9 Nyíl

Melbourne-ben Peter Wright ült fel a trónra

2018. augusztus 12. 14:22 - matyi96

2018 World Series of Darts: Melbourne Darts Masters - harmadik nap (összefoglaló) – Melbourne, Hisense Arena

Vasárnapi ebédre maradt a 2018-as Melbourne Darts Masters két elődöntője, valamint a döntő. Még 13 óra előtt kialakult a Michael Smith - Peter Wright párosítás, de nem volt ám ez egyik játékosnak sem olyan egyszerű, mint ahogy én ezt írom. A döntő jó mérkőzést hozott, ahol végül Peter Wright diadalmaskodott, ezzel ő lett Melbourne idei bajnoka!

600.jpg

ELŐDÖNTŐK:

Michael Smith - Gary Anderson: 11-5

Gary Anderson valamivel gyengébb formát mutat a World Matchplay megnyerése óta. Michael Smith pedig a múltheti gyászos teljesítménye után úgy jött el Melbourne-be, hogy javítani akar, ez pedig meg is látszott a játékán. Gary kezdte a meccset, de rögtön kapott egy tizenkét nyilast a "mentorálttól", egy 106-os kiszállóval megspékelve. Igazából az egész meccsen Smith irányított, aki sikeresen elhúzott 4-0-re, ekkor nyerte meg az első legjét Anderson. Azonban nem sikerült megragadni egyből az alkalmat, még egy leget ezután nyert Smith is. 5-1 után azonban zsinórban jött három Anderson által megnyert leg, úgyhogy Smith-nek itt össze kellett kapnia magát fejben. Sikerült is neki, dobott egy tizenhárom nyilast, amivel újra növelni tudta a különbséget. 8-4-ig meg sem állt, Anderson szívhatta a fogát... Ha duplákon esetleg jobban játszott volna, akkor megfoghatta volna Smith-t, de (igazából mindkettejüknek) nem jöttek azok a fránya kiszállók. 8-4 után nyert még egy leget a skót, de aztán Smith meg sem állt a végéig. Dobott egy tizennégy, egy tizenöt és egy tizennyolc nyilas leget, ami elegendő volt ahhoz, hogy döntőbe jusson. 

smith-anderson_2.jpg

 

Michael van Gerwen - Peter Wright: 7-11

A múltheti tornagyőzelem után újabb esély nyílt a holland zseni számára, hogy döntőbe jusson Melbourne-ben is. Ehhez azonban Peter Wright-ot kellett megvernie, ami azért neki sem egyszerű feladat. Főleg egy jó formában lévő Wright-ot, ugyanis Snakebite Melbourne-ben kimondottan jól dobál. Most sem volt ez másképp, és erre gyorsan rájött MvG is, amikor már az első legben kapott egy breaket. A holland egész meccsen küszködött a duplákkal, míg Wright ennek az ellentettjét mutatta be. Dobott három száz feletti kiszállót és 57%-kal fejezte be a meccset. A skót szinte végig dominálni tudott, ami azért ritka jelenség a holland ellen, rettentően magabiztosnak látszott és igazság szerint az is volt. Hozzátéve persze azt, hogy van Gerwen is magas színvonalon játszott, de a duplákon nem ügyeskedett. Ennek is köszönhető az (na meg Wright kiváló játékának), hogy Michael van Gerwen egyszer sem vezetett a mérkőzésen. Wright megérdemelten húzta be ezt, nagy győzelem volt ez számára.

gerwen-wright_4.jpg

DÖNTŐ:

Peter Wright - Michael Smith: 11-8

Wright számára a döntőben egy újabb Michael-lel kellett megmérkőznie. Smith nagyon jól játszott az egész tornán, szóval jó döntőnek ígérkezett. És az is volt: nagyon jó színvonalon, izgalmakkal telve folyt a küzdelem. Egészen 7-6-os állásig nem volt break a mérkőzésen. Az esélyek megvoltak, egyszer itt, egyszer ott, de egyikük sem tudta kihasználni a lehetőségeket. 7-6 után azonban jött egy 130-as kiszálló a skóttól, amivel végre született egy break a meccsen. Nem kellett sokat várni a következőre, ugyanis Smith egyből vissza is vette az elvesztett kezdést. A szünet után egy újabb break következett, amit újra Wright mutatott be, vagyis kezdtek belelendülni a fiúk. Itt most annyi különbség volt, hogy Wright tudta hozni a kezdését is, amivel egyetlen egy legre került a győzelemtől. Smith még hozta ugyan a kezdését, de Wright befejezte a meccset és ezzel újabb World Series trófeával gazdagodott. 

wright-smith_3.jpg

Szenzációs melbourne-i hétvége volt ez, a győztes tehát Peter "Snakebite" Wright lett, aki teljes mértékben megérdemelte ezt a győzelmet a mutatott játéka alapján.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9214176413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.