9 Nyíl

Amikor saját népe előtt lesz meztelen a király

2018. április 19. 09:46 - Denis Potvin

2018 Unibet Premier League of Darts - Rotterdam, Ahoy Arena (a tizenegyedik kör összefoglalója)

Elkezdődött Rotterdamban a kétnapos Premier League forduló, most pótolták az március 1-i, Exeterben elhalasztott fordulót és rendezik a korábban betervezett játéknapot, így a holland közönség duplán jól jár. De annyira azért mégsem, bár Raymond van Barneveld nyerni tudott, a nagy kedvenc, Michael van Gerwen vereséget szenvedett az elképesztő nagyot küzdő Peter Wright-tól. A nap duplázója és nagy nyertes Gary Anderson volt, aki kétszer is nyerni tudott ezzel pedig már nagyon stabilan a legjobb négyben, amelynek előnye négy játéknappal a vége előtt már elég tekintélyes.

pl_2018_1_1.jpg

wright_8.jpg

Szóval Gary Anderson kezdte a második kört vereséggel nyitó Michael Smith ellen, és összességében nagyon simán nyert is. Nem is csoda, ha 109,91-es átlagát nézzük, elképesztő, brutális teljesítmény. Ehhez jött még egy 70 százalékos kiszállózás, amellyel Smith képtelen volt vetekedni. Háromszor dobott Anderson 12 nyilas kört, a legvégén 138-as kiszállóval.

smith-anderson.jpg

És a terminust egy kicsit felrúgva, nézzük meg Anderson másik meccsét is, amelyet viszont a világbajnok Rob Cross ellen vívott. Ebben már nem volt meg a százas átlag (csak 99,87), de a fölény ismét. A 7-3-as végeredmény attól függetlenül szoros meccsen jött ki. Cross egy 144-es kiszállóval nyitott és még 2-1-re is vezetett, de aztán Anderson 12 nyilasa, 104-es kiszállója már a skótnak jelentett 3-2-es előnyt. Jött még egy 117-es kiszálló, meg egy 120-as és Anderson ezzel le is simázta a meccset és elégedett beszélt róla a végén, a majdnem kilencnyilasáról is:

„Két este három meccset kell játszanom és hat pontot terveztem. Ebből már négy megvan. A Smith ellen a 180-ak jöttek, ahogy a kiszállók is. Majdnem a kilencnyilas is összejött Cross ellen, csak az fránya D12 nem jött a végére, pedig azt hittem tökéletes lesz. Most nem jött össze.”

cross-anderson.jpg

Crossnek is ez volt az este második meccse, hiszen Daryl Gurney ellen kezdett és nyerni is tudott. Nem voltak magas átlagok, 5-6 körre elnyúló legek mentek, Crossnak volt 107-es és 119-es kiszállója is. Gurney 5-0 után tudott kapaszkodni, egyszer 120-szal, egyszer pedig 138-cal szállt ki. 6-4 után viszont Cross a harmadik nyilával csak kidobta a 32-öt. Ahogy meg is emlékezett a végén róla, a nagy kiszállók sokat segítettek neki ezen a meccsen.

cross-gurney.jpg

Volt öröm a nézőtéren, amikor érkezett az első holland, Raymond van Barneveld. Akkor meg különösen, amikor egy remek, száz feletti átlaggal elintézte Simon Whitlockot, akinek túlságosan jól nem ment ezen az estén, mutatja ezt a 89,49-es átlaga is. Barney három nyertes leggel nyitott, közte egy 100-as kiszállóval. Whitlock csak szépíteni tudott az eredményen megközelíteni nagyon nem sikerült holland ellenfelét, aki boldogan nyilatkozott a meccs után:

„Már akkor magasra szöktek az érzelmek, amikor a színpadra léptem. Óriási megtiszteltetés ez az egész, ilyen közönség, 9000 drukker előtt játszani. Négy meccse nem nyertem és sokat készültem, hogy erre az estére tökéletes legyen minden. A csütörtök este lesz igazán emocionális, amikor Michael van Gerwen ellen fogok játszani. Már nagyon várom.”

barney-whitlock_1.jpg

Éppen a világelső szereplése nem úgy sikerült, ahogy azt Rotterdamban sokan vártak. Az utóbbi évek egyik legjobb meccsén Peter Wright legyőzte Michael van Gerwent, méghozzá úgy, hogy a holland 106,87-es átlaga is kevés volt a győzelemhez. Pedig a holland 1-1-nél 11 nyíllal szállt ki, de ugyanilyen válasza volt erre Wright-nak is, majd egy újabb négykörössel már 4-1-re is vezetett. Innen meg nem volt megállás. Hiába egyenlített 5-5-re egy 148-as checkouttal a világelső, Wright a végén hátsó pályáról húzta be a meccset.

„Különleges élmény volt ilyen közegben játszani. Michael ellen pedig mindig szeretek, mert a legjobbat hozza ki belőlem – értékelt a meccs után Wright. Tudtam, hogy a saját kezemben van a sorsom és ha a saját játékomat tudom játszani, akkor nyerhetek. De most nem számított, hogy hazai közönség és, hogy ő a világ legjobbja, éreztem, enyém lehet a siker. Így is lett.”

wright-gerwn.jpg

Premier League, 11. forduló, április 18., Rotterdam, Ahoy - az eredmények:

Michael Smith 2-7 Gary Anderson

Rob Cross 7-4 Daryl Gurney

Raymond van Barneveld 7-3 Simon Whitlock

Peter Wright 7-5 Michael van Gerwen

Rob Cross 3-7 Gary Anderson

tablazat.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3613848604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása