9 Nyíl

A kétszeres világbajnok és Wade is egyből kiesett

2018. május 11. 23:52 - Dart Major

2018 PDC European Tour: Dutch Darts Masters - IJsellhallen, Zwolle (az első nap összefoglalója)

Ausztria után újra Németországon kívül jött a mezőny egy jó kis European Tour fordulóra. Ezúttal Hollandia, azon belül Zwolle volt a helyszín. A szokásoknak megfelelően a tizenhat kiemelt játékost ma még nem láthattuk, de erre a napra azért jutott négy világbajnok, szóval nem volt olyan rossz a felhozatal. A 2011-ben és a 2012-ben világbajnok Adrian Lewis és az utóbbi hetekben kiválóan versenyző James Wade is elég könnyedén kikapott. Lengyel barátunk, Krzysztof Ratajski viszont könnyedén elintézte Ricky Evans-t.


_84.JPG

Délutáni program:

A nap első mérkőzésén Michael Rosenauer megmutatta, hogy lehet egy megnyert meccset elbukni. Ryan Joyce ellen a derék Michael már 3-0-ra és 5-1-re is vezetett amikor az addigi forma teljesen felborult. Addig Joyce kínlódott hol a tömeggel, hol a duplával, majd a hetedik legtől kezdve Rosenauer játszotta el ugyanezt. A tizedik legben a németnek három meccsnyila is volt de ezeket kihagyta, így a döntő leget is bukta. Antonio Alcinas elég rendesen belebújt Rosenauer cipőjébe a Dragutin Horvat elleni mérkőzésen. Igaz a spanyol "csak" 3-1-re és 4-2-re tudott vezetni egy egész jó meccsen. Dobtak szép tizenhárom és tizennégy nyilast is, szóval nem volt gond. A német színekben játszó Horvat nem adta fel hátrányban sem, előbb 4-4-re majd 5-5-re is alakította az eredményt. A döntő legben a spanyol dartsos három meccsnyilat rontott, ez pedig Horvat győzelmét hozta.

Naná, hogy a harmadik meccsen is kellett a fordítás. Jelen esetben James Richardson volt kénytelen 0-2-ről felkelni Jason Cullen ellen. "Ruthless" kiváló szériát, egy 13-14-13 nyilas sorozatot produkált és 4-2-re vezetett. A meccs végéig pedig ez az előny kitartott, és a 96 pont felett átlagoló Richardson továbblépett. Az első meccs ahol nem voltak izgalmak, az a Jermaine Wattimena - Adam Huckvale találkozó volt. Az esélyesebb holland szolid játékkal egy lapos meccsen végig vezetve tudott nyerni. Annyira "lapos" volt a mérkőzés, hogy összesen egy ötköröst hoztak össze kilenc leg alatt. 

A nap első és egyetlen meglepetését a korábbi Grand Slam elődöntős, European Championship döntős Wayne Jones szállította. Konkrétan tönkre verte Jamie Lewist. Az 53 éves Jones, 101 feletti átlaggal, és több mint 50%-os kiszállózással sokkalta a fiatal walesi játékost aki sok mindent nem tudott a meccshez hozzátenni, hiszen fényévekre van a legutóbbi világbajnokságon látott formájától. De azért a 6-1-es Jones siker elég durva na. James Wilson rutinos és tapasztalt róka és ezt ki is használta az újonc Johan Engström elleni mérkőzésén. Komoly lámpaláza lehetett a svédnek hiszen miután megnyerte az első leget a következő háromban csak magas kiszállóig ért le, és közben az "öreg" szépen kiszállogatott. Egy svéd szépítés után az angol játékos dobott egy tizenegy és egy tizenöt nyilast ezzel pedig mindenféle kérdést lezárt és jutott tovább, 100-as átlaggal.

