9 Nyíl

Van, hogy a 107-es átlag is kevés

2019. március 30. 19:16 - Dart Major

PDC European Tour 2 - German Darts Championship 2019- második napi összefoglaló (délutáni program)

Nem kellett sokat várni a German Darts Championship folytatására, hiszen ma már jött is a második forduló. Tegnap sok okunk nem volt a panaszra ami verseny színvonalát illeti. Ma pedig garantált volt a jó szórakozás, hiszen a Pro Tour ranglista legjobb tizenhat játékosa is elkezdte a szereplést. Nézzük mi történt a versenyen.
letoltes_22.jpg

Délutáni program:
Darren Webster és Luke Humphries nyitotta a sort. 2-2-ig elballagtak a felek csupa hat köröst dobva. Ezt törte meg egy tizenöt nyilassal Humphries, de utána 4-4-ig jöttek újra a hat körösök első pályáról. Webster egy tizenhárom nyilas breakkel egy legre került a győzelemtől, ám "Cool Hand" lemásolta ezt és Ő kezdhetett a győzelemért. Ám a tizenöt nyilast a győzelemért Webster dobta be. Webster átlaga 91 felett volt valamivel, Humphries pedig 85 fölé jutott.
Kisebb European Tour klasszikust hozott össze Ian White és Jamie Hughes. Mondom is miért. Hughes 3-1-re vezetett mégpedig úgy, hogy két négy és egy öt köröst dobott. White erre így reagált: 14-12-12 nyilas és máris 4-3-ra Diamond vezetett. 5-5-ig aztán eljutottak a felek, ám White meccsnyilat rontott a tizedik legben. A döntő legben azonban újra tizenkét nyilast dobott White és nyerte a partit. White 104,79-es átlagot és 42,86%-os kiszállózást hozott össze. Hughes 107,21-es átlaggal és 55,56%-os kiszállózással kapott ki.
A tegnapi nap alapján izgalmasnak tűnt Boris Kolcov és James Wade mérkőzése. Ám nem lett az. Wade hamar 3-0-ás előnybe került, igaz ebben vastagon volt az orosz is, aki nem találta a duplákat. Egy szépítésre még futotta Kolcovnak, de aztán már nem termett neki babér. Wade nem játszott extrát, egy 91-es átlag elég volt neki, Kolcov pedig verheti a fejét a falba amiért kilencből csak egy duplát bírt bedobni.
Jonny Clayton sem vacakolt sokat és letudta hamar a Simon Stevenson elleni meccset. Egy négy és két öt körössel gyorsan elhúzott a walesi, anélkül, hogy ellenállásba ütközött volna. Sőt meg is növelte előnyét miután Stevenson nem bírt kiszállni. Két öt körössel 4-2-re felzárkózott az angol, de utána megint nem ment neki a játék így sima 6-2-es Clayton siker született. 
Adrian Lewisnak sem lett volna sok oka idegeskedni a Kevin Knopf elleni meccsen ha régi önmagát idézi. Mert egy fénykorabeli Jackpot egy olyan ellenfelet aki 78-as átlagot dob, nagyjából öt perc alatt verte volna nullára.  A mostani Lewis azonban egy 87-es átlagra volt képes ami bőven elég volt egy 6-3-as sikerre. Knopf hiába nyerte az első leget utána négy Lewisé lett, (két öt köröst azért felpakolt Jackpot) és ez a németet megtörte. De becsületére legyen mondva három leget azért elcsípett.
Jermaine Wattimena még jobban járt. Legalábbis abból a szempontból, hogy ellenfele Steffen Siepmann alig lépte át a 79-es átlagot, és még ráadásul tragikusan kiszállózott is. Konkrétan 12,5%-al.  Wattimena úgy nyert 6-1-re, hogy két hét körös is belefért neki.
Gerwyn Price és Mark Dudbridge léptek színpadra, hogy folytassák a meccsek sorát. A walesi hamar lerendezte a dolgokat, ugyanis ellépett 4-0-ra. Iceman két öt és két hat köröst dobott, amikre érdemi válasz nem érkezett. Amikor meg dobott egy tizennégy nyilast Dudbridge, akkor Price egy tizenkét nyilassal válaszolt. A vége 6-2 lett, Price 75%-os kiszállózása parádés, és 95,55-ös átlaga sem rossz.
Döntő leges meccs és döntő leges meccs között olykor oltári a különbség. Míg a White - Hughes meccs parádés volt, addig a James Wilson - Mario Robbe mérkőzés inkább a felejthető kategóriába esik. Robbe két leges előnyt szedett össze két hat körös játékkal, de Wilson ezután négy leget nyert egymás után. Robbe tehetett volna ezellen ha kiszáll, de így komoly hátrányba került. Wilson végre dobott szép öt körösöket amik felébresztettek engem a tv előtt. A holland 4-3-ra majd 5-4-re feljött, dobott egy 120-as kiszállót is, szóval nem lett sima Wilsonnak. Annyira nem, hogy 5-5 után jött a döntő leg. Pedig Wilsonnak volt meccsnyila. A döntő legben Robbe került közel a sikerhez, de a bullt elvétette, így pedig Wilson ment tovább. Egyik játékos sem érte el még a 88-as átlagot sem, de Wilson legalább jól kiszállózott (10/6).

Darren Webster 6-5 Luke Humphries
Ian White 6-5 Jamie Hughes
James Wade 6-1 Borisz Kolcov
Jonny Clayton 6-2 Simon Stevenson
Adrian Lewis 6-3 Kevin Knopf
Jermaine Wattimena 6-1 Steffen Siepmann
Gerwyn Price 6-2 Mark Dudbridge
James Wilson 6-5 Mario Robbe

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1714728291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása