9 Nyíl

Wright megmenekült, Suljović pedig elbúcsúzott a további küzdelmektől

2018. április 06. 09:40 - adam_f

2018 Unibet Premier League - Judgement Night - Liverpool, Echo Arena (a kilencedik forduló összefoglalója)

Sajnos a tegnapi napot eléggé beárnyékolta Eric Bristow hirtelen jött tragikus halála, de a show-nak mennie kellett tovább, és még egy játékosnak búcsúznia kellett csütörtökön, a Liverpoolban megrendezett kilencedik állomáson, azaz a Judgement Night-on. Mivel mi is a megrendültségünkből és a rossz hír okozta sokkból próbálunk magunkhoz térni, ezért most szinte minden szöveget mellőzve adjuk nektek közre a tegnapi nap eseményeit, és az értékeléseket.

pl_2018_1_1.jpg

SIMON WHITLOCK (AUS) - GERWYN PRICE (WAL): 7-3

1_13.jpg

Simon Whitlock: "Jó győzelem volt ez a végére, és kellett is a két pont. Ismét bent vagyok a legjobb négyben és erre tudok majd építeni a jövőben. Már megvolt a tapasztalatszerzés a Premier League-ben, bár Gerwyn új volt számomra. Nagyon jó barát és sokat dolgozunk együtt, de neki ez még kicsit kemény volt. Nem ezt a Gerwyn Price-ot ismerem, és nagyon nehéz is volt ellene játszani, hiszen éreztem a fájdalmát, de nekem most ez volt a dolgom. A végére sikerült odaérnem, bár nem volt valami fényes teljesítmény, de most csak a két pont érdekelt."

RAYMOND VAN BARNEVELD (NED) - MICHAEL SMITH (ENG): 0-7

2_13.jpg

Michael Smith: "A kiszállóim nagyon jól mentek a végén, és így sikerült az első söprésemet megcsinálni a Premier League-ben. Tudtam, hogy most valami más fog következni, mert kétszer ugyanazt a játékot nem tudod nyújtani. Ez a ma esti játék jól sikerült, és ez mutatja azt is, hogy a kemény munka lassan kifizetődik. Nem játszottam valami jól a Premier League-ben, de mégis mindig nyerni tudtam. Örülök, hogy ezt a vonalat tovább tudtam vinni ezen a számomra nagyon szép estén. Túljutottam a Judgement Night-on, így most már nyugodtan pihenhetek, de alig várom, hogy folytassuk és innentől kezdve már csak a legjobb négyre koncentrálok."

GARY ANDERSON (SCO) - ROB CROSS (ENG): 5-7

3_6.jpg

Rob Cross: "Nem volt valami fényes este, de volt pár pillanat, amikor sikerültek a dolgok. A 75-ös kiszálló 5-3-nál nagyon kellett, no meg az is, hogy jókor jöjjenek a jó dobásaim. Ha győzöl, akkor nem sok hibát vétesz - nem számít, hogy szörnyen játszol, vagy brillírozol. Nekem most jól ment Gary ellen, és a lényeg persze az, hogy ma este sikerült a győzelmet megszerezni. Nagyon élvezem a Premier League-et, a közönség fantasztikus és persze mindig nagyon várom a csütörtököt."

A Facebook-on pedig így emlékezett Eric Bristow-ra:

"Szomorú hír, hogy elveszítettük azt a legendát, akit úgy hívtak: Eric Bristow. A darts sport neki köszönhet mindent, még a mai sikereit is. Ő volt a darts első szupersztárja, mellette pedig hatalmas személyiség is. Az egyik legnagyobb inspirálóm. Nagyon hiányzik." 

MENSUR SULJOVIĆ (AUT) - MICHAEL VAN GERWEN (NED): 4-7 - ezzel pedig el is dőlt, hogy az osztrák versenyző búcsúzott el a versenytől Gerwyn Price mellett

4_5.jpg

Az alábbiakban a hivatalos Facebook-oldalakról lévő üzeneteket olvashatjátok:

Michael van Gerwen: "Nyugodj békében Eric Bristow. Sportágunk legendája és az az ember, aki oly fontos szerepet töltött be ebben a csodálatos játékban. Részvétem a családnak és a barátoknak, akik ebben a szomorú pillanatban együtt vannak."

Mensur Suljovic: "Az én legnagyobb hősöm, a darts legendája, Eric Bristow, nyugodj békében. Soha nem fogunk elfelejteni."

DARYL GURNEY (NIR) - PETER WRIGHT (SCO): 6-6

Szavak nélkül:

600_wright_9.jpg

pw_1.jpg

5_6.jpg

Peter Wright: "Nagyon érzelemdús este volt. A mérkőzés előtt tudtam meg, hogy Eric elhunyt. Megpróbáltam a tökéletes leget megdobni, hogy ezzel is tisztelegjek neki. Most csak a családjára tudok gondolni. Sok-sok szép emlékem van vele."

Daryl Gurney: "Ez egy nagyszerű mérkőzés volt, tökéletes tisztelgés Eric előtt..."

Íme, a Premier League alapszakaszának végeredménye, valamint a játékosok egymás ellen elért eredményeit mutató táblázat:

tabella.jpg

kereszttabla.jpg

Folytatás jövő héten, a második kör első fordulójával. 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3313813480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása