9 Nyíl

Pá, pá, Peter!

2018. április 15. 10:35 - adam_f

2018 PDC European Tour - German Darts Open - Saarlandhalle, Saarbrücken (második nap)

Rob Cross és Dave Chisnall is magabiztos játékkal jutott tovább a German Darts Open második napján, ahol már az első tizenhat kiemelt is csatlakozott a péntekről beérkezettekhez. Kiesett viszont többek között Peter Wright - aki Max Hopp-tól kapott ki egy nagyon szoros találkozón -, és Steve Beaton - akit Alan Tabern intézett el. Nézzük tehát röviden és velősen, hogy mi is volt a European Tour harmadik állomásának szombatján.

gdo_2018-350x197_1.png

A délutáni etap igazából egyetlen nagyobb meglepetést hozott, ez pedig nem volt más, mint a rutinos Steve Beaton viszonylag sima búcsúja. Aki megágyazott neki a hazamenetelhez, a szintén nagy öreg Alan Tabern volt. Tabern nagyon belehúzott már az elejétől fogva, és hibátlan játékkal 4-0-ás előnyre tett szert (a másodikat egy 106-os kiszállóval megspékelve). Beaton ekkor tudta megszerezni első becsületpontját (104-ről), majd 5-1 után egy 146-os kiszállót is bevágott, de a mérkőzésbe nem tudott visszajönni, Tabern pedig egy húsznyilas körrel biztosította be magának a továbbmenetelt. Beaton teljesítménye messze elmaradt attól, amit kapni szoktunk tőle, ezúttal 89,55-ös átlaggal köszönt el a tornától, míg Tabern 94,13 pontot dobott össze.

bea-tab.jpg

Ezek után nézzük, mi is történt a délután többi találkozóján: Darren Webster hamar túltette magát a múltkori incidensen, amelybe önhibáján kívül keveredett bele és 6-2-vel kiejtette Steve Westet. Ha csak az eredményt nézzük, akkor elég simának tűnhetett a találkozó, de ha az átlagokat (Webster: 103,38; West: 101,19), akkor nagyon parázs összecsapásnak lehettünk szemtanúi, amelyen most West húzta a rövidebbet. Ugyanez kevésbe mondható el Ian White és Cameron Menzies összecsapásáról. A két dartsos mélyen a valós tudása alatt dobott, amelyeket az átlagok is jól mutattak (White: 83,67; Menzies: 84,25). White egyébként végig kontrollálta a mérkőzést, amelyen legalább olyan eredmény született, aminek ő tudott örülni. Gerwyn Price 6-4 arányban győzte le a 2008-as vb döntősét, Kirk Sheperd-et, így elmondhatjuk azt, hogy a walesi kezd visszatalálni a saját útjára. Végig vezetett a találkozón, ahol Sheperd 4-0 után kezdett csupán magához térni, de ez is csak egy tisztes vereségre volt elég tőle. Jelle Klaasen "félgőzzel" is könnyedén győzte le Maik Kuiverhoven-t a holland házirangadón. A Kobra ezúttal nem nagyon erőltette meg magát, bár nem is volt oka rá, hiszen Kuivenhoven nem sok ellenállást tudott kifejteni ellenfelével szemben. Ugyanez volt elmondható a spanyol José Justicia Perales-ről is, aki még leget sem tudott nyerni Dave Chisnall ellen. Chizzy nagyon magabiztosan tolta a játékokat, a végén elért 108,65-ös átlaga pedig önmagáért beszél. A délután végén pedig Michael Smith lőtte tovább magát a vártnál kissé nehezebben Steve Lennon ellenében. Az ír jól tartotta magát, méltó ellenfele volt Bully Boy-nak, aki végül az utolsó két legben tudott csak felülkerekedni riválisán.

A délutáni eredmények:

Darren Webster (103,38) 6-2 Steve West (101,19)
Ian White (83,67) 6-3 Cameron Menzies (84,25)
Gerwyn Price (93,75) 6-4 Kirk Shepherd (87,39)
Jelle Klaasen (83,56) 6-1 Maik Kuivenhoven (78,54)
Alan Tabern (94,13) 6-2 Steve Beaton (89,55)
Dave Chisnall (108,65) 6-0 Jose Justicia Perales (89,54)
Michael Smith (95,69) 6-4 Steve Lennon (92,77)

Megjegyzés: Simon Whitlock betegség miatt visszalépett, így az ő ellenfele, Daniel Larsson rögtön a harmadik körbe jutott.

