9 Nyíl

Mire megy a "Holland Romboló" és az ausztrál "Rossz Fiú"

2018. december 07. 12:01 - Dart Major

A PDC-világbajnokság résztvevőinek arcképcsarnoka – 7. rész

Rövidesen kezdődik a William Hill PDC-világbajnokság. Jó szokásunkhoz híven, több részben foglalkozunk a világbajnoksággal. Korábban megtettük ezt a történetének a felelevenítésével, a legfontosabb meccsekkel és foglalkoztunk már a résztvevőkkel is. Most is ezt tesszük. A következő 12 napban, egészen a vb kezdéséig végigvesszük azt a 96 játékost, aki eljutott az Ally Pallyba és aki osztozni fog majd a 2,5 millió fontos összdíjazáson is. Az aktuális (és a következő) részben az idén a Pro Tour sorozaton jól teljesítő játékosok következnek.
pdc_1_1.jpg

Ron Meulenkamp (17)
A holland játékos nem nevezhető rutintalannak, hiszen két BDO és két PDC világbajnokságon is járt már, igaz az első kört sosem élte túl eddig. Az idei éve viszont egész jól sikerült, hiszen a Pro Tour sorozatban sikerült elég jól szerepelnie. A P.C. küzdelmei alatt járt elődöntőben, negyeddöntőben és nyolcaddöntőben is. A European Touron pedig kétszer, nevezetesen a German Darts Championshipen és a European Darts Openen jutott a be a legjobb nyolc közé. A UK Openen a legjobb 32 közé jutott, a World Grand Prix küzdelmei során pedig sikerült egy kört mennie és bement a legjobb tizenhat közé.

Brendan Dolan (18)
Az északír játékos 2009 óta ott van megszakítás nélkül a világbajnokságon ami már önmagában is szép dolog. Ha még hozzávesszük, hogy öt tornagyőzelme, és major torna döntője illetve elődöntője is van karrierje során láthatjuk, hogy komoly erőt képviselő játékosról beszélünk. Még akkor is ha az idei éve nem volt túl fényes, de legalább idén már nem kellett a PDPA kvalira várnia. A Pro Tour sorozat tizennyolcadik helyéhez kellett egy Players Championship elődöntő és három nyolcaddöntő, valamint a Danish Openen szintén egy nyolcaddöntő. Ezeken kívül még három ET fordulóra jutott ki, de sok sikerélmény nem érte. Ami viszont már szebb eredmény az a Players Championship Finals nyolcaddöntője. Szóval nem az igazi Dolan még mindig, de őt leírni sosem szabad.

William O'Connor (19)
Az idén 32 éves ír dartsos második alkalommal jutott ki a világbajnokságra, pedig az év első felében erre semmilyen jel nem utalt.  Az első tizennégy Players fordulón hétszer már az első meccsén elvérzett, vagyis nem keresett egy petákot sem. Az addigi két sikeres ET kvalifikáció után a versenyeken ugyanígy járt, igaz legalább az fizetett. De jött egy nagy dobás idén júliusban: a European Matchplayen egészen döntőig eljutott, mégpedig Crosst, Kim Huybrechtset, Suljovicot és Boultont legyőzve. Ezek után egy nyolcaddöntőt játszott a Dutch Darts Championshipen és egy Players negyeddöntőt is összehozott. Érdekes figura az ír, néha gyengén teljesít és simán kikap, máskor pedig nagy menetelésre is képes. Meglátjuk a vb-n mit fog csinálni.

Vincent van der Voort (20)
A holland óriás évekig stabil tagja volt a legjobb 32-nek, ám hátsérülése óta csak keresgéli régi önmagát. De a Pro Tour ranglistáról azért még így is odaért tizenkettedik PDC világbajnokságára. Vincent korábban kétszer játszott vb negyeddöntőt, volt UK Open döntős, Players Championship Finals elődöntős, nyert öt PDC tornát, szóval nagy név. Ám idén meg kellett elégednie összesen két darab Pro Tour nyolcaddöntővel. Viszont a sok kicsi sokra megy elv nála működött, hiszen hét ET. állomásra jutott ki, és a Players sorozatban is csurrant-cseppent neki valami. A nagy tornákon sem ment neki a UK Openen és a P.C.F. is a 64 között ért véget számára. Kérdés mire lesz képes egy gyengébb szezon után a népszerű holland óriás.

Michael Barnard (21)

Barnard noha 2003 óta játszik a PDC-ben a mostani csak a második világbajnoksága lesz. Idén a Challenge Tour volt számára a legsikeresebb sorozat, hiszen három állomáson is nyerni tudott. Három alkalommal jutott ki ET. állomásra, a Players Championship sorozatban pedig huszonkét állomásból tizenhétszer zárt pénzt jelentő helyen. Ezekből ötször jutott be a legjobb tizenhat közé, ezek pedig a huszonegyedik helyet eredményezték számára a Pro Tourról bejutottak között.

Toni Alcinas (22)
Toni Alcinas is régi motoros már a szakmában, 2009 óta tagja a PDC-nek. Legnagyobb sikerét azonban soft szakágban érte el, amikor 2010-ben világbajnok lett. Ám a tavalyi vb-n elért nyolcaddöntője azt mutatja, hogy akkor sem jön zavarba ha steel nyíl van a kezében. Idén nem muzsikált túl fényesen, egy P.C. negyeddöntő és egy UK Open kvalifikációs nyolcaddöntő az az eredmény amit érdemes megemlíteni. Hétszer ért oda az épp aktuális ET állomásra, ám csak kétszer tudott az első körből továbbmenni. De ez még így is sima vb kvalifikációt ért számára.

Paul Nicholson (23)
Három éves kihagyás után tér vissza a világbajnokságra a Players Championship Finals 2010-es győztese, a napjainkban már szakkommentátorként is funkcionáló ausztrál játékos. Idén már komolyabb életjeleket is mutatott Nicholson, ugyanis a Gibraltar Darts Trophyn elődöntős volt, a European Darts Grand Prixen pedig a legjobb tizenhatig jutott. A Players Champioship sorozatban csak egy nyolcaddöntője volt, de a két jó ET. szereplés hozzásegítette ahhoz, hogy újra ott lehessen a világbajnokságon.


Simon Stevenson (24)
Stevenson bár már 46 éves, csak 2014-ben csatlakozott a PDC-hez. Ez a mostani lesz a második világbajnokság amire kijutott. Idén három alkalommal ért oda ET. állomásra, ám ott kiesett már az első meccsen. A Players Champioship jobban sikerült neki, egyszer volt elődöntős, kétszer nyolcaddöntős. A UK Open kvalifikáción szintén elért két nyolcaddöntőt és így kijutott a versenyre is, igaz ott a legjobb 64 között kiesett. Ugyanígy járt a Players Finalson is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8214451964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása