9 Nyíl

Ron Meulenkamp a délután hőse

2018. augusztus 31. 17:28 - Dart Major

European Tour 10 - German Darts Championship 2018 - első forduló, délutáni program

Némi kis szünet után újra elindult a European Tour, ezúttal Hildesheimben jött össze a mezőny érintett része. Noha Peter Wright visszalépett, bőven akadtak nagy nevek az indulók között. Az első etapban például a korábbi világbajnok Mark Webster, a több tornát is megnyert Kyle Anderson és az idén első komoly sikerét arató Max Hopp is tábla elé állt. Nézzük meg mi történt ma délután:
59d2494509aab360c8ba31f29eb9c87e-rimg-w720-h256-gmir.jpg

Andy Boulton - Josh Payne 3:6
Izgalmasan indult a mérkőzés, Payne elhúzott 2-0-ra, (dobott egy tizenhárom nyilast is) ám Boulton egalizálni tudott ezek után. Majd megint két Payne leg következett, amire még tudott felelni Boulton egy tizenöt nyilas formájában, ám 4-3 után nem volt sansza. Ugyanis Payne két öt köröst vert a táblába, és 91 feletti átlaggal elég simán nyerte a mérkőzést. 

Ted Evetts - Mark Webster 5:6
Az ifjú angol Evetts kiválóan kezdett, rögtön tudott breakelni és a saját kezdését is behúzta. Erre Webster egy kiváló tizenegy nyilassal felelt, majd egy öt körössel 2-2-re alakította az állást. Ezt három hat körös követte, amiből kettő break leg volt, és ez 4-3-as Webster előnyt jelentett. Az 5-3-hoz 59-ről kellett volna kiszállnia a walesinek, ám ez 6 nyílból sem jött össze így megint egál lett. A döntetlen 5-5-ig megmaradt és jöhetett a döntő leg. Ezt hátsó pályáról Webster tudta elvinni egy hat körössel így ő tudott továbblépni. Nem volt egy színvonalas meccs, Evetts a 85-ös átlagot sem érte, Websteré pedig 89,48 pontos volt.

Lee Bryant - Klye Anderson 4:6
Az előző meccs után jött egy újabb nem túl magas átlagot hozó találkozó. Az ausztrál Anderson bohózatba illő módon próbált kiszállni az első legben, de ezt bukta és miután Bryant tizenöt nyílból hozta a sajátját így 2-0-ra az angol vezetett. Erre az ausztrál dobott egy tizenkét nyilast, majd megint elszerencsétlenkedett a kiszállóval és megint két leges hátrányban volt. Sőt egy tizenhárom nyilas után már 1-4 volt Anderson szempontjából az állás. Ezt azonban jól viselte az ausztrál, dobott két öt köröst és egy tíz nyilast is, ami igazából egy rontott kilenc nyilas volt, hiszen a D12 kellett volna csak hozzá. Ezeknek hála pedig ő fordulhatott előnnyel a tizedik legre amit egy hét körössel hozott, mivel ismét nem találta a duplákat. Bryant 4-1 után nem tudott ritmust váltani a meccs megnyeréséhez, Anderson pedig a jobb tömegezésnek hála a sok rontott kiszálló ellenére is be tudta húzni a meccset.

Darren Johnson - Christopher Hansch 6:0
Erről  a meccsről nem sokat lehet beszélni. Ha valaki 78-as átlagot dob egy PDC eseményen az nem sok sót fog megenni. Ezt történt Hansch barátunkkal is. Johnson egyébként kitűnően dobta a duplákat, nyolcból hat sikerült neki. A meccsről mindent elmond, hogy egy tizenkét nyilas született a többi hat vagy hét körös lett. De ez is belefért.

Darius Labanauskas - Jan Dekker 3:6
Előzetesen egy remek meccset vártam ettől a párosítástól. Nem lett az. Mind a ketten 83.9 körüli átlagot hoztak össze ami elég rendesen árulkodik arról, hogy miért csalódtam. Beszédesek még a kiszállók is. 19-ből három Darius oldalán, 17-ből hat Dekkernél. Ami érdekes, hogy itt is összeszedett egy játékos két leges előnyt, nevezetesen a litván tudott meglépni az elején de utána öt leget bukott zsinórban, ami el is döntött mindent. De ettől függetlenül sokkal többet vártam a két egyébként remek játékostól.

Richard North - Ron Meulenkamp 2:6
Ez az a mérkőzés ami végre meghozta amit a rajongók vártak. North elvitte ugyan az első leget, de utána jött számára a fekete leves. Meulenkamp ugyanis öt leget nyert zsinórban. Nem is akárhogyan, hiszen két tizenöt nyilas mellé dobott két tizenegy nyilast is. Szegény North hiába nem játszott rosszul, vagy duplára sem dobhatott vagy nagyon magas értéken ragadt amit nem tudott megoldani. A szépítés még összejött az angolnak, ám a végén újra dobott egy öt köröst a holland, aki 102-es átlag fölé jutott ami egészen kiváló teljesítmény. North 95-ös átlaga, 40%-os kiszállózással ma bárki ellen elég lett volna, pechjére Meulenkampnak elsült a keze.

Andrew Gilding - Max Hopp 6:2
Max Hopp számára rémálomszerűen indult a mérkőzés. Kapott egy tizenhárom nyilast első pályáról ami még nem a világ vége, de az utána következő hat és hét körös partik Gildingtől nem a legyőzhetetlen kategóriát jelentik. Ám Hopp alig tudott valami "értelmeset" produkálni, két leg alatt nyolc triplamentes kör jött neki ami elég gyászos mutató. Egy tizenhárom nyilassal azonban szépített a német hátsó pályáról, ám az angol óriás vissza tudott breakelni. Majd megint a német hozta hátsó pályáról a leget, amire megint az angol tudott felelni. A nyolcadik legben Gilding dobott egy tizenöt nyilast ezzel pedig lezárta a meccset. Érdekes volt ahogy 92 pontra az 50-2-D20 kombinációt választotta Gilding, de bejött így nincs mit magyarázni rajta. A délután meglepetése talán ez az eredmény.

Krzysztof Ratajski - Vincent van der Voort 6:4
Zárásként jött egy igencsak érdekes és izgalmas csata. Érdekesnek azért neveztem mert öt leg után 4-1-re vezetett a holland romboló, méghozzá csupa hat köröst dobva. A lengyel vagy elbaltázta a kiszállót, vagy magas értéken ragadt, szóval minden adva volt egy sima Vincent diadalhoz. Ám a lengyel máshogy gondolta és dobott tizennégy és egy tizenegy nyilast és visszajött a meccsbe. Sőt ki is egyenlített miután van der Voort a 132-es befejezéshez szükséges bullt elvétette. Ratajski pedig megérezte a vérszagot és egymás után két tizenöt nyilast dobva megnyerte a mérkőzést. Fél lábbal a sírból jött vissza a lengyel, Vincent pedig verheti a fejét a falba. 

dl79qtruwaat_vr.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3114214239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása