9 Nyíl

Ratajski és van Den Bergh volt a szombat hőse

2019. március 24. 09:43 - Dart Major

2019 European Darts Open - Leverkusen, második nap (összefoglaló)

Raymond van Barneveld kiesése volt a tegnapi nap legnagyobb eseménye, még akkor is ha Steve Beaton nem tartozik a futottak még kategóriába. Folytatódott a verseny, a legjobb tizenhat játékos is beszállt a viadalba, lássuk közülük hányan jutottak be a holnapi, utolsó nap küzdelmeibe.
c3166d2b-1e69-4b5c-950d-8393a8ac21d1_2019-european-darts-open-logo_full.jpg

Délutáni program:
A legjobb tizenhatba kerülésért először Darren Webster és Pavel Jirkal csaptak össze. A cseh versenyző gyorsan dobott egy öt köröst ám utána két legben is rontotta a duplákat így Webster fordított. A negyedik legben jött egy 111-es kiszálló Jirkaltól, majd elvitte az ötödik leget is. Innentől viszont szétesett a fiatal cseh játéka, sorra rontotta a kiszállókat és a tömeg sem úgy jött ahogy kéne. Ez pedig 6-3-as Webster sikert eredményezett. "Demolition Man" nem játszott kifejezetten jól, 87-es átlaga nagyjából rutinmunka volt.
James Wade és Wesley Plaiser következtek a sorban. Wade igen szépen reagált arra, hogy elbukta az első leget, ugyanis utána nyert zsinórban hármat. Mellesleg két öt körössel és egy négy körössel. Plaiser dobott erre egy öt köröst (111-ről szállt ki) de Wade viszonozta. 4-2-nél a holland dobott egy 120-as kiszállót méghozzá a negyedik körben, de ezután Wade már nem engedett neki több leget. 97 fölé jutott Wade, a holland játékos pedig 92 fölött zárt.
Pár éve komoly rangadó lett volna egy Ian White - Justin Pipe mérkőzés. Ma sem rossz párosítás azért, de mégsem két TOP 16-os játékos csapott össze. White 2-0-ás előnyre tett szert, köszönhetően Pipe hibáinak. Két tizennégy nyilas után 3-1-re vezetett White, amikor jött egy break tőle és már három leggel ment. De Pipe felzárkózott 4-3-ra ugyanis White "tömegelése" némileg megakadt. Ám 5-3-ra ismét "Diamond" tudott vezetni, vagyis egy legre került a győzelemtől. Igen ám, de Pipe előbb egy hat körössel szépített majd dobott két öt köröst, mind a kétszer 100 feletti kiszállóval, vagyis 6-5-re hozta a meccset. A mérkőzés végén Pipe szomorúan és megtörve mesélte, hogy hétfőn lesz édesapja temetése és ezt a győzelmét neki ajánlotta. Ez a lelkierő és kitartás azt hiszem feledteti azt az ominózus köhögést.
A negyedik párban Gerwyn Price és Scott Taylor következtek."Iceman" igen rendesen bekezdett, dobott három öt köröst és egy 103-as kiszállót és 3-0-ra elhúzott. A következő két legben a walesi elfelejtett kiszállni, ezt pedig Taylor büntette és szépített 3-2-re. Price megint dobott egy öt köröst, amire még egy négy körössel válaszolt az angol, de utána már a walesi nem engedett többet. Dobott még egy öt köröst, a 6-3-as győzelmét pedig egy tizenkét nyilassal húzta be. 97,39-es átlagot dobott Price ami kifejezetten jó mutató.
Dave Chisnall lett a hétvége első századosa. Ted Evetts ennek nagyon nem örült, de lássuk be nem lehet mit kezdeni akkor ha így játszik az ellenfél. "Chizzy" két tizenöt nyilast és két négy köröst dobott, 50%-al oldotta meg a kiszállókat, átlaga pedig 100,28 pont lett. Evetts 90,74-es átlaga csak két nyert legre volt elég.
Jonny Clayton és Adam Hunt mérkőzése csak 1-1-ig volt igazán érdekes. Clayton ezután behúzott zsinórban három leget és ezt a különbséget a meccs végéig megtartotta. Hunt 86,54-es átlaga utal arra, hogy walesi ellenfele nem volt csúcsformára kényszerítve, rutinból, okosan hozta le a meccset Clayton, akinek még két hét körös leg is belefért.
Michael Smith és Krzysztof Ratajski mérkőzése a lengyel szempontjából álomszerűen indult. 14-13-14-14 nyilasokat dobált és 4-0-ra vezetett. Ezután a lengyel kiszállói elszálltak és Smith két leget tudott nyerni, egyiket ráadásul négy körössel. 5-2-re aztán megint a lengyel vezetett, de megint előjöttek a hibák. Konkrétan a nyolcadik legben meccsnyilat rontott el a lengyel, ezt pedig a tizedikben is megismételte, jöhetett a döntő leg. Ebben Smith rontott el két meccsnyilat, ezt pedig Ratajski köszönte szépen. A lengyel átlaga 105,57 pont volt, ehhez 33%-os kiszállózás párosult. Smith 98,77-et hozott össze és 41% fölötti kiszálló mutatóval zárt. Nagy meccs volt.
Daryl Gurney és Jeffrey de Zwaan meccse kifejezetten jónak ígérkezett, talán ez volt a legjobban várt meccs a délután. Ám a várakozásoktól némileg elmaradt a mérkőzés.. Az első leg 26 nyilassal lett az észak-ír játékosé. Aki aztán dobott egy öt köröst, amire felelt egy négy és egy öt körössel a holland. Itt még úgy nézett ki izgalmas és jó meccs lesz, de a következő legekben szinte csak Gurney volt a táblánál. de Zwaan vagy a kiszállót rontotta el, vagy tripla mentes kört dobott amiket Gurney mindig megbüntetett. A vége 6-2 lett, mind a ketten 90-es átlagot dobtak, ám míg Gurney 50%-al dobta a duplákat, addig de Zwaan a 12%-ot sem érte el.
d2wr7vlxcaaalwj.jpg

Négy mérkőzés itt megtekinthető:

Esti program:

Rögtön egy meglepő eredménnyel kezdődött az este. Két kiváló teljesítmény, két 102 fölötti átlag, de csak egy nyertes. Ez pedig Dimitri van Den Bergh volt, aki a remek formába lendült Adrian Lewist győzte le. A táncos lábú belga 4-1-re is vezetett, volt egy csodálatos 11 nyilas köre is. Majd egy bullos, 161-es kiszállója. Az utolsó legjét három 140-es után ismét a 11. nyíllal fejezte be.

Hatalmasat küzdött ismét Glen Durrant, de nem bírt a holland Jermaine Wattimenával, aki ugyancsak 102 felett zárta a mecset. Csak az utolsó leg döntött kettejük párharcában, pedig Durrant 3-0-ra, 4-1-re, sőt 5-2-re is vezetett már. Durrant elszórakozta ezt, hiszen 5-4-nél és 5-5-nél is voltak meccsnyilai, végül Wattimena D20-as, 13 nyilas leggel lerendezte a meccset.

Joe Cullen könnyedén lépett túl Vincent van der Voorton. 13, 14, 15 nyilas legjei voltak, végül 97,2-vel zárt. Michael van Gerwen is simán nyert, a holland szintén 97 körüli átlagot produkált, de ez bőven elég volt a most rossz napot kifogó Mervyn King ellen, akinek csak 82,06 jött össze.

A Barneyt verő Steve Beaton ezúttal nem tudott mit kezdeni Rob Cross-szal. Voltage az este negyedik száz feletti átlagát dobta, 130-as kiszállója is volt egy 12 nyilas leg végén. Mensur Suljovic is hozta a kötelezőt Matthew Dennant ellen. A 27 éves brit nem játszott rosszul, 91,73-as átlagig jutott. 4-4-ig tartotta magát, még egy 13 nyilas legje is összejött, de végül nyert a rutin.

Ross Smith nagy csatában legyőzte Simon Whitlockot. Az utolsó, 11. leg döntött a meccs kimeneteléről. Az elején Smith-nek ment jobban, aztán Whitlock 4-3-nál vette át a vezetést, de Smith-nek 5-4-es vezetésénél két meccsnyila is volt. Ezt még visszahozta Whitlock, de aztán hiába rakta le magát egy 180-nal 64-re, nem jött D16, míg Smith a 13. nyilával megdobta a D12-öt, így kivívta a továbbjutást is. Az estét Peter Wright könnyű győzelme zárta Kim Huybrechts ellen. Wright is 100-as átlag fölé jutott (101,03). Rögtön egy 144-es kiszállóval kezdett, majd meg sem állt 3-0-ig. Végig egyenletesen jól dobott, a meccset pedig egy 12 nyilas, 121-es kiszállós leggel zárta le.

Második forduló, esti program

Dimitri Van den Bergh 6-3 Adrian Lewis

Jermaine Wattimena 6-5 Glen Durrant

Joe Cullen 6-1 Vincent van der Voort

Michael van Gerwen 6-1 Mervyn King

Rob Cross 6-3 Steve Beaton

Mensur Suljovic 6-4 Matthew Dennant

Ross Smith 6-5 Simon Whitlock

Peter Wright 6-2 Kim Huybrechts

Nyolcaddöntő

Michael van Gerwen v Jermaine Wattimena

Krzysztof Ratajski v Gerwyn Price

Mensur Suljovic v Joe Cullen

James Wade v Dave Chisnall

Justin Pipe v Darren Webster

Rob Cross v Jonny Clayton

Dimitri Van den Bergh v Daryl Gurney

Peter Wright v Ross Smith

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7614710477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.