9 Nyíl

Dave Chisnall nyerte a világbajnokság eddigi legjobb meccsét

2018. december 16. 17:15 - Denis Potvin

PDC WilliamHill World Darts Championship 2019 - Alexandra Palace - negyedik nap (délutáni összefoglaló)

A negyedik nap délutáni programjában sem pörögtek túl az események. Három - gyakorlatilag simának mondható - 3-0 után Dave Chisnall.lépett a színpadra és egészen a meccs feléig Josh Payne elvarázsolt mindenkit, még Chizzyt is. De aztán a pokol legmélyebb bugyraiból jött vissza Chisnall és 0-2-ről megfordította a meccset, pedig Payne-nek még akkor is voltak lehetőségei. A végig száz körüli átlagon dobálok végül a 19. legre éppen csak alá csúsztak, de ez zseniális csata volt, a világbajnokság eddigi legjobb meccse és ebben mind a ketten benne voltak. Le a kalappal Payne és persze Chizzy előtt.

pdc-world-dart-championship-2019.jpg

1. forduló

Gabriel Clemens-Aden Kirk 3-0 (3-0, 3-1, 3-2)

A világranglista, azaz az Order of Merit 66. helyezettje játszott a 75-ikkel. Kemény meccsre számítottunk és nem is volt olyan rossz, bár az átlagok azért a 85-öt sem érték el.  De főleg a kiszállók miatt alakult így. Az első szettben Clemens úgy nyert 3-0-ra, hogy a végén csak kilencedik nyílra jött a jó dupla.  A másodikban Kirk, azaz Kirk Kapitány fogott egy leget, de hétkörösnél csak utolsó leg volt jobb, ebben Clemens a 17. nyílra dobta ki a D8-at. A harmadikban szettben sem lettek jobbak a körök, de legalább Kirk odatette magát. Két leget nyert, de szettet most tudott. Maradt neki az az élmény, hogy három leggel távozott az Alexandar Palace színpadáról.

clemens.png

William O’Connor-Yordi Meeuwisse 3-0 (3-1, 3-2, 3-2)

Sokkal jobb átlagot ezen a meccsen sem láttunk, de ezt már csak az veszi észre, aki tényleg olyan versenyeket néz, mint amiket az év során láttunk mi is. Az ír simán nyert, de csak papíron. Keményen megdolgozott ezért az eredményért. Tizenhárom nyilassal kezdett rögtön a meccs elején. Aztán megint dobott egy ragyogó négyköröst, de aztán csak 3-2-re nyerte a szettjét. Jól dolgozott az ír, de maximum a 107-es kiszállója volt az említésre méltó. Ezt az utolsó legben érte el, a 15. nyilával. Nagy csata volt, de igazából csak éppen annak látszott.

oconnor.jpg

Brendan Dolan-Jüan-csün Liu 3-0 (3-0, 3-0, 3-1)

Simának ígérkezett és az is lett belőle. A kínai az első legben dobott három százast, de Dolan 13 nyílból kidobta az első leget. Aztán rontott bőven ő is, talán Lio húzta le a saját szintjére, a lényeg, hogy így is behúzta az első szettet és úgy nyert, hogy még 90-et sem ért el az átlaga. A második szettben megint Dolan kezdett jobban, D11-gyel oldotta meg az első leget, a kínainak csak négy tömege volt. Jüan-csün képtelen volt, még a közelébe sem érni Dolannak, aki úgy is tudott leget nyerni, hogy a kiszállót csak a hatodik nyilára tudta kidobni. 17 nyílból jött a harmadik leg. Mint később kiderült, az utolsó legben sem emelkedett a meccs színvonala. A feltűnően piros szemű Dolan nagyon nehezen, de a harmadik szettben behúzta a meccset, a tőle azért gyengének mondható 87-es átlag alapján joggal mondható, hogy rutinból.

dolan_2.jpg

2. forduló

Dave Chisnall-Josh Payne 3-2 (0-3, 0-3, 3-2, 3-1, 3-1)

Ha már kaptunk két 87-es átlagot, a délután zárómeccsére valami izgalmasat vártunk, de legalább valami nagyot, Dave Chisnall-nak is volt oka bizonyítani, és Josh Payne-t is nagyszerű játékosnak tartjuk. Nem kezdett jól Chizzy, hiába dobott három száz plusszosat Payne a 14. nyiláűval kiszállt, ráadásul után brékelt, a harmadik legben 180-nal kezdett, 125-ről kiszáltt, döbbenetes volt, 115,62-es első szett Payne-nek. Payne zseniálisan folytatta, 14 nyíl, 113,13-as átlag 124,33-as első kilenc nyíl és 4/5 kiszállózás, egészen zseniálisan kezdte a második szettet, 95-tel, majd két 180-nal folytatta. Kis mázlija is volt, hiszen Chizzy elszúrta a 94-es kiszállót, Payne meg hozta a második szettet is úgy, hogy Chisnall képtelen megint kiszállni, 0/3 volt az ő oldalán, míg a másikon 6/10. Erre még Gerwen is csettintene, 109, 98-as átlagon állt Payne, aki talán élete legjobb teljesítményét nyújtotta addig.

Éa akkor Chizzy felnézett az égre és elhúzta a szemöldökét. Payne megint zseniális szettet kezdett, 14 nyílból hozta az első leget úgy, hogy Chizzy még egyet sem nyert.  Aztán a nyolcadik legben végre meglett az első duplája. Nagy kérdés volt, hogy ez kizökkenti-e Payne-t. Elsőre sikerült, hiszen hozta a leget, ráadásul brékelt.Aztán Payne vissza, 92-ről szállt ki. Chisnall aztán okosan kerekített 40-r és elsőre meg is dobta. A negyedik szettet Chisnall kezdte jobban, egy 108-as kiszállóval kezdett. Majd 170-nel 15-re tette le magát, de szektort rontott és Payne egyenlített, aki még ekkor is száz körüli átlagon volt. Chizzy viszont hozta a kezdését  és megtette, amit ilyen helyzetben meg kell tenni, lebrékelte Payne-t, akinek ráadásul sok esélye nem is volt, Jött tehát a döntő szett.

Ebben Josh Payne kezdett jobban, 84-ről nyerte az első leget. Aztán a fiatal angol vágott egy 180-at, aztán még egyet, de egymás után jöttek a T20-ak, Payne már 26-on volt, de nem jött a D13, aztán Chizzy dobott a D19 mellé, Payne D4 mellé, Chisnall egyenlített. Őrült izgalmak következtek ezután, hiszen 2-2-re és 1-1-re álltak a felek.

Chisnall visszatért és megdobta a D20-at, miután lejött 165-ről. Ez már tényleg az idegek csatája volt. Egészen fantasztikus csata volt, Chizzy 128-ről két T18 után rádobott a D10-re, de nem sikerült, Payne 62-re ment le, de Chisnallnak volt három meccsnyila a D5-re. Az első fölé, a második alá…De Payne sem tudott kiszállni, maradt a D2 és az elsőre bevágta, eléképesztő csata, elképesztő végjáték, a vb eddigi legjobb meccse volt.

20 órától, Peter Wrigh-tal és Paul Limmel folytatjuk.

chizzy_4.jpg

dujp7bhxqaebvwi.jpg

A statisztikákat a PDC Dart Live Ticker, illetve a The Red Bit készítette.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7014490860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.