9 Nyíl

Raymond van Barneveld egyből elvérzett

2019. március 23. 08:37 - Dart Major

2019 European Darts Open - Leverkusen, első nap (összefoglaló)

Eljött ez a pillanat is: útjára indult az idei European Tour sorozat. A mezőny Leverkusenben jött össze, hogy megmérkőzzenek a European Darts Open 20.000 fontos fődíjáért. Az első napon akadtak jó mérkőzések, született már meglepő eredmény is. Nézzük nagyvonalakban, hogy mi történt:
c3166d2b-1e69-4b5c-950d-8393a8ac21d1_2019-european-darts-open-logo_full.jpg

d2sxzq0wsaeynyv.jpg

Délutáni program:
Elsőnek Justin Pipe és Ryan Meikle lépett színpadra. Pipe két öt körössel és két hat körössel ellépett 4-0-ra, miközben Meikle csak a duplákat szórta mellé. Két leget behúzott Meikle, de Pipe erre dobott egy tizenegy nyilast. A három leges különbség a végéig megmaradt, Pipe 94,61-es átlaggal ment tovább.
Pavel Jirkal debütálása következett amihez jó alany lett William Borland. Borland csak 72-es átlagot hozott össze ez pedig csak egy leg megnyeréséhez volt elég. Jirkal 81-es átlaga sem verte az egeket de 6-1-es győzelme abszolút megérdemelt.
Matthew Dennant és Madars Razma meccse lett az egyetlen igazán szoros parti a délutánon. Két breakkel kezdtek a játékosok, aztán mindenki behúzta a saját kezdését. Ekkor 4-2-re ellépett Razma aki tizenegy és tizennégy nyilast is dobott. Volt nyila a kényelmes előnyhöz a lettnek, de kihagyta így 5-2 helyett 4-4-re alakult a mérkőzés. Majd Dennant fordított, ám a lett is hozta amit kellett, jött a döntő leg. Ezt tizenöt nyílból lehozta Dennant aki 88,11-es átlagot és 50%-os kiszállózást hozott össze. Razma hiába dobott öt ponttal jobb átlagot a hét kihagyott dupla visszaütött.
A hazai Fabian Herz lépett színpadra ellenfele Scott Taylor volt. Az első breaket Herz hozta, utána viszont négy leget bukott zsinórban. Taylornak ehhez elég volt csupa hat köröst dobnia. Ekkor még volt visszaút a németnek és feljött 4-3-ra. De Taylor ekkor megrázta magát, dobott két öt köröst és ezzel behúzta a meccset. 91,58-as átlag és 31,58%-os kiszállózás volt Taylor teljesítménye.
Ross Smith a UK Openen mutatott kiváló teljesítménye nem a véletlen műve volt. Ricky Williams ellen egy percig nem hagyott kérdést arról, hogy ki a jobb. 92 feletti átlag, 37,5%-os kiszállózás, tizenkét nyilas és egy 6-0-ás győzelem. Williamsnek sansza nem volt.
Adam Hunt is kiváló játékkal rukkolt elő a Danny van Trijp elleni meccsen. Kezdéseiből dobott két öt és egy négy köröst és ezzel vezetett 3-2-re. Aztán dobott egy tizenöt nyilast hátulról majd hozta a kezdését és ezzel 5-2-re elment és a meccset is eldöntötte. 97,24-es átlag, hétből hat megdobott dupla és egy 150-es kiszálló volt a mérlege. A holland játékos 92-es átlaga "csak" három nyert legre volt elég.
Ted Evetts és Martin Atkins mérkőzése igen hamar eldőlt. Az ifjú Ted az első négy leget megnyerte, és ehhez kétszer hét köröst is elég volt dobnia. Ez sokat elárult Atkins ellenállásáról. Atkins aztán zárkózásba kezdett, 4-1-re majd 5-3-ra is feljött, ezt utóbbit egy tizenegy nyilassal hozta össze. De a kilencedik leg megint Evettsé lett aki így bejutott a holnapi fordulóba. Atkint 84,93-as átlagot produkált ami nem túl erős, igaz Evetts 88-as mutatója sem verdesi az egeket.
Wesley Plaisier és Jyhan Artut bemutatót tartottak. A címe: "hogyan dobáljunk el kiszállókat a jó fenébe". Artut 18,18%-ot ért el ebben a mutatóban, ellenfele 19-ből dobott meg hatot. Az elején breakelgettek a felek, 2-1-re Plaisier tudott vezetne, majd 3-2-re már Artut ment.  Ezután hármat tudott nyerni Plaisier ezt pedig a rutinos német már tudta visszahozni.

Érdemes volt Glen Durrantnak feladnia főállását és csak a dartsra koncentrálnia. Remek játékkal, 6-4-re verte Michael Rosenauert. 94,441-es átlaggal egy 107-es kiszállóval sikerült túlélnie az első fordulót. 16 nyilas legnél csak egyszer dobott rosszabbat. Az estét amúgy Krzysztof Ratajski sikere nyitotta, aki csak az utolsó legben tudta legyőzni Matthew Edgart. Nem voltak parádés átlagok (86,85 a lengyelnek, illetve 86,07), de ez mit sem von le abból, hogy a Lengyel Sas egyre meghatározóbb tagja ennek a társaságnak. Jeffrey De Zwaan nagyon könnyen lépett túl Josh Payne-en, a holland legalább 90 fölé jutott. Paye kiszállói botrányosan rosszak voltak (1/12).

Kim Huybrechts nagyon megszenvedett a 20 éves némettel, Nico Kurzzal. Kurznak 5-5.nél egészen pontosan öt meccsnyila is volt, mégsem tudta kidobni, Huybrechts végül rutinból behúzta a meccset, hatalmas mázlija volt. Mervyn King simán lépett túl Jason Wilsonon, aki még a nyolcvanas átlagot sem érte el. King egyszer 122-ről szállt ki. Hasonlóan simán nyert Dimitri Van den Bergh is. Neki legalább egy szép, 94,72-es átlag összejött, volt egy 13 és egy 15 nyilas köre is. Tőle megszokott, stabil és jó játékot mutatta.

A nap rangadóját játszotta Steve Beaton és Raymond van Barneveld. Sajnos Barney ezúttal is elmaradt a tőle szokott, kimagasló játéktól. Bár jobb átlagot (91,46) produkált, min ellenfele (89,42), de ez is kevés volt a győzelemhez. Beaton 2-2-re egy 12 nyilas, bullos kiszállóval egyenlített. Barney pedig 14 nyilas leggel válaszolt és már 4-2-re is vezetett, de innen bukta el a meccset, Beaton négy leget nyert egymás után.

A napot Barney nagy haverjának, Vincent van der Voortnak a győzelme zárta. Itt sem szakadtak az égbe az átlagok, de van der Voort legalább a 90 fölé (90,94) eljutott. Délután egytől már a második kör, a 16 kiemelttel következik. A laola.tv továbbra is közvetíti élőben az eseményt

 

A délutáni eredmények:
Justin Pipe 6-3 Ryan Meikle
Pavel Jirkal 6-1 William Borland
Matthew Dennant 6-5 Madars Razma
Scott Taylor 6-3 Fabian Herz
Ross Smith 6-0 Ricky Williams
Adam Hunt 6-3 Danny van Trijp
Ted Evetts 6-3 Martin Atkins (Leeds)
Wesley Plaisier 6-4 Jyhan Artut

Esti eredmények

Krzysztof Ratajski 6-5 Matthew Edgar
Jeffrey de Zwaan 6-1 Josh Payne
Kim Huybrechts 6-5 Nico Kurz
Mervyn King 6-1 Jason Wilson
Glen Durrant 6-4 Michael Rosenauer
Dimitri Van den Bergh 6-1 Ritchie Edhouse
Steve Beaton 6-4 Raymond van Barneveld
Vincent van der Voort 6-2 Wayne Jones

Délutáni program (13 órától)

Darren Webster v Pavel Jirkal

James Wade v Wesley Plaisier

Ian White v Justin Pipe

Gerwyn Price v Scott Taylor

Dave Chisnall v Ted Evetts

Jonny Clayton v Adam Hunt

Michael Smith v Krzysztof Ratajski

Daryl Gurney v Jeffrey de Zwaan

 

Esti program (19.15-től)

Adrian Lewis v Dimitri Van den Bergh

Jermaine Wattimena v Glen Durrant

Joe Cullen v Vincent van der Voort

Michael van Gerwen v Mervyn King

Rob Cross v Steve Beaton

Mensur Suljovic v Matthew Dennant

Simon Whitlock v Ross Smith

Peter Wright v Kim Huybrechts

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8414709397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása