9 Nyíl

MvG már most fogadna arra, hogy megnyeri a Premier League-et

2018. május 03. 08:21 - adam_f

2018 Unibet Preimer League of Darts - Arena Birmingham, Birmingham (a tizennegyedik kör beharangozója)

Vészesen közeledik a május 10-e, ami az alapszakasz végét is jelenti a Premier League mezőnyében. Suljović és Price után újabb három játékos is kiszállt a küzdelmekből, egy ember azonban már biztosan ott van a londoni fináléban, ő pedig nem más, mint Michael van Gerwen, aki már szinte fogadna is arra, hogy behúzza ezt az évet is. Hogy egy klasszikust idézzek újfent: "Önélzet, bátolság, vagy inkább melészség...???" Nem tudjuk, melyik az, ami MvG-ből beszél, de majd visszatérünk rá akkor, amikor a PL-t értékeljük. Addig viszont nézzük meg, hogy mi is vár ránk a birminghami körben, ahol már csak Daryl Gurney-nek maradt matematikai esélye arra, hogy befogja az első négyest.

pl_2018_1_1.jpg

Michael van Gerwen csak úgy duzzad az önbizalomtól. Mondjuk lehet is rá oka, hiszen a múlt héten egy győzelem és egy döntetlen volt a mérlege, amivel - úgy tűnik - kezd kilábalni abból a gödörből, amibe egy darabig került. Viszont az már biztos, hogy ő ott lesz az O2-ben rendezendő négyesdöntőn, mivel pontszámilag már biztonságba helyezte magát. A legközelebbi cél az, hogy az alapszakaszt az élen zárja, utána pedig jöhet az O2.

vangerwen_plmanchester_600y.jpg

"Meg fogom nyerni. Számomra már az O2 van a középpontban, ezért minden játékot meg akarok nyerni. Úgy gondolom, hogy jó szezont futottam annak ellenére, hogy volt pár kisiklásom, de attól még örülök, hogy ott vagyok az elődöntőben. Szeretném az alapszakaszt is az élen zárni, és ezt meg is tudom csinálni, ha az utolsó két fordulóban nyerni tudok. Nem számít az sem, ha a többiek közelebb kerülnének hozzám, mert amíg nyerek, addig csak az számít. Nagy nyomás volt rajtam a manchesteri körben, de jól ment minden, nem sok hibát ejtettem, mostantól pedig csak az O2-re koncentrálok. Hiszek magamban, tudom, mit tehetek, hiszen az elmúlt öt évben mindig ott voltam a topon. Tudom, hogy jobban is mehetne, de ez most mellékes, hiszen megint a lista élén vagyok" - nyilatkozta MvG.

Persze ehhez még azért Rob Cross-nak is lesz egy-két szava, aki ezen az estén lesz a világelső ellenfele. Bár ha az eddig találkozóikat nézzük, akkor elég csak február 1-ig visszamenni, ahol MvG elég meggyőző, 7-2-es sikert aratott a jelenlegi világbajnok felett. Persze azóta eltelt egy pár hónap, Cross pedig egyre jobban beleérzett a PL légkörébe, szóval most biztosan szorosabb találkozó lesz kettejük között.

Most pedig nézzük, mi vár még ránk ezen a héten:

Peter Wright a becsületéért is harcolhat egy Simon Whitlock elleni esetleges győzelemmel. S nem alaptalanul, mivel az ozzie legutóbbi öt találkozójából négyen alulmaradt, viszont az utolsót megnyerte, mégpedig Gary Anderson ellen, míg Wright két vereség mellett két győzelmet és egy döntetlent ért el az elmúlt öt játéknapon. A két úriember között egy pont a különbség, szóval Snakebite-nak mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy legalább matematikai esélye legyen a tisztes búcsúra (persze ugyanez vonatkozik Whitlock-ra is).

600_wright_7.jpg

A két versenyző a nyolcadik héten találkozott egymással utolján, ahol végül 6-6-os döntetlen született. Ám mivel a becsület kötelez, ezért nem gondolnám, hogy most mind a ketten erre hajtanának.

Raymond van Barneveld számára is csupán eddig tartott a verseny. Ám a holland még egy utolsó nagy dobást azért végrehajthat azzal, ha netalántán legyőzi a kétszeres világbajnok skótot, Gary Andersont. Barney formája kissé hullámzó tendenciát mutat, hiszen az utóbbi öt játékból két vereség, két döntetlen és egy győzelem a mérlege, míg Anderson össze tudta szedni magát a hátfájásából és nagyon belekezdett, ám négy győzelem után Whitlock ellen jött az a bizonyos vereség. A skótnak pedig mindenképpen kell a két pont, hiszen ott lohol a nyomában az északírek jelenleg első számú játékosa, aki egy esetleges skót vereség esetén lőtávolon belülre kerülhet (persze ehhez neki is nyernie kell), viszont ha Anderson nyer (az északír pedig kikap), akkor már nincs miről beszélni tovább.

A két játékos a hatodik héten játszott egymás ellen a PL-ben, akkor az a találkozó döntetlenre végződött. Majd most kiderül, hogy ha ez lesz az eredmény, azzal kinek lesz jobb...

Utolsóként hagytam a még matematikailag érdekelt Daryl Gurney-t, aki ezen az estén Michael Smith ellenében lép majd színpadra. Már a múlt alkalommal ecseteltük, hogy Superchin nem az a feladós fajta, tehát ezen a meccsen nagyon össze kell, hogy kapja magát, mert tingli-tangli dartsozással nem fog elérni semmit. Neki pedig most csak a győzelem lehet jó, bármilyen más eredmény a kiesést jelentheti. A legutóbbi öt mérkőzés alapján pedig reális esélye látszik erre, hiszen csak egy vereséget szenvedett, míg kétszer nyert, kétszer pedig remizett. Smith - az elmúlt időszakot nézve - ötből háromszor kikapott, míg kétszer nyert. Viszont négy pont a differencia kettejük között, az utolsó körben pedig Smith van Barnevelddel, Gurney pedig Wrighttal fog játszani.

600_gurney_11.jpg

A két dartsos a második fordulóban találkozott egymással, ahol 7-4-es Smith siker született. Az északírnek azonban most csak a győzelem lesz jó, míg Smithnek még egy döntetlen is beleférhet.

Most pedig lássuk, hogy ti mit gondoltok:

Emlékeztetőül pedig a jelenlegi állás:

pltable_manchester_600.jpg  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr913884624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.