9 Nyíl

Cross csak jobb átlaggal vezeti a Premier League-t

2019. március 14. 23:24 - Denis Potvin

Nathan Aspinall most nem tudta azt nyújtani, mint a UK Openen, pedig még Smith is megtapsolta az egyik kiszállóját. Nagyon simán verte Suljovic a mostanában remekló Wade-et, Barneveled pedig Cross ellen sem találta meg a győztes utat. A nap rangadója is simára sikeredett, van Gerwen és Cross teljesen együtt áll a tabellán. Gurney pedig a sírból hozta vissza a Peter Wright elleni meccset.

d1ph_aswkbgqem0.jpg

Nathan Aspinall-Michael Smith 2-7

Nagy várakozás előzte meg a friss, UK Open-győztes Nathan Aspinall bemutatkozását a PL-ben, de ez most nem sikerült valami fényesre. Lehet, hogy kicsit túl nagy volt benne a drukk, de sem a 88,35-ös átlaga, sem pedig a 2/15-ös átlaga nem tartozik még a klasszis kategóriába sem. Magas körök után egy 15, majd egy 14 nyilassal Michael Smith már 4-0-ra vezetett. Aspinall szépített, de egy 112-es kiszállóval 5-1 lett. Azért Aspinall is megmutatott valamit abból, amit valójában tud, 5-2-re egy 158-as kiszállóval hozta magát, még Smith is megtapsolta sportszerűen. A végére maradt a csattanó, Smith egy 127-es, bullos kiszállóval nyerte a meccset, amelyen alig volt 180-as. Összesen kettő (1-1), az első is csak a hetedik legben.

aspinall-smith.jpg

James Wade-Mensur Suljovic 3-7

Sokan tették le a voksukat a mostanában kiváló formában játszó James Wade mellett, de ezen az estén Mensur Suljovic sziporkázott. Tényleg, hiszen nem sűrűn jut ő százas átlag fölé. Most viszont kiválóan dobálva nyert és 101,38-ig jutott. Hat 180-asa volt (a meccsen összesen 9), az első legjét két 180-as után, 12 nyílból hozta össze. Három brék után Suljovicnak sikerült hoznia a kezdését és ezzel a lélektanilag nagyon fontos 4-2-es előnybe került. Azért Wade is odatette magát egy 11 nyilassal, de az osztrák remekül irányította a meccset azzal, hogy amikor kellett csak odavágott egy tömeget, vagy három tripla húszast. Feszült volt azért végig, 6-3-nál jött egy felszabadult levegőcsapkodás, hogy az egy pont már megvan, aztán megint egy 180-assal 18-ra rakta le magát, elsőre kidobta a D9-et. Suljovic tehát legyőzte a forduló előtt első Wade-et, boldogan is írta ki a Facebook-oldalára, hogy annyira boldog, hogy megérdemel egy vacsorát a Nando’s-ban (A Nando’s étteremláncot Dél-Afrikában alapították, de ma már a világ 30 országában megtalálható – és nem kis népszerűségnek örvend. - a szerk.)

wade-suljo.png

Rob Cross-Raymond van Barneveld 7-3

Szóval most már azt is tudjuk, ghogy Barney magánéleti válsága is lehet az oka, hogy mostanában tőle teljesen szokatlanul, nagyon gyengén dobált. Cross a UK Openen kiválóan szerepelt, Voltage a döntőben kapott csak ki. De Barneynak továbbra sincs meg az első PL-sikere. Cross a jobbik énjét vette elő és azért simán nyert, 101,21-es átlaga majdnem tíz egységgel volt több, mint a hollandé. Crossnak már a második három nyila 180 lett, aztán egy 129-es kiszállóval kezdte a meccset. Barneveld még 2-2-re visszakapaszkodott, de ez volt gyakorlatilag összes, amit tenni tudott. Crosstól 12, 14, 15 nyilas legek jöttek egymás után, és bár az utolsó leg kicsit hosszúra sikerült, csak a hatodik körben jött a kiszálló, de a harmadik nyíl már eltalálta a D12-öt. Ezzel, abban a pillanatban az élre is állt, Barney maradt a 9.

cross-barney.png

Gerwyn Price-Michael van Gerwen 2-7

Nehezen kapta el a fonalat Michael van Gerwen, de amikor elkapta, akkor már nagyon ment neki. Pedig a holland és Price rengeteg szektorhibával kezdett. Price-é volt az első pont, van Gerwennek a 21 (!!) nyílból sikerült egyenlíteni. Aztán 3-1-es holland vezetés után kezdtek beindulni a felek, főleg a világelső. 12, 13 nyilas legekkel, egy csodás, bullos 132-es kiszállóval demoralizált. Van Gerwentől szokatlanul, de most csak 96,07-es átlaggal kellett beérnie. Price is elodázhatta volna, vagy legalábbis szorosabbá tehette volna a meccset, de a kiszállók ma nagyon nem mentek neki. 10-ből csak kettő volt meg, főleg a vége felé azét legek mentek el az elrontott duplákon. Van Gerwen pedig ezzel a sikerrel az élre ugrott. Hajszálpontosan ugyanúgy áll, mint Rob Cross, de rosszabb körátlaga miatt csak a második.

price-gerwen.png

Peter Wright-Daryl Gurney 6-6

Gurney két vereség után érkezett a meccsbe, és most sem nagyon ment neki, Wrightnak viszont kicsit jobban, ennek megfelelően ő érte el előbb a hatodik leget, azaz a biztos egy pontot. 2-2-ig fej-fej mellett haladtak, aztán Wright egy 11 nyilassal vezetett, majd 4-3 után el is húzott. 11 nyilasa, majd egy bullos kiszállója is volt a skótnak. Gurney egy 13 nyilassal szépített. A következő legben Wrightnak meccsnyila volt, de a D20 ezúttal nem sikerült, Gurney pedig 14 nyilassal szépített. Wrightnak a 121-et kellett volna kidobnia a győzelemhet, de csak 57 lett belőle. Gurney pedig két nyílból kidobta a 60-at. A sírból hozta vissza ezt az egy pontot.

wright-gurney.png

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9714689002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.