szeret hazai közönség előtt játszani, és reméli, hogy ez feldobja a játékát, mert a közönségnek akar nyerni. Azt is reméli, hogy hamar elfelejti a vállproblémáit, és csak a győzelemre tud koncentrálni. Szüksége is lesz erre, ha nem akar végleg lemaradni és már az elején kiszállni.

Ahhoz képest, hogy milyen régóta vannak színpadon, viszonylag kevés, mindösszesen 21 egymás elleni meccsük van, amelyből kilencet Barney, nyolcat Wright nyert, négyszer pedig döntetlen lett. Tavaly a PL-ben Wright 7-1-re nyert.

Rob Cross–Gerwyn Price

ecfinal_cross1.jpg

Az egyre jobban belelendülő világbajnok és a még mindig az első győzelmére ácsingózó Gerwyn Price csatája zárja az estét. Cross két vereség után négyet nyert zsinórban, míg Price most már egymás után három vereséggel (összesen négy) és az elején elért két döntetlennel áll. Ha nem lesz döntetlen a Gerwen-Smith meccs és Cross nyer, akkor az egyik éllovast utolérheti, de legarányban azért még mögöttük marad, de a győzelem éppen ezért is motiválhatja. Nagyon kiegyenlített a mezőny, így a nagy számok törvénye alapján Price-nak egyszer már nyernie kell, de nagyon össze kell kapnia magát, hogy az pont ezen a meccsen történjen meg.

A hétvégén Cross előbb egyből kikapott, ám másnap már jobban ment neki és egészen a negyeddöntőig jutott. Price pocsék felkészülést produkált, a Players Championship mind a két napján egyből elbukta az első meccset, ráadásul nem is olyan "nagy" nevek ellen: Mickey Mansell és Josh Payne volt a győztes fél. Két meccsük volt eddig tavaly, amelyből előbb a PC egyik elődöntőjét Cross 6-5-re nyerte, majd a egy másikon, a legjobb 32 között Price 6-3-mal volt jobb.

dyxkm1wx4aa7cxn.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3513766282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása