9 Nyíl

MvG és Cullen szállították a show-t Gibraltáron

2018. június 09. 23:14 - Dart Major

2018 PDC European Tour 7. - Gibraltar Darts Trophy, Victoria Stadium, Gibraltar (második napi összefoglaló)

Második napjához érkezett az idei Gibraltar Darts Trophy. Ez pegi azt jelentette, hogy ma már a tizenhat kiemelt versenyző is tábla elé állt, azaz MvG, Wright, Cross vagy épp Smith is látható volt a versenyen. Nézzük meg távirati stílusban mi történt a legjobb tizenhatba jutásért vívott meccseken.
ikn7w_darts-2018.jpg

Délutáni program:

Komoly meglepetéssel indult a mai nap. Történt ugyanis, hogy Andy Boulton parádés kiszállózással verte Stephen Buntingot. Konkrétan hétből hat duplát vágott be a derék Andy a mérkőzésen. Boulton már 5-1-re is ellépett, s bár innen még szépített Bunting, de egyenlítenie már nem sikerült. A 6-4-es siker komoly eredmény a munka mellett játszó Boulton számára.
Gerwyn Price nem lépett abba a pocsolyába amibe Bunting. Mike De Decker az első leget még elvitte a walesi orra elől, aztán viszont öt zsinórban a korábbi rögbisé lett. De Deckertől csak a szépítésre futotta, 6-2-es vereségét mindössze 20%-os kiszállózásának köszönheti.
Steve West és Darren Webster nagyon nagy meccset játszottak. Webster már 3-0-ra is vezetett, dobott 124-es kiszállót és és tizenöt nyilast is. Erre West két tizenöt nyilassal felelt, de a hatodik leg megint Websteré lett. Ezután West újra varázsolt, egy tizenegy nyilast vágott, majd még két leget is elvitt. 5-5-ig eljutottak a felek, majd jött a döntő leg, ahol West is dobott egy 124-es kiszállót és megnyerte a kiváló mérkőzést.

James Wade számára igen meleg volt a pite. Ross Smith ellen 2-1-re vezetett "The Machine" majd fordult a kocka és Smith ment 3-2. Sőt 5-3-ra is tudott vezetni az angol, aki ötből öt duplát teljesített. Viszont ezután Smith-nél kifogyott a muníció, kiszállóig sem tudott öt kör alatt eljutni és Wade el tudta vinni a győzelemhez szükséges három leget.

Simon Whitlock számára könnyű kis sétagalopp volt megverni Adam Huckvale-t. Ha valaki 78-as átlagot dob Whitlock ellen az sok jóra nem számíthat. A Varázsló szolid 91-es átlaggal is simán nyert 6-1 arányban.
Az ausztrálok ászánál simábbra sikerült Jonny Clayton partija Hannes Schnier ellen. Az osztrák játékos 80-as átlaggal még kiszállóra sem tudott dobni, totál esélytelen volt a walesi dartsos ellen. De legalább elmondhatja magáról, hogy ott volt a torbáb, sőt bejutott a legjobb 32-be. Bár magyar dartsosról írhatnám ezt.
Max Hopp szerethet horgászni. Legalábbis erre enged következtetni, hogy kifogott egy nagy halat, azaz Ian White ellen győzni tudott. Nem volt nagy formában "Diamond", aki rögvest 3-1-es hátrányban találta magát, ahonnan még visszajött és egyenlített de ennél több öröme nem volt. Még a 90-es átlagot sem érte el, ami tőle nagyon szokatlan. Hopp viszont 94 fölé jutott ami elég jó kis teljesítmény. Megérdemelten nyert 6-4-re a fiatal német.

A délután legjobb meccse egy északír rangadó lett. Daryl Gurney és Brendan Dolan egyaránt 93-as átlag és 44%-os kiszállózás fölé jutottak ami szép teljesítmény. Dolan számára sokáig állni látszott a zászló. 2-1-es vezetése után, 4-3-ig tudta őrizni előnyét, vagyis két legre került a meccs megnyerésétől. Ezután viszont minden létező lehetőségét kihagyta, Gurney pedig köszönte szépen és megnyerte a meccset.


A délutáni eredmények:
dfqhu2kxcaa92wi_1.png

Esti program:

Az estét Joe Cullen és Darius Labanauskas nyitották. Nem tartott sokáig a mérkőzés, ugyanis Cullen egészen brilliánsan játszott. Egy tizenegy nyilas, négy öt körös és egy hat körös amit dobott, ez pedig 107-es átlagot jelentett. Szegény litván hiába dobott szép 95-ös átlagot csak kétszer dobhatott duplára, és abból egyet talált el. Cullen zseniális volt.
cu_1.jpg
A nap talán legnagyobb meglepetése Michael Smith és Jermaina Wattimena mérkőzésén történt. A holland játékos 2-0-ás vezetéshez jutott, amit Smith 3-3-ra még tudott menteni. Ezt újra meg kellett ismételnie mivel Wattimena elment 5-3-ra, ezt ismét korrigálta az angol, ráadásul dobott egy szép tizenkét nyilast is. A döntő leget a holland játékos kezdte és tizenöt nyílból hozta is. Ez pedig azt jelentette, hogy a tavalyi győztes kiesett.
Rob Cross betyárosan megizzadt Cristo Reyes ellen. A spanyol játékos ugyanis elvitte az első három leget, ebből kettőt hátsó pályáról, és még egy tizenkét nyilast is dobott. A három leges előny az ötödik leg után is megvolt, ekkor azonban a világbajnok felébredni látszott egy tizenkét nyilas formájában. Ám megint bukott egy leget és Reyes egy legre került a győzelemtől. Viszont Cross ekkor meging megrázta magát és elvitte a maradék négy leget. Ebből kétszer négy kör alatt végzett. Félelmetes volt. Reyes pedig sajnálhatja, hogy ismét kipukkadt egy nagy játékos ellen.
Vincent van der Voort kezét ma nem fogta Fortuna. Kb. ő lett a nap vesztese, de tényleg. Dob szegény egy 102-es átlagot, dob három ötköröst és ez csak arra elég, hogy szoros meccset tudjon játszani. Naná, hogy MvG ellen. Igaz, a Holland Romboló elrontott kilenc duplát, de ez a teljesítmény a mezőny nagyon nagy része ellen elég lett volna. De nem most. A világelső 107 fölé jutott és közel 43%-al kiszállózott, szóval már megint elég durván tolta. Ahogy szokta.
mvg_17.jpg
Dave Chisnall továbbra sem tud kimászni a gödörből. Ezúttal a ma már inkább hobbi dartsosként működő Paul Nicholsonnal nem bírt. Ami 89-es átlaggal nem csoda. Chizzy csak 2-2-ig  bírta a lépést az ausztrállal, aki innen lépett meg 5-2-re, többet között egy tizenegy nyilas legnek köszönhetően. Az angol játékos 5-4-re még feljött, de a meccset abszolút megérdemelten Nicholson nyerte.
Adrian Lewis sem most futja élete köreit, de ma legalább mutatott valamit. Konkrétan tökéletesen használt ki minden hibát amit ellenfele Mensur Suljovic elkövetett. Az osztrák rosszul dobta a duplákat, nyolcszor is hibázott ebben a "témakörben", így csak három leget tudott hozni. Lewis pedig végig vezetve, a 50%-al kiszállózva hozta a mérkőzést.
Mervyn King és Chris Dobey lehetséges, hogy ET történelmet írtak. De nem a jó értelemben. Történt ugyanis, hogy megalkották a tragikus kiszállózás alfáját - omegáját. Ketten együtt ugyanis harminchat azaz 36 duplát rontottak el. King ebből tizenkettőt, Dobey pedig huszonnégyet vállalt. Döbbenet. Az okosok majd megmondják, hogy bunda volt, vagy azt, hogy direkt dobták mellé stb. Egyszerűen csak rossz napjuk volt. A meccset egyébként 6-3-ra Dobey nyerte.
Utolsónak Peter Wright érkezett a színpadra, hogy megküzdjön Michael Barnarddal. Wright erősen kezdett, dobott egy tizenegy és egy tizenkét nyilas leget is, ráadásul kiszállt 138 pontról is. 4-1-re el tudott lépni Snakebite, noha azért ő is elrontott pár duplát. Barnard noha kapott sanszokat, ő is gyengén kiszállózott ez pedig Wright ellen nem fér bele. A vége 6-2 lett, a meccset Snakebite stílusosan dupla-duplával azaz D18 - D20 kombóval fejezte be, és ő is átlépte a 100-as átlagot. Mégpedig úgy, hogy "csak" 33%-al dobta a duplát.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8814034576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.