9 Nyíl

Péntek 13 és a darts - első felvonás

2018. április 13. 17:27 - Dart Major

2018 PDC European Tour - German Darts Open - Saarlandhalle, Saarbrücken (első nap, délutáni program)

Babonás emberek biztos mindenfélét gondolnak és csinálnak a mai napon, de a darts rajongók most is a képernyőkre tapadtak. Elérkeztünk ugyanis az idei European Tour harmadik állomásához a German Darts Openhez. A szokásoknak megfelelően 48 vitéz jutott ki a versenyre, hogy megküzdjenek a 135.000 fontos összedíjazású versenyen. Nézzük meg, hogy az első etap milyen eredményeket hozott.
gdo_2018-350x197.png

Simon Stevenson - Kirk Shepherd: 1-6

Azok akik az izgalmas és kiélezett csatákat kedvelik most csak három legig élvezhették eme játékmenetet. Az első két leg break csatát hozott, Stevenson 108-as kiszállóval koronázott tizenöt nyilasa elég meggyőző volt. De ezután Shepherd periódusa következett. Tizennégy, tizenhárom, tizenöt nyilas köröket produkált és magabiztos 4-1-es előnyre tett szert. Ellenfele két legben még kiszállóra sem dobhatott mikor Ő már végzett. Itt a parti el is dőlt gyakorlatilag, Shepherd magabiztosabb és pontosabb volt így sima győzelmet aratott.
she.jpg
Matthew Edgar - Steve West: 2-6

Kiválóan kezdődött a mérkőzés, West két tizenöt nyilassal gyorsan ellépett 2-0-ra. A három leges előnyért is dobott, de ezt elhibázta, így előbb szépített Edgar, majd ki is egyenlített. A következő fordulat is hamar érkezett, előbb egy tizenhárom nyilassal West hozta a kezdését, amit egy újabb öt körös break követett. 4-2-nél a meccs eddigi képe alapján Edgarnak kellett volna egyenlítenie, de ez nem jött össze mivel West előbb egy újabb tizenöt nyilast dobott, ami azt jelentette, hogy hétből hét leg öt kör alatt ment le! A nyolcadik legben viszont a duplákkal megszenvedtek a felek és a végén West egy húsz nyilassal húzta be a győzelmet jelentő kört. Majdnem 100-as átlagot ért el a West, és mivel ez közel tíz ponttal volt jobb mint, amit Edgar dobott, így teljesen megérdemelt Steve West sikere.
we_2.jpg

Terry Jenkins - Cameron Menzies: 4-6

Itt végre már egy kiélezettebb meccset láthattunk. Jenkins bácsi egy remek tizenöt nyilassal kezdett, amit egyből egalizált is skót ellenfele. A harmadik és negyedik leget is elvitte a rutinos öreg róka, bár ebben bőven benne volt fiatal ellenfele aki hadilábon állt a duplákkal. Az ötödik körben Jenkins egy tizennégy nyilas játékkal ellépett 4-1-re és úgy nézett ki itt meg is van a meccs. Menzies erre előállt egy 120-as kiszállóval színezett tizenöt nyilassal, amit egy hátsó pályáról dobott ugyanilyen követett, csak itt 68-as kiszállóval. Szegény öreg Jenkins kiszállóra sem ért le ezekben a legekben, Menzies pedig a nyolcadik legben egalizált egy tizenhárom nyilassal. Ha pedig egy ilyen öt körös üzlet beindul... Nos a maradék két leget is ilyen jól dobta a skót aki három leges hátrányból fordítva 6-4-re nyert. 
men.jpg



Maik Kuivenhoven - Tobias Müller: 6-1

90-es átlaggal és 42 százalékos kiszállózással néha lehet meccset nyerni. De, hogy ilyen mutatókkal valaki 6-1-es sikert érjen el ahhoz kell az ellenfél is. Kuivenhovennek nagy szerencséje volt mert élete első PDC versenyén Tobias Müller nem kicsit izgulhatott és elég komoly nyomást tehetett rá a PDC színpad. Ez az állapot egy 78-at átlagot szült ami mondjuk úgy, hogy nem az amit PDC versenyen megszoktunk. Ez a teljesítmény pedig csak egy legre volt elég. Felejthető mérkőzés volt, nem is ragozom inkább.
kui.jpg
Jan Dekker- Daniel Larsson: 2-6

Ha a délutáni programban voltak országos egyes tippek akkor az egyik biztos Dekker győzelme volt. Fiatal kora ellenére rutinos játékos, elég sok tornán vett már részt. Nos ehhez képest meglehetősen visszafogottan kezdte a meccset. Az első leget még behúzta egy szolid tizennyolc nyilassal, de utána zsinórban hármat elbukott. Nem arra kell gondolni, hogy a svéd játékos tizenkét nyilasokat dobált volna, mind a három leget a hatodik körben hozta, ami azért egy Dekker szintű játékos ellen meglepő. A holland elrontott egy duplát a második legben pedig két T19-et bedobott a 148-as kiszállóhoz, majd a negyedikben 68 pontról nem tudott kiszállni. Szóval volt baja Dekkernek. Az ötödik legben aztán feléledni látszott, legalábbis a tizenkét nyilas leg erre következtetett. Vagyis következtetett volna. Larssonnak megtetszett a négykörös, hát dobott egyet ő is, aztán ráhúzott még egy tizenöt nyilast is. Szépíteni volt sansza a nyolcadik legben a hollandnak de ezt is kihagyta, így meglepetésre simán nyerni tudott a svéd. 
lar.jpg

René Eidams - Ricky Williams: 6-4

René Eidamsot láttuk már jól játszani, tudjuk róla, hogy nem rossz játékos. Ricky Williams dobott már kilencnyilast, volt már tour card birtokos is, és járt már ET állomásokon is. Szóval nem fakezű játékosok. Most azonban valami megfejthetetlen oknál fogva egyikük sem érte el még a 80-as átlagot sem. A kiszállókról nem is beszélve. Azt hiszem minden idők egyik leggyengébb ET mérkőzését játszották le a felek, óva intek mindenkit attól, hogy megnézze. Elég beszédes a statisztika is.
eid.jpg

Richard North - Danny Noppert: 4-6

A két feltörekvő játékos olyan meccset játszott amit várni lehetett tőlük. Kezdésnek elvették egymás "adogatását" ráadásul tizenöt nyilasokkal. Noppert nem unta meg a break partit, inkább dobott egy tizenkét nyilast egy szép 124-es kiszállóval. Na erre North is dobott egy 100 fölötti kiszállót, konkrétan 111-ről szállt ki. És ez a hátsó pályás győzelmi sorozat a nyolcadik legig tartott, ekkor Noppert tudta behúzni a saját kezdését és tudott először két leggel vezetni. Ezt még tudta korrigálni egy tizenhárom nyilassal North, de a döntő szó vagyis a döntő dupla a hollandé lett. Izgalmas, élvezetes meccs volt, a délután legjobb csatáját láthattuk.
nop.jpg

José Antonio Justicia Perales - Luke Woodhouse: 6-4

Hát megint egy olyan meccs amit a számok nyelvén nehéz értelmezni. Vagy mondjuk úgy, hogy nehéz megérteni. 77,07-es átlaggal győzni a PDC-ben nem hétköznapi. Úgy pedig főleg nem semmi ha az ellenfél nyolc ponttal jobb átlagot dob. Hogy kaphatott ki mégis Woodhouse? Hát úgy, hogy huszonöt azaz 25 nyilat rontott el duplára. Igen, mindenki jól látja: negyed száz elrontott nyíl kiszállóra. Pedig az elején dobott tizenöt és tizenhárom nyilast is az angol, de utána ami jött...a spanyol versenyzőnek sikerült huszonegy és huszonnégy nyilas körökkel leget nyerni. Hát, ez is a felejthető kategória.
per.jpg
A délutáni eredmények:

ere.png 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6913832562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.