9 Nyíl

Az Oranje diadalmenete Frankfurtban

2018. június 04. 10:52 - adam_f

2018 PDC betway World Cup of Darts - Eissporthalle, Frankfurt (az értékelések)

Nagyszerű hétvégén vagyunk túl, ami a frankfurti páros-világbajnokságot illeti. A négynapos érzelmi hullámvasúton mindent megtapasztalhattunk, amit csak lehet: voltak, akik a csúcson jártak, és voltak, akik a legmélyebb hullámvölgyben is megfordultak. Ettől függetlenül azt kell mondani, hogy a harminckét válogatott mindent beleadott, amit csak lehetett, és az már nem is meglepő, hogy végül Hollandia a negyedik vb-címét szerezte, a bombaformában lévő Michael van Gerwen és Raymond van Barneveld kettős által, akik nagyon komolyan tolták végig ezt a négy napot és megmutatták mindenkinek, hogy maradt még ebben a duóban elég kraft a következő év(ek)re is. A skótok ezúttal nem bíztak semmit a véletlenre, nagyon jól felépített taktikájuknak pedig meg is lett az eredménye, amivel talán végre elfeledtethetik a tavalyi blamát. Mellettük még megszólal két ifjonc, akik ezen a rendezvényen tették le a névjegyüket a nagyok között. Jöjjenek hát az értékelések, a megszokott magyar nyelvű tolmácsolásban.

netherlands_wcodfinald_600.jpg

HOLLANDIA - akik negyedik alkalommal lettek páros-világbajnokok:

ned_2.jpg

Michael van Gerwen:

"Azt gondolom, hogy fenomenálisan játszottunk az egész versenyen. Bármely versenyt, amelyen elindulsz, meg szeretnéd nyerni, de Raymond-dal játszani úgy, hogy mindezt Hollandia színeiben csinálod, még különlegesebbé teszi ezt. A megfelelő pillanatokban tettük meg a megfelelő lépéseket, ezért lettünk mi a bajnokok."

Raymond van Barneveld:

"A tény, hogy a világ legjobb játékosa mellett küzdhetek, mindig örömmel tölt el. Kemény csata volt Gary ellen, fantasztikusan játszott, öt darab maximumot is dobott, így nem volt sok időm arra, hogy kompenzáljam ezt a párosnál. Végül összeszedtem magam, és egy remek kis párost játszottunk, ahol a kezünkbe került a lehetőség, Michael pedig elvégezte a munkát. Örülök, hogy megnyertük ezt a versenyt."

SKÓCIA - akik a tavalyi első körös búcsújuk után most egészen a döntőig meneteltek:

sco.jpg

Gary Anderson:

"Szégyen, hogy ennyire rövidre sikerült a döntő, de büszkék lehetünk arra, ahogy a versenyen játszottunk. Talán a következő évben egy jobb, és tisztességesebb játékkal rukkolhatunk elő Michael-nek és Raymond-nak, akik természetesen megérdemlik a győzelmet."

Peter Wright:

"Nagyszerű érzés volt egy ilyen csodálatos tömeg előtt játszani. Fantasztikusan ment a játék Gary mellett, mind a ketten nagyon élveztük. A trófeát nekünk kellett volna megnyerni, de bízom abban, hogy jövőre erősebbé válunk, és nem követjük el ugyanazokat a hibákat, amiket most."

BELGIUM:

Dimitri van den Bergh - aki mindig a maximumot nyújtotta, vagy néha még annál is többet:

vdb_wcod_600.jpg

"Hihetetlen élmény volt. Kim és én is 100%-on voltunk, szóval nem vagyok csalódott azért, mert nem jutottunk a döntőbe. Ez egy újabb fantasztikus verseny, egy nagy verseny volt számomra, és most látom, hogy minden órám, amit gyakorlással töltöttem, kezd kifizetődővé válni, de még sokkal több is van bennem."

NÉMETORSZÁG:

Martin Schindler - aki 110-es átlaggal kapott ki a világelső ellen, de mégsem csalódott:

schindler_wcod_600.jpg

"Nagyon büszke vagyok rá, hogy ismét eljutottunk a negyeddöntőig. Nagyon jól éreztem magam a színpadon, és még több tapasztalatot szereztem. A német tömeg támogatása félelmetes volt. Hazai nézők előtt játszani hatalmas előny, és ezért nagyon hálásak vagyunk minden olyan német szurkolónak, aki eljött a helyszínre. A német darts egyre csak fejlődik és növekszik, én pedig nagyon örülök, hogy ennek a részese lehetek."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9214021940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása