9 Nyíl

A világbajnok ma mindenkit legyőzött

2018. augusztus 19. 15:33 - Denis Potvin

Brisbane Darts Masters - 3. nap, összefoglaló

Rob Cross úgy játszott, ahogy egy világbajnokhoz illik. Peter Wrightot 101-es, a világelső Michael van Gerwent majdnem 104-es átlaggal győzte le, ezzel az austrál városban először rendezett World Series of Darts ennek a tornájának a győztese lett. Ez volt a sorozat utolsó versenye. A hat versenyből álló torna döntőjét a közvetlen közelünkben, Bécsben rendezik majd november 2. és 4. között.

dk9mql3uyaaudlj.jpg

Elődöntők

Az első elődöntőt Rob Cross és Peter Wright játszotta egymással. Bemelegítésnek Cross egy 16 nyilas leggel nyitott, Wrigh 13-assal egyenlített. Aztán Cross 3-2-es vezetéséig mindenki hozta a kezdését, egy Wright 101-es kiszállóval. A világbajnok brékelt először és bár a skót ezt vissza tudta venni, de D14-et nem tudta kidobni, így lett 6-4 Crossnak. 6-6-nál lett őújra egyenlő, de innentől Cross irányított. Egy 11 nyilassal már 9-6 volt a javára, sőt 10-6 is. Wright még próbált visszakapszkodni, az utolsó legben volt egy nyila a 10-9-hez is, de nem jött a D6, Cross pedig a második nyilára kivágta a 45 pontot.

wroght-cross.jpg

Holland rangadó következett a másik ágon. Michael van Gerwen és a remekül versenyző Raymond van Barneveld között. Ketten összesen 7 180-ast dobtak, ötször szálltak ki száz felettivel, nagyszerű átlagokat dobálva, fej-fej mellett haladtak. Gerwen 4-3-as vezetés után brékelt először, addigra már volt neki egy 109-es és egy 106-os kiszállója is. Amire egy 116 és egy csodálatos, 170-es checkout volt a válasz a másik oldalról. Barney 6-6-ra egyenlített, de gerwen akkor belehúzott és 9-6-ra ment el. Gyakorlatilag ezzel el is dőlt a meccs. Hiába jött fel 9-8-ra Barneveld, jött Gerwen harmadik száz plusszos kiszállója, ezúttal kerek százzal. Gerwen korábban is eldönthette volna a meccset, ha 10-8-nál ki tudja dobni három nyílból a 40 pontot, nem sikerült, de aztán így folytatta: 180, 134, 171. Nyolc pontja maradt a világelsőnek, de nagy előnye. Így aztán az is elég volt, hogy csak a hatodik nyílra dobja ki.

gerwen-barney_3.jpg

Döntő

Következett a finálé, és a mentálisabban nap közben is erősebbnek érzett Rob Cross-t gondoltuk végső győztesnek és nem is csalódtunk. Gerwennek most nem jött össze a száz feletti átlag, ahogy az elődöntőben sem. Cross kilenc 180-nasa lenyűgöző volt, Gerwennek csak kettő jutott. Bár a holland gyorsan elment 2-0-ra, Cross négy leget nyert egymás után, közte 11 és 12 nyilas legekkel. Aztán Gerwen percei következtek, aki 6-4-es vezetéséig nem veszített leget. Innentől kezdve viszont nem is nyert. Hét leg egymás után Crosstól, félelmetes stílusban, kétszer 11 nyilas leggel is. Bár a vége egy érdekes párharc volt, hiszen Cross 20 ponton, Gerwen 71-en állt, Cross végül az ötödik nyíllal dobta ki, mert a hollandnak két körből sem sikerült.

cross-gerwen_1.jpg

A világbajnok a június 17-i, Players Championship után nyert ismét tornát, a vb óta ez a második sikere. A World Series-ben azonban kiválóan teljesített. Cross az egyetlen, aki három döntőt játszott, két bukás után végre nyerni tudott. Amúgy az idei sorozatban nem volt olyan, aki két versenyt nyert volna. Mensur Suljovic, Gary Anderson, Michael Smith, Michael van Gerwen, Peter Wrigh és Rob Cross az, akinek jutott első hely.

dk9kelcxoaasrqk.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8114189919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása