9 Nyíl

Még űrdarts sem kellett, Michael van Gerwen a világbajnok

2019. január 01. 23:21 - Denis Potvin

PDC WilliamHill World Darts Championship 2019 - Alexandra Palace - döntő (összefoglaló)

Michael van Gerwen nyerte a darts-világbajnokságot, a döntőben igazából simán győzte le a pályafutása során legjobb eredményét elérő Michael Smtth-t. A győzelem félmillió fontot ért a győztesnek. Ezen a vb-n sem volt kilencnyilas, a holland dobógép pedig 2014 és 2017 után harmadszor lett világbajnok. Teljesen megérdemelten.

dv21ushwsaags5c.jpg

Nehéz lenne azt mondani, hogy a darts-világbajnokság leglátványosabb meccse volt a döntő. Michael van Gerwen abszolút esélyes volt és úgy is kezdte a meccset. Kicsit lehangoló volt, hogy a közönség majdnem néma csendben nézte a meccset. A szilveszteri buli, meg talán a holland hatalmas fölénye is némította el a szurkolókat, akik egy-egy jó sorozat után Smith-nek drukkoltak, de amikor érezték, hogy ez nagyon sima is lehet, nagyon csöndben maradtak.

Amit előtte is tudtunk, van Gerwen szórni fogja a tömeget. Erre Smith is képes volt, de a különbséget a kiszállók adták. Az első szettben száz feletti volt mindkettőjük átlaga, de 33 százalék Smith kiszállózása. A másodikban ez már csak 14,29 és ez óriási különbség volt.

Van Gerwent csak valami emberfeletti teljesítménnyel lehet legyőzni. Smith hiába mondta, nem tudott felnőni a feladathoz. A harmadik szettet nagyon simán veszítette el. Ekkor már csak 84,10 volt az átlaga és csak egyetlen kiszállója volt, igaz azt meg is dobta. A holland világelső pedig egész egyszerűen nem tudott hibázni. Még csak három szetten voltunk túl, de már két száz feletti (126 és 129) kiszállója volt.

A negyedik szettben éledezett Smith, de tényleg sokkal koncentráltabb volt van Gerwen. Az angol hiába vezetett 2-1-re, van Gerwen megdobta a harmadik piros bullos kiszállóját. Egyetlen pillanatra sem lehetett kizökkenteni, miközben Smith elszúrta a kiszállóit. Egymás után, aminek az lett a vége, hogy a negyedik szettet is behúzta a holland. Nem erre számított az Ally Pally közönsége.

Az ötödik szettben megint volt esélye Smith-nek, hogy javítson. Van Gerwen 11 nyilas leggel kezdett, majd 13-assal vezetett 2-1-re. Aztán 2-2 után jött Smith első száz feletti kiszállója, 124-ről tripla 20, trpla 14, a végén pedig a dupla 11. Kicsit fellégezhetett Smith, de hát akkora volt a különbség a kiszállókban, hogy Van Gerwen nyugodtan mehetett el az újabb pihenőre.

Aztán felébredt Smith és a közönség is. Két szettet nyert az angol, de milyen két gyönyörű szettet. Egy 11 nyilassal kezdett előbb a holland, aztán 2-2 után megint egy 124-es kiszálló. A következőben pedig egy 124-es, majd egy 127-es kiszálló, simára nyert szett.

A hetedik szett megint a hollandé volt, nagyon simán, két 13 nyilas leg után egy 112-es kiszálló. A nyolcadik szettben a közönség mindent megtett, hogy Smith nyerjen. 2-2 után hiába fütyültek, nem tudták megállítani a hollandot, aki bár nem dobott olyan jól, de még így is ki tudott szállni, miután Smith a 170-et egy zöld bullal elrontotta. 

Az utolsó szettben Smith még nyert egy leget, de van Gerwen annyira koncentrált volt és annyira figyelt arra, hogy a lehető legkevesebbet hibázza, hogy arra nincsenek szavak. Még úgy is, hogy Smith egy hihetetlen bravúrral visszahozta magát és kapott esélyt a hollandtól is.

6-3 lett, felpörögtek az utolsó szettre. Hiába drukkolt egy emberként az Alexander Palace közönsége Michael Smith-nek, az angol túlizgúlta a finist. Kiszállókat, szektorokat rontott. De legalább a vége izgalmas lett. A legvégére három biztos nyila volt a világbajnoki címhez, a másodikra jött neki a D16. Smith is megkaphatja a fair playt-t, hiszen kiszólt a közönségnek, hogy a kiszállónál ne fújjolják a hollandot, aki sorozatban a 17 meccsét nyerte meg úgy a vb-n, hogy száz feletti átlaga volt. Nem ez volt minden idők legnagyobb meccse, de így is nagyszerű volt látni. A híres kommentárorról elnevezett trófea, a Sid Waddell Trophy harmadszor került a holland birtokába. Megérdemelte.

dv26wgbwwaanohl.jpg

Michael Smith szerette volna, de nem tudott felnőni a feladathoz. Egy évvel ezelőtt Rob Cross 7-2-re győzte le az akkor búcsúzó legendát, Phil Taylort. Michael van Gerwen pedig pályafutása során harmadszor lett világbajnok. 2017-ben Gary Andersont verte 7-3-ra. Szoros meccset legutóbb 2015-ben láttunk, akkor a döntő, azaz a 13. szett döntött Anderson javára Taylor ellen. A holland világelső ezzel sokáig marad még a világrangsor elején.

PDC darts-világbajnokság, döntő

Michael van Gerwen (holland)-Michael Smith (angol) (3-2, 3-1, 3-1, 3-2, 2-3, 0-3, 3-1, 3-2, 2-3)

(ez a cikk az Indexen megjelent cikkel azonos tartalmat tartalmazza)

Ez pedig a világbajnokság utáni rangsor. Csodálatos vb volt, folyt.köv.

50008799_2334037780160304_4972667050309713920_n.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4214527572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása