9 Nyíl

Egy remek hildesheimi nap krónikája

2019. március 29. 23:23 - Dart Major

PDC European Tour 2 - German Darts Championship 2019 - első napi összefoglaló

A darts rajongók számára kánaáni hangulat jött el a héten. Szerdán és csütörtökön a Premier Liga küzdelmeit figyelhettük, ma pedig elstartolt a European Tour második állomása. A hildesheimi sorsolásnak és a kvalifikációknak hála jó kis meccs jöttek létre, illetve olyan nagyágyúk is tábla elé léptek mint Mervyn King, Steve Beaton vagy épp Robert Thornton, hogy a friss UK Open győztesről Nathan Aspinallról már ne is beszéljünk. Lássuk meg nagy vonalakban, hogyan is zajlott az első nap.
letoltes_22.jpg

Délutáni program:
A délutánt Simon Stevenson győzelme indította David Prins ellen. Az első három leg mind break leg volt, amit végén Prins vezetett. Ezután viszont Stevenson nem engedett leget sem ellenfelének, négy öt köröst dobott zsinórban, kiszállt 117 pontról és a végén 96 feletti átlagot ért el.
Luke Humphries sem sokat vacakolt és viszonylag gyorsan lerendezte a Martin Atkins elleni mérkőzést. Az első leget még bukta "Cool Hand Luke" de aztán három öt körössel jelezte, hogy itt ki az úr. Egy 116-os kiszállóval még szépített Atkins, de megint Humphries volt a domináns, aki 6-2-re nyert méghozzá 100-as átlaggal.
Ricky Evans és Robert Thornton következtek és úgy tűnt az elején, hogy a skót mutat valamit régi önmagából. 3-1-re ellépett "The Thorn" köszönhetően egy tizenöt és egy tizenhat nyilasnak, valamint egy 111-es kiszállónak. Ezután viszont bukott három leget zsinórban, amiket szokásos vehemenciájával viselt. "Rapid Ricky" egy 167-es kiszállóval vétette magát észre ez idő alatt. Jött egy öt körös Thorntontól, amire egy tizenkét nyilassal felelt Evans, amit 132-ről fejezett be. A tizedik leg is Ricky birtokába került miután a skót nem bírt kiszállni, így 6-4-el Evans ment tovább.
Boris Kolcov igencsak komoly erődemonstrációt tartott Jyhan Artutnak. Az orosz 4-0-ra vezetett miután a következő sorozatot dobta: 13-12-15-11 nyilasokkal demoralizálta a németet. A negyedik leg végén 117 felett volt Kolcov átlaga. Az ötödik leg "csak" hat körösre sikerült, de itt meg 116 pontról szállt ki a "Viking". A 6-0-ás söprés is meglett, de a sok rontásnak hála "csak" 96,97-es átlag jött neki össze.
Jó régen láthattuk a furcsa beállás mesterét Andrew Gildinget. Most azonban Mike De Decker ellen lépett színpadra. És ha már összejöttek rittyentettek egy remek meccset. Egy meccset ahol tizenegy 180-as dobás született. Jól indult a meccs, egy break után 2-1-re De Decker vezetett aki mind a két legét öt körből hozta. Gilding egy csodás tizenkét nyilassal egalizált, majd megint a belga vezetett. A 4-2-es előnyhöz szükséges duplát elnézte azonban így Gilding egalizált méghozzá egy 130-as kiszállóval. Aztán jött egy 110-es kiszálló Gildingtől majd pedig egy 160-as is. Mind a kettő az ötödik kör végén. A meccset is "Goldfinger" húzta be aki újra tizenöt nyilast dobott és 98 feletti átlaggal zárt.
A fiatal Kevin Knopf és Scott Taylor összecsapása volt a feketeleves a sok kiváló mérkőzés után. Knopf 72,75-ös, Taylor 76,11-es átlagot dobott, és a kiszállózás terén is voltak gondok, egyikük sem érte el a 30%-ot. A meccset élete első E.T. fordulóján Knopf nyerte.
Kim Viljanen és Ron Meulenkamp meccsén némi meglepetésre a finn játékos szerzett 2-0-ás előnyt. A finn dobott egy 110-es kiszállót majd egy tizenöt nyilast, szóval jól kezdett. Ezt kiegyenlítette a holland, azután megint a finn vezetett, majd újra jött az egalizálás. 3-3 után két leget elvitt Meulenkamp, igaz ehhez Viljanen sok rontott kiszállója kellett. Egy legre még visszakapaszkodott a finn, de egy tizennégy nyilassal a holland lezárta a mérkőzést. Hiába dobott 90-es átlagot Viljanen, Meulenkamp 85-ös átlagával szemben, a holland 50%-os kiszállózása volt a kulcs.
Zárásként Andy Boulton és Josh Payne néztek farkasszemet egymással. Kifejezetten jól indult a mérkőzés, Boulton kétszer is végzett öt kör alatt, Payne pedig dobott egy szép 108-as kiszállót. 3-2-es Payne előnynél jött a meccs legszebb legje: Boulton tizenkét nyilast hozott össze, amiben 82 pontról szállt ki. Természetesen bullal kezdve. A hetedik legben megszületett az első break Boulton jóvoltából, de ez az öröm csak addig tartott míg Payne ki nem szállt 146-ról.  Boulton erre dobott még egy négy köröst, hogy aztán a meccset is lezárja. Andy Boulton komoly 98,14-es átlagot és 37,5%-os kiszállózást hozott össze.

