9 Nyíl

Brendan Dolan: egy meccs, öt száz feletti kiszálló

2018. december 23. 18:37 - matyi96

PDC WilliamHill World Darts Championship 2019 - Alexandra Palace - tizenegyedik nap, délután (összefoglaló)

Szintén jó kis délutánon vagyunk túl, láthattuk a jövő reménységét, Chris Dobey-t, ahogyan nagyon éles meccsen, döntő szettben múlta felül holland ellenfelét. Aztán láthattuk Brendan Dolan remek teljesítményét, mellyel ő is tizenhatba dobta magát. Aztán jött James Wade és Keegan Brown, két nem éppen szívlelt játékos az elmúlt napokban. Ezt leginkább James Wade-del közölték a közönség soraiból, azonban a legvégén mégis ő lehetett a boldogabb.

pdc-world-dart-championship-2019_1.jpg

Vincent van der Voort - Chris Dobey 3-4 (1-3; 3-2; 0-3; 3-2; 3-0; 0-3; 1-3)

A meccs előtt, ha kérdezi valaki, akkor azt mondtam volna, hogy Chris Dobey formáját látva ő az esélyese a mérkőzésnek. 

Így is kezdett az első szettben, bár az első leget még a holland óriás húzta be gyönyörű játékkal. Ezt követte zsinórban három angol által nyert leg, egy tizennégy, egy tizenhárom és egy tizenegy nyilas formájában. Magyarul Dobey egészen magasra tette a lécet.

Folytatódott a magas színvonalú játék a dartosoktól, Dobey közel állt ahhoz, hogy 2-0-ra is vezessen szettekben, de Vincent tudta, hogy ezt a szettet be kell húzni és ennek fényében jól kezelte a helyzeteket. 2-2-ig cibálták egymást, majd a döntő legben Van der Voort a legjobbkor helyezett el egy száznyolcanvast, amellyel 76 pontra tette le magát, azt pedig a következő körben két nyílból meg is oldotta. 

Dobey a szünet után lelépte ellenfelét, rögtön egy tizenegy nyilas leggel kezdett. Igaz, hogy a következő kör csak egy hatkörösre sikeredett, de magabiztos játék volt az is (kellett hozzá a holland kiszállózása is). A kezdését újfent megnyomta az angol, és még magabiztosabb játékkal 3-0-ra behúzta ezt a szettet.

Nem volt szünet, kezdhetett Van der Voort. Jól is kezdett, hiszen egyből 2-0-ra húzott el, azonban ekkor Dobey magasabb szintre kapcsolt és két tizenhárom nyilassal kiegyenlített. A kezdését azonban parádésan kezdte Vincent, így jól reagálta le Dobey szintlépését, amely egált eredményezett a szetteket tekintve.

Van der Voort érezte az esélyt és egy gyönyörű szettet produkálva két ötköröst dobva, valamint egy tizenegy nyilast 3-0 arányban felülmúlta ellenfelét, így az előny már az ő kezében volt. Azért is volt ez fontos, mert nem ő kezdte ezt a játszmát. 

A szünet utáni kezdésében azonban Dobey visszaadta mindazt a hollandnak, amit kapott tőle az előző szettben. Ugyanúgy két ötkörössel nyitott, melyből az első ugye egy break volt. Jött a folytatás, majd újra elvette Vincent kezdését, igaz az csak egy gyengébb leg volt, de ez nem nagyon érdekelte őt, hiszen a döntő szettet ő kezdhette.

A döntő játszmát úgy kezdte Dobey, ahogy az előzőt befejezte. Van der Voort azonban egy 106-os kiszállóval próbált erőt demonstrálni, ez volt a mérkőzés legnagyobb kiszállója egyébként. Hiába dobta a legjobbkor ezt a kiszállót a holland, Dobey nem jött zavarba, a kezdését egy tizenhárom nyilassal behúzta, VvdV pedig nem bírta a terhet (persze Dobey is jól dobott) és Dobey kezébe adta a mérkőzést. 

chris_dobey.jpg

Brendan Dolan - Mervyn King 4-2 (3-1; 3-2; 2-3; 1-3; 3-2; 3-2)

Mondhatjuk, hogy Brendan Dolan játéka a harmadik körben kisebbfajta meglepetés, nem nagyon várták őt ide előzetesen. Ez persze semmit sem vesz el az érdemeiből. Látva King előző játékát, az esélye azért ő volt a meccsen. 

King ennek megfelelően rögtön egy maximummal kezdte a mérkőzést. A parádés kezdés után azonban valami megállt, az első leget még megnyerte, aztán Dolan zsinórban nyert hármat (egyébként gyönyörű játékkal), így rögtön egy break szettel kezdte a mérkőzést.

A folytatás King számára kezdődött jobban, rögtön breakelte ellenfelét. Dolan nem hagyta annyiban, visszavette az eladott kezdést, azonban a kezdésében most sem ő győzedelmeskedett, hanem King. Dolan még egyszer visszavette az elvesztett kezdést, majd a lehető legjobbkor, 2-2-nél hozta először a kezdését ebben a játszámában, mondhatni a lehető legjobbkor.

A második pihenő után szintén 3-2-es szettet toltak elénk, melyből most nem az észak-ír, hanem a Király jött ki jobban. A döntő legben jól használta ki Dolan hibáit, és jókor dobta a két száznegyvent is. Így egy tizennégy nyilassal visszajött a meccsbe, és ne feledjük, szünet most nem volt.

Ilyenkor már szinte megszokhattuk, hogy az esetek nagy százalékában az nyeri a szettet, aki az előzőt. Legalábbis az utóbbi napok tendenciája rendre ez volt. Ez az elmélet most megint beigazolódott, ugyanis King remek játékkal - csak egy leget engedve Dolan-nek - megnyerte ezt a szettet, így már egyenlő volt az állás.

Érezte Dolan, hogy itt baj lehet, így gyorsan összeszedte magát a következő összecsapásra. A gyors 2-0 után a még ki tudott egyenlíteni King, azonban a döntő legben alulmaradt, így a vezetés újra az észak-írnél volt.

Helyzeti előnyben volt Dolan, ugyanis ő kezdte a következő játszmát. Egy tizenöt nyilassal rögtön megszerezte a vezetést, tudta, hogy ez lehet az ő nagy esélye. Talán egy kicsit ez meg is zavarta őt, ugyanis a következő legben King csupán egy hatkörös játékkal tudott kiegyenlíteni. A következő legben jött Dolan-től egy 105-ös kiszálló, amellyel a kiesés szélére sodorta ellenfelét. King azonban jól reagált, jött is az egyenlítés tőle. Dolan nem is nagyon foglalkozott ezzel, hiszen a kezdésével megnyerhette a meccset. Így is történt, tizenkét nyíl után egynyilas kiszállóra tette magát, amit meg is oldott.

Dolan megérdemelte a győzelmet, főleg annak fényében, hogy öt darab száz feletti kiszállót is összehozott a hat szett alatt. Parádés teljesítmény.

brendan_dolan.jpg

James Wade - Keegan Brown 4-3 (2-3; 2-3; 3-1; 0-3; 3-0; 3-2; 3-1)

Két olyan játékos találkozott, akik nem lettek a szurkolók kedcenvei a világbajnokságon. Ezt leginkább egyébként James Wade kapta meg a közönségtől. A mérkőzés az ő kifütyülésével kezdődött meg, Paul Higgs egyből rá is szólt a nézőkre, Wade pedig jelezte neki, hogy ne, nem kell. Azért ennek óriási mivolta volt számomra, ezzel tényleges elismerte a hibáját. Így azért már más az a bocsánatkérés is...

Az első két legre ez rá is nyomta a bélyegét, ugyanis színvonal alatti játékot produkáltak, amelyből Brown húzott el 2-0-ra. Ekkor azért kapcsolt Wade, nem is volt sok oka örülni a szurkolóknak, dobta a triplákat rendesen. Vissza is jött, sőt az egyenlítés utáni kezdésében is jól ment, de végül a dupla tíz kibabrált vele, ami a szettjébe került. 

A második szett forgatókönyve valójában ugyanaz volt, mint az előzőé. Keegan Brown elhúzott 2-0-ra, bár most ténylegesen jól is játszott a srác. James Wade visszakapaszkodott, jó játékkal. Majd jött a döntő leg, de ugye most Brown kezdett. Wade egy 180, 137 kombóval letette magát 40 pontra, de Keegan a maga 80 pontját két húszas után dupla hússzal abszolválta és 2-0-ra vezetett.

A folytatásban megérkezett James Wade első szettje, melyet már mindentől függetlenül, megérdemelt. Igaz, egy húsz nyilassal szerezte meg az első legjét, de aztán volt egy tizenkét és egy tizenöt nyilasa egyaránt, amely erős játéknak számít. Brown-nak egy legre futotta ebben a játszmában, Wade szépített tehát. 

Hiába a szépítés a rutinos angoltól, a következő játszmában nem igazán tudta maga felé fordítani a mérkőzés állását. Brown pedig élt a lehetőségekkel, hol azzal, hogy nem jött a tömeg Wade-től, hol pedig azzal, hogy a kiszállókat hibázta el, így meglepően simán, 3-0 arányban a fiatal angolé lett a szett. 

Itt volt egy szünet, majd Wade-től jött a válasz az előző szettbeli lemosásra. Mi más lehetett volna, mint egy ugyanolyan gyors 3-0 mint az előbb? Egy tizennégy nyilassal kezdett, majd jött egy gyengécske tizenkilenc nyilas tőle, de a végül egy újabb ötkörössel elfogadható szettet produkált, bár egyébként nem nagyon érdekelte volna őt az sem, ha huszonegy nyilassokkal dobja tele és megnyerni úgy.

Ez volt talán a könnyebb feladat Wade-től, bár már folyamatosan a meccsben maradásért dobott, az meg nem egyszerű. A következő szettet ráadásul ugye Brown kezdte. Jött is tőle rögtön egy ötkörös, de Wade jól reagált és egy tizenhat nyilassal kiegyenlített. Ezt megismételte Brown, majd Wade a kezdését abszolválva kiegyenlített. Brown kezdett a döntő legben, a meccsért dobott. A lehető legrosszabbkor dobott egy 23-at a leg végefelé, amellyel helyzeti előnybe sodora az amúgyis erősen dobó Wade-et. James 72-re kerekített tizenkét nyíl után, majd a következő három nyílból meg is oldotta ezt, így ki tudott egyenlíteni, jöhetett a döntő szett.

Amelyet Wade kezdett, és meg is szerezte a vezetést. Ez nem volt elég, mentális előnyét kihasználva rögtön breakelte Keegan-t, ráadásul egy gyönyörű tizenhárom nyilassal. Érkezett a válasz a fiataltól, azaz ő is breakelt. A kezdésében azonban jöttek a szektorhibák, Wade pedig négy darab százassal letette magát 101-re, amit meg is oldott, így pedig zsinórban három szettet nyerve, a közönség utálatával a háta mögött, de megnyerte a mérkőzést.

james_wade_4.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7114509232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.