Este pedig folytatódott tovább a móka, ahonnan ezúttal a Joe Cullen - Luke Humphries összecsapást tárgyaljuk egy kicsit bővebben. A két fiatal játékos nagyon jó kis találkozót hozott össze nekünk, 3-3-ig kéz a kézben meneteltek is előre, ám ekkor Cullen gondolt egy merészet és egy jókor jött bréknek is köszönhetően kétleges előnyt szedett össze, így sansza volt a mérkőzés megnyerésére is. Humphries azonban könyörtelenül kihasználta Cullen amatőr hibáit (főleg a tizedik legben, amikor a Rocksztár ráhibázott a D1-re, ellenfele viszont nem), így ismét egál volt a csata. A döntő legben aztán Cullen összekapta magát, és egy tizennégy nyilas körrel (83-ról) végül lezárta a mérkőzést. Mind a ketten közel 93-as átlagot és négy-négy maximumot hoztak össze, ami azt is mutatja, hogy elég kiegyensúlyozott találkozó volt ez, csupán a kiszállóknál volt némi difi a Rocksztár javára.

cul-hum.jpg

Ezután lássuk a többi találkozót is, hogy azokon mi történt: Mervyn King ezúttal nem adott sanszot James Wade-nek, mint ahogy a múltkor tette. Az "Öreg" ezúttal visszaváltott a jól megszokott nyilaira és végül háromleges különbséggel abszolválta az egyébként kiegyensúlyozott találkozót. Daryl Gurney nagyon magabiztosan győzte le a hazai színeket képviselő René Eidams-ot, aki azért legalább egy becsületleget meg tudott szerezni a friss apuka ellenében. Ha valaki esetleg már temette volna Paul Nicholson-t, annak azt mondom: még ne tegye. Igaz, hogy most Benito van de Pas legyőzte őt 6-5-re, de Nicholson ezzel együtt is jó hétvégét futott. Igaz, ez a meccs sem az átlagairól marad híres, de legalább itt sem lógott ki a mérleg nyelve egyik oldalra sem. Ez már kevésbé mondható el Michael van Gerwen meccséről, ahol megint hollandok találkoztak egymással. Ezúttal Danny Noppert volt az, aki elmondhatja magáról azt, hogy legalább egy becsületpontot tudott szerezni a világbajnok ellenében. 

Aztán jött a nap talán legnagyobb meglepetése: Peter Wright kiesett a németek jelenleg első számú játékosa, Max Hopp ellen. A mérkőzés elég rapszodikusan alakult. 2-2-ig egyenlően haladtak a felek, majd Wright gyorsan összeszedett egy kétleges előnyt, aminek tudatában már a mérkőzés megnyerésére koncentrálhatott. Ám Max (hipp-) Hopp egy olyan négyleges etapot produkált, amivel nemcsak utolérte Wright-ot, hanem - a közönség segítségével persze - meg is fordította a találkozót és továbbjutott a harmadik körbe. A német végül 94,26-os meccs- és 33,33%-os kiszállón átlagolt, míg Wright 91,65-tel búcsúzott a tornától.

wri-hop.jpg

A nap utolsó előtti találkozója már csak kellemes levezetés volt Mensur Suljović számára, aki nagyon simán, 6-2 arányban győzte le a géppuskakezű Jermaine Wattimenát. Az osztrák 94,86-os átlagot hozott össze ezen a mérkőzésen, míg a holland 88,25 ponttal zárta az összecsapását. Utolsóként pedig Rob Cross tartott bemutatót a világbajnokok összecsapásán, melynek ezúttal az ifi-vébé győztese, azaz Dimitri van den Bergh volt a szenvedő alanya. A belga leget sem nyert Cross ellen, az angol pedig 103,66-tal abszolválta a szombat utolsó találkozóját.

Eredmények:

Mervyn King (94,2) 6-3 James Wade (95,03)
Daryl Gurney (92,68) 6-1 Rene Eidams (81,72)
Benito van de Pas (85,98) 6-5 Paul Nicholson (86,48)
Michael van Gerwen (95,86) 6-1 Danny Noppert (87,91)
Max Hopp (94,26) 6-4 Peter Wright (91,65)
Joe Cullen (92,45) 6-5 Luke Humphries (92,6)
Mensur Suljović (94,86) 6-2 Jermaine Wattimena (88,25)
Rob Cross (103,66) 6-0 Dimitri Van den Bergh (88,36)

A mai - immáron utolsó - napon szintén két etapban mérik össze tudásukat a bent maradt játékosok:

Délután:

Michael van Gerwen - Alan Tabern
Dave Chisnall - Ian White
Daryl Gurney - Mervyn King
Michael Smith - Jelle Klaasen
Max Hopp - Benito van de Pas
Joe Cullen - Daniel Larsson
Mensur Suljovic - Gerwyn Price
Rob Cross - Darren Webster

Este:

Negyeddöntők

Elődöntők

Döntő

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7913835604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.