Esti program:
Tytus Kanik és Jamie Hughes kezdték az estét és milyen jól. Kanik hat körösére egy öt és egy négy körössel felelt "Yozza" majd jött három break leg és 3-3-ra módosult az állás. Jól dobáltak a felek, simán 90-es átlag felett jártak. Két hat körös játék után egy újabb break jött Hughestól, ráadásul egy szép öt körös. Majd kezdésből dobott egy tizenhárom nyilast és 6-4-re megnyerte a meccset. Kanik 93,18-as, míg Hughes 99-es átlagot dobott. Kiszállók terén is rendben voltak a dolgok, a lengyel mutatója 50% volt, az angolé 46,15%.
Keegan Brown és Madars Razma következtek. Brown két öt köröst dobott zsinórban, majd elrontotta a helyzetet a 3-0-hoz. Kicsit később meglett neki három leges előny, konkrétan 4-1-re ellépett a lett játékostól. A hatodik és a hetedik leg egyaránt tizennégy nyilasra sikeredett majd eljöttek a lett pillanatai. Miután Brown elfelejtett kiszállni 5-5-re módosult az állás, jöhetett a döntő leg. Ezt rendese megtolta Brown, egy 116-os kiszállóval színezett öt körössel behúzta a mérkőzést. 91,29 pontos átlag és 31,58%-os mutató állt Brown neve mellett a meccs végén.
Steffen Siepmann és Mickey Mansell mérkőzése mondhatnám tömény unalomba fulladt. A német játékossal nem volt gond, dobálta az öt és hat körös játékokat és vezetett 4-0-ra. Ám Mansell ismét "büntetést érően" játszott, olyan 75-76-os átlagon állt ekkor. Azért két leget behúzott az észak-ír, de a meccset a sokkal jobban játszó és óriási támogatást kapó Siepmann nyerte 6-2 arányban.
A következő meccset a rutinos öreg róka Mervyn King vívta a brazil Diogo Portela ellen. Egy-egy breaket dobtak kezdésből a felek, aztán két-két saját kezdést is behúztak. King minden legjét öt körből befejezte, ez a brazilnak nem jött össze. Sőt a derék Mervyn egy 156-os kiszállót is bemutatott. A meccs színvonalában jött némi törés, ugyanis két hét körös született zsinórban amiket King húzott be és ezzel 5-3-ra vezetett. Portela szépített ugyan, de a végén egy tizenhárom nyilassal King lezárta a mérkőzést.

                                                Négy mérkőzés megtekinthető az esti programból

Maik Langendorf érkezett a pódiumra, hogy megmérkőzzön Mario Robbéval. Langendorf egy maratoni hosszúságú leg végén megszerezte a vezetést, ám utána zsinórban három leg a holland játékosé lett. Ezekből egy volt öt körös szóval nem verte az egeket a színvonal, főleg ha a kihagyott duplákra gondolunk. 4-2-es Robbe vezetésnél(tehát hat leg után) a statisztika szerint Langendorf kilenc duplát rontott el, míg Robbe tizenhetet azaz 17-et. Langendorf felzárkózott 4-3-re, de a következő két legben Robbe dobott két öt köröst és ezzel elvitte a mérkőzést. Kritikán alul dobták a duplát a felek, a győztes is csak 20%-os hatékonysággal kiszállózott.
Régi ismerőst köszönhettünk a színpadon Mark Dudbridge személyében. Ellenfele Gabriel Clemens volt. A meccs elég nyugodt mederben csordogált, abból a szempontból, hogy jó darabig mindenki hozta a kezdését. Egész pontosan 4-4-ig. Igaz volt sansza mind a két félnek breakelni, Clemensnek kettő is. Viszont az első breaket Dudbridge hozta egy öt körössel. Aztán jött a tizedik leg és ezt egy 105-ös kiszállóval hozta Dudbridge és nyert 6-4 arányban.
A nap sláger meccse a Steve Beaton - Dimitri van den Bergh találkozó volt. Beaton kifejezetten jól kezdte a meccset, három öt köröst is dobott, egyet hátsó pályáról és 3-1-re vezetett. Az ötödik legben két köre volt a 4-1-hez de elszerencsétlenkedte. 4-2-re aztán megint ment a Bronz Adonisz de utána megtört nála valami. Illetve a belga is feljavult. Három tizenöt nyilas jött van den Berghtől miközben az angol csak szenvedett. Jött a tizedik leg amit a belga bírt jobban és kihasználta Beaton kínlódását. A vége 6-4.
Zárásként Mike Holz csapott össze Nathan Aspinallal. Holz egy öt körössel vezetést szerzett de itt vége is lett a meccsnek. Miért? Aspinall miatt. A következő szériát dobta: 15-15-18-12-13-13 nyilas. Volt közte 121-es kiszálló is. A végén 104 feletti átlagon pihent meg és hétből hat duplát dobott meg. Holz 92-es átlaggal labdába sem tudott rúgni.
 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr10014726911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.