Steve Lennon is megjárta a hadak útját Rowby-John Rodriguez ellen. Ahogy az a mai napon párszor előfordult, ő is korán hátrányba került. 1-0 után három leget zsinórban vitt az osztrák Rodriguez. Innen fordított 5-3-ra az ír játékos, és ehhez elég volt neki kétszer például tizennyolc nyilast dobnia. (Igaz két ötköröst is dobott). Ezután az osztrák játékos ébredt fel és mentette döntő legre a mérkőzést. Ott azonban Lennon már nem adott neki esélyt, és egy tizenhárom nyilassal tudta le végül a meccset.

Az esti program:

Az este két nagyon nagy meglepetést hozott. Adrian Lewis nem játszott rosszul mostanában, erre 6-4-re kikapott, rögtön az első körben Jan Dekkertől. Lewis jól kezdett, aztán gyorsan vissza is esett. Az a teljesítményéről mindent elmond, hogy 82,32-es átlaggal zárt. Ki tudja mikor volt neki ennyire gyenge. De talán még ennél is nagyobbat szólt, hogy Cristo Reyes kiverte az utóbbi hetekben kiválóan versenyző James Wade-et. Ráadásul Reyes az egész meccset irányította, 3-1-re ment el, 4-1 és 5-2 után már érezni lehetett, hogy Wade itt már csak a csodával határos módon nyerhet, ráadásul a 30 éves spanyol egészen kiváló átlagot dobált, majdnem százas átlagon, 98,97-ern zárta a meccset, teljesen megérdemelten nyert.

Amúgy Cameron Menzies győzelme nyitotta az estét. A 28 éves skót viszonylag könnyedén lépett túl a német Kevin Münch-ön. Menzies vasárnap negyeddöntős volt a Challenge Touron, most 96,31-es átlaggal 40 százalék feletti kiszállózással nyert. Terry Jenkins is lemosta Mike De Deckert, aki még a nyolcvanas átlagot sem érte el. Steve Beaton viszont csak nagy csata árán nyert Jeffrey De Graaf ellen. Az utolsó legben Beaton elrontotta a D10-et, aztán de Graafnak három nyila volt a D12-re, de nem sikerült kidobnia, mire a Bronz Adonisz harmadikra kivágta a D5-öt, utána pedig fújt egy nagyot.

Stephen Bunting simán nyert Tobias Müller ellen, míg Josh Payne is nagyot küzdött Jonny Claytonnal. Az utolsó legben Payne-nek majdnem 250 pontos előnye volt, amit majdnem sikerült elszórakoznia, de aztán a tizenhatodik nyílra hozta a D10-et. Lengyel barátunk, Krzysztof Ratajski magabiztosan nyert, igaz Ricky Evans elég rossz napot fogott ki, viszont végre láttunk két száz feletti kiszállót. Rajtuk kívül csak Payne (116) és Münch (112) volt erre képes az esti etapban.

dc8fywjwsaeyabl.jpg

dc8slv3x4aaqzsy.jpg

dc8zsjqx4aanv_b.jpg

Dutch Darts Masters, 1. forduló

Délutáni forduló:

Ryan Joyce 6-5 Michael Rosenauer

Dragutin Horvat 6-5 Toni Alcinas

James Richardson 6-4 Jason Cullen

Jermaine Wattimena 6-3 Adam Huckvale

Wayne Jones 6-1 Jamie Lewis

James Wilson 6-2 Johan Engstrom

Steve Lennon 6-5 Rowby-John Rodriguez

Kyle Anderson 6-3 Christian Kist

Esti forduló:

Cameron Menzies 6-1 Kevin Münch

Terry Jenkins 6-2 Mike De Decker

Steve Beaton 6-5 Jeffrey de Graaf

Stephen Bunting 6-1 Tobias Mueller

Josh Payne 6-5 Jonny Clayton

Krzysztof Ratajski 6-2 Ricky Evans

Jan Dekker 6-4 Adrian Lewis

James Wade 3-6 Cristo Reyes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3713908244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása