9 Nyíl

Peter Wright máris befejezte a világbajnokságot

2018. december 17. 11:05 - Denis Potvin

PDC WilliamHill World Darts Championship 2019 - Alexandra Palace - negyedik nap (esti összefoglaló)

Azért arra kevesen gondoltak, mi sem, hogy még négy nap sem telik el a vb-ből és máris elbúcsúzunk egy olyan játékostól, aki akár a végső győzelemre is esélyes volt. Bár Peter Wright utóbbi időben mutatott produkciója azért nem volt túl meggyőző, de azért a Toni Alcinastól elszenvedett vereségére többen felkapták a fejüket. 2012 óta először esett ki a harmadik kiemelt az első meccsén. Ahogy Labanauskas sikere is nagy dolog, bár a fogadóirodák is majdnem egyformán adták az esélyüket. Búcsúzott a világbajnokság legidősebb játékosa, ez történt vasárnap este.

pdc-world-dart-championship-2019.jpg

1. forduló

Luke Humphries-Adam Hunt 3-0 (3-1, 3-0, 3-0)

Humphries a 2018_as Development Tour során már bizonyította rátermettségét és a vb-n is szép győzelemmel kezdett. Majdnem egy százas átlagot vert oda Huntnak, akinek sehogy sem ment ez a meccs. Egy leget nyert (rögtön a meccs elején), de a kiszállóra is csak kétszer ért oda. Ez azért meggyőző fölény, nincs is mit magyarázni rajta. Humphriesnek egy 12, három 13 nyilas köre és egyszer egy 121-es kiszállója is volt.

humphries_5.jpg

Matthew Edgar-Darius Labanauskas 1-3 (3-1, 1-3, 1-3, 0-3)

Bár közel egyformán adték a fogadóirodák a két játékost, azért nagy volt a különbség és még nagyobb lett volna, ha Labanauskas nem jut el 35 kiszállóig, amelyből végül a tízet megdobta. Az első szettben azért volt egy 13 nyilasa is és tényleg a végtelenségig elhúzódó kiszállócsata hozta Edgarnak egyetlen sikert. A második szettben a litván úgy dobott egy 100-as kiszállót, hogy mindez a 12. nyilával sikerült. Labanauskasnak végül a sok ötkörös legjei hozták az elfogadható átlagot, de a végső kiszálló után a legboldogabb volt, ezzel Litvániát is felrakta végképp a PDC térképére, hiszen a BDO-ban már voltak komolyabb sikerei.

edgar.jpg

Ross Smith-Paul Lim 3-1 (3-2, 3-0, 0-3, 3-0)

Szegény Paul Lim, sokak kedvence nem szórakoztat minket már idén. Az első szettben kétszer is hozta a kezdését, aztán Smith egy ragyogó 12 nyilas leggel, 106-os kiszállóval brékelte és 1-0-ra vezetett. A doveri játékos aztán nullázott a következő körben 13, 15 és 17 nyilas legekkel, igaz Limnek a végén volt nyila a szépítéshez. Aztán jött Lim csodálatos szettje és két 14 nnyilassal szépíteni tudott. A negyedik szettben egy rossz kiszállózás megpecsételte Lim sorsát, Smith újra erőre kapott és két 14 nyilas leggel lezárta a meccset.

48379508_2003185823095724_3260897947474198528_n.png

2. forduló

Peter Wright-Toni Alcinas 1-3 (2-3, 1-3, 3-0, 2-3)

A végére maradt a csattanó. Ami sikerült vasárnap délután Chizzynek, az nem Wrightnak. Toni Alcinas és a skót sem dobott rossz átlagot, viszont Wright 8/31-es kiszállózása eldöntötte a továbbjutást, hozzátéve, hogy a spanyolnak is 21 kiszállóesély kellett a meccshez. Az első szett legje például csak a 19. nyílra dőlt el. Wright 40-ről kilenc nyíllal sem tudott kiszállni. Aztán dobott egy varázslatos, 167-es, bullos kiszállót, 14 nyíllal egyenlített, de ez sem törte meg Alcinas erejét. Fejben talán ott dőlhetett el minden, amikor a második szettben Alcinas kétszer is 13 nyílból fejezte be a leget. A harmadik szettben megcsillant az igazi Wright, félelmetes volt a 180, 134, 171, majd D8-as, 10 nyilas legje. A negyedik szettben aztán jött megint egy kínos kiszállózás. 2-2-ig így is hozta mindenki a kezdését, aztán Alcinas amikor legjobban kellett 180, majd 137 után még egy százast is odavert és a 13. nyíllal magabiztosan dobta a D16-ot, ezzel a vb eddigi legnagyobb meglepetését okozta.

alcinas.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5614494636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása