9 Nyíl

Michael Van Gerwen a népszerű játékos – vagy mégsem?

2018. június 06. 13:21 - Don dArcok

Miután a Premier League döntőjében Michael van Gerwen ismételten elképesztő játékot mutatott be a nagyérdeműnek, és megérdemelten nyerte ezzel a sorozatot, közel került hozzá, hogy elérje és megdöntse Phil Taylor rekordját. Taylor összesen hatszor emelhette magasba a trófeát, Gerwennek pedig ez volt a negyedik győzelme.

pa-13550643.jpg

    Forrás: Mirror

Elvitathatatlan hogy Michael van Gerwen jelen korunk egyik legnagyobb dartsjátékosa, aki emberfeletti teljesítményre képes. Gondoljunk csak a tévés közvetítések legnagyobb átlagát hozó mérkőzésére (123,4) a 2016-os Premier League sorozatban. Vagy csak arra, hogy 2016-ban nyolc majortorna-címet sikerült begyűjtenie a tízből, 2017-ben pedig hat címet tudhatott a magáénak. Az idei évben 13 tornán lett már első, és biztosan nem ez még a vége. Ezek mellett természetesen számtalan kisebb tornagyőzelmet is besöpört az elmúlt években.

 gerwen_5.jpg

Forrás: Sky Sports

Azonban hiába a végeláthatatlan győzelmek sorozata, a közönség valahogy nem fogadta a kegyeibe. Elég ha visszagondolunk a hollandiai Premier League fordulóra, ahol Raymond van Barneveld ellen játszott, hazai közönség előtt. Míg Barneveldet elképesztő szurkolás és éltetés fogadta, Gerwennek ehhez képest csak visszafogottan drukkoltak. 

 premier_league_2017_spieltag_7_raymond_van_barneveld_2.jpg

Forrás: Dartn.de

Egy biztos: Gerwen tehetsége elvitathatatlan, az viszont kérdés, hogy fel tud-e érni népszerűségben és elismertségben a sportág legendája, azaz Phil Taylor és a másik korszakos alak, vagyis Raymond van Barneveld mellé.

Lehet hogy ez a színpadon mutatott, néha kissé túltolt gesztusai miatt, esetleg a rajongókhoz való viszonya miatt alakult így? Mind Taylor, mind pedig Barneveld esetében vannak/voltak olyan megmozdulások, gesztusok, melyekre mindenki emlékezhet. Elég ha Taylor esetében csak arra gondolunk, hogy minden győztes meccse után leakasztotta a táblát, aláíratta és odaadta a nézők valamelyikének.

Vagy Barneveld esetében mikor Stephen Bunting feltűnt a PDC soraiban és a 2015-ös világbajnokságon Barneyval akadt össze a legjobb nyolc között. Miután vereséget szenvedett, Barneveld őt méltatta és felhívta a PDC vezetőségének a figyelmét arra, hogy ennek a játékosnak a Premier League következő sorozatában van a helye. Mondjuk - így utólag - ebből Bunting nem jött ki túl jól, a gesztus azonban nagyon emberi és nagyon szívet melengető volt a holland részéről. Hasonló momentumokat Gerwen eddig pályafutása során nem igazán lehet felfedezni, talán ez is az oka annak, hogy a rajongók kevésbé zárták őt a szívükbe.

Kérdés azonban e nélkül lehet-e valaki a sportág egyik ikonja? 

1 komment
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr214003334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Gamer 2018.06.06. 22:54:34

Amit Jelle csinált az felháborító és bűn!
Erre nem mentség,hogy ittas volt vagy be volt szívva!
De eltelt már elég sok idő,többször is bocsánatot kért érte,úgyhogy most már Gerwen is engedhetne.
süti beállítások módosítása