9 Nyíl

Kiesett az első kiemelt: Mark McGeeney búcsúzott a tornától

2019. január 10. 10:29 - matyi96

Lakeside World Professional Darts Championship - Ötödik nap, összefoglaló

A tegnapi napra sem lehet panaszunk, még akkor sem ha a női mérkőzés most gyengébbre sikeredett. A férfiaktól viszont láthattunk nagyon magas színvonalú játékot, főleg este Conan Whitehead-től. De Unterbuchner, Jim Williams vagy Scott Waites teljesítménye is megsüvegelendő. Mark McGeeney-nek véget ért a torna, nem tudott mit kezdeni Conan remek játékával.

mark_mcgeene.jpg

DÉLUTÁN

Wesley Harms - Willem Mandigers 2-4

Mandigers szerezte meg a vezetést a mérkőzésen, majd Wesley Harms fordítani tudott 2-1-re. A folytatásban viszont Harms-nak nem jutott több győztes szett, pedig kettő szettben is esélye lehetett volna. A következő három szettből kettő 3-2-vel végződött, tehát mondhatjuk, hogy elég szoros mérkőzést játszották egymás ellen. Mandigers és Harms átlaga is 93 körül volt, ez alapjában is arra enged következtetni, hogy szoros és jó mérkőzést láthattunk tegnap kettejük között. Végül tehát Mandigers bizonyult jobbnak, ő jutott tovább.

Trina Gulliver - Karolina Podgorska 2-1

Nem élete meccsét játszotta Trina Gulliver, a női legenda. És nem élete meccsét játszotta a világbajnokságon debütáns Karolina Podgorska sem. Trina 72 feletti átlagot, míg Karolina 70-es átlagot tudott elérni. Az biztos, hogy a folytatásban a tízszeres (ebből zsinórban hétszeres) világbajnok Gulliver-nek több kell majd. Most elegendő volt egy 2-1-es győzelemhez.

Michael Unterbuchner - Wayne Warren 4-0

Mivel Wayne Warren nagyszerű teljesítménnyel kezdett a vébén, szerintem mindenki egy szoros összecsapást várt, de legalábbis azt senki sem, hogy nullázás lesz. Persze Unterbuchner remek játékos és ez most be is bizonyosodott. Ahhoz képest, hogy a német simán nyert, az átlagok 90 felett voltak és szinte megegyeztek. Talán jobban is elsülhetett volna Wayne-nek ez a mérkőzést, de most a német titán jutott tovább.

ESTE

Mark McGeeney - Conan Whitehead 0-4

Azt tudtuk, hogy Conan Whitehead egy remek játékos. Mark McGeeney pedig az elsőszámú kiemeltje volt a tornának. Conan nagyon felkészült erre a mérkőzésre fejben, elképesztő játékot mutatott. McGeeney pedig végig szenvedett, nem igazán találta a helyét és ez főleg a kiszállóiban mutatkozott meg. Ezzel ellentétben Conan duzzadt az önbizalomtól. Volt neki egy 108-as átlagú szettje, de a végén is 96-os átlag felett fejezte be, míg Mark mindössze 86-os átlagot ért el. Megérdemelte Conan a győzelmet, nagyot játszott!

Jim Williams - Dean Reynolds 4-0

Őszinte leszek, a BDO-ban egyik nagy kedvencem Jim Williams. Tegnap is megmutatta, hogy miért. A mérkőzés rögtön egy kilencnyilas kísérlettel indult, Williams két széznyolcvannal kezdett, majd jött a T20, de a T19 sajnos már nem sikerült. Óriási volt. A leg végül tizenegy nyilas lett. Az első szettet 108-as átlaggal zárta, míg a mérkőzést 92 körül. De ez bőven elég volt, hiszen szegény Reynolds 75-ös átlagot sem ért el. Nem meglepő tehát, hogy 4-0 lett a vége.

 

Richard Veenstra - Scott Waites 1-4

Egész jó kis meccset hozott kettejük játéka, bár az izgalom végül elmaradt. Veenstra nyerte az első szettet, de az ott mutatott játékot csak Waites tudta tartani. Ami azt eredményezte, hogy nyert zsinórban négy szettet, ami ugye győzelmet jelentett számára. Scott közel 93-as átlagot ért el, Veenstra pedig közel volt a 90-hez. Waites, aki szerint a Q-School nehezebb lesz mint a lakeside-i világbajnokság, jó játékkal rukkolt elő, ha fenn tudja tartani ezt a játékot, vagy egy kicsit erősít rajta, nagy esélye lehet neki is, hogy megszerezze harmadik világbajnoki címét.

 

 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1514553596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.