9 Nyíl

Ian White végre behúzta a döntőt

2019. május 13. 11:28 - Denis Potvin

European Tour 6 - European Darts Grand Prix 2019 - harmadik nap, összefoglaló

Végre összejött Ian White-nak, miután egymás után két döntőt elbukott, azzal, hogy egymás után a harmadikba is bejutott, már történelmet írt. Egy drámai végjátékban végül legyőzte a Michael van Gerwent is kiverő, végre megint klasszisát mutató Peter Wrightot. Érdemes kiemelni Steve Beatont is, aki a legjobb négybe verekedte magát. White 2017 után nyert megint European Tourt.

d6zb_gzxsaiuvuz.jpg

Nyolcaddöntők

Ian White kezdte el a vasárnapi menetelést, és valami emberfeletti teljesítményt nyújtottak Keegan Brown-nal. 110,84 White neve mellett és 107,04 Browné. Ritkán szoktak meccset veszíteni 6-3-ra ilyen átlaggal. Ez pedig egyértelműem White teljesítményét emeli ki, akinek 11 és 12 nyilas legje is volt, a legvégén pedig egy csodás, 121-es kiszállója. Jeffrey De Zwaan azok után, hogy Rob Crosst elintézte, Michael Smith-nek sem kegyelmezett. A holland 105,96-os átlagig jutott. Ez is fantasztikus teljesítmény volt. A fiatal holland 2-1-nél dobott egy 103-as kiszállót, majd 2-4 után leget sem veszített. Két 13, és két 14 nyilas leggel hozta a meccset.

A játék nélkül továbbjutó (Wade visszalépése miatt) Ryan Serle hiába ért el magasabb átlagot, mégis kikapott Steve Beatontól, aki egy 135-ös, bullos kiszállóval nyitott. A végén vette át a vezetést és ki sem engedte a markából. Hatalmas meccsen kapott ki Gerwyn Price attól a Darren Webstertől, aki szintén rosszabb átlaggal (92,62) jutott tovább, mint ellenfele. Webster zseniálisan kiszállózott. Rögtön egy 148-cal nyitott, A második legjét egy 170-nek nyerte, majd 4-4-re egy 100-assal egyenlített. Az utolsó két leget pedig egy 14 és egy 15 nyilas leggel zárta le.

Fokozta a színvonalat a következő pár is. Nathan Aspinall 102,91-es átlaggal győzte le a 101,93-on záró Daryl Gurneyt. Egészen magas színvonalú meccs volt. Gurney egy 127-es, Asp egy 146-os kiszállóval mutatta meg a tudását. Aspinall éppen ezzel jutott először vezetéshez a meccsen 5-4-nél, majd a saját kezdését hozva nyert. A szombatot kiválóan záró Jamie Hughes megint nem kegyelmezett. Kicsit rosszabb átlaggal, mint egy nappal ezelőtt, de vette az akadály Mark McGeeney ellen, aki egy 170es kiszállóval azért bizonyította, hogy érdemes erre a szintre is.

A két nagy sztár maradt zárásnak. Peter Wright régi önmagát ífézte, amikor 104,75-ös átlaggal állította meg Jonny Claytont. 3-3-nál brékelt először Wright, aztán 5-3 után csak arra összpontosított, hogy a saját kezdése meglegyen, mert így a meccs is meglett. Michael van Gerwen még könnyebben lépett túl James Richardsonon, akinek nem is ment annyira a játék, a holland 100 feletti átlaggal (100,57), valamint egy 113-as és egy 100-as kiszállóval nyert.

Negyeddöntők

Ian White folytatta a menetelést, és csak egyetlen leget engedett Jeffrey De Zwaannak. White könnyedén hozta a négy-ötkörös legeket, a legvégén 12 nyillal, 126-ról szállt ki egy bullal befejezve a meccset. Steve Beaton is kiváló hétvégét zárt, Darren Webster legyőzésével a legjobb négybe lépett. Ezen a meccsen egyik versenyzőnek sem sikerült elérnie a 90-es átlagot. Jamie Hughes viszont nagy csatában állította meg Nathan Aspinall-t. Hughes 12 nyilas kört is dobva 2-0-ra mente el, Aspinall innen egyenlített, majd jött egy 153-as kiszálló Hughestól, 4-2-re, sőt 5-3-ra húzott el. 5-4-nél megvolt a meccsnyila, de Asp még egyszer visszakapaszkodott, sőt a döntő legben egy D20-szal a meccset is megnyerte volna, de elrontotta, így Hughes léphetett tovább.

Egy régen várt sikerrel zárult a negyeddöntő. Peter Wright tavaly szeptembere és négy vereség után végre legyőzte Michael van Gerwent, gy is 16-2-56 az egymás elleni mérlegük a skót szempontjából. Nagy meccs volt, 2-2-ig fej-fej mellett mentek, a holland egy 114-es kiszállót is dobott. Aztán Wright 4-2-re, majd 5-3-ra is vezetett. A végén van Gerwen ráment a 120-as kiszállóra, de a T20 csak a végén jött, Wright pedig a harmadik nyilával kidobta a 60-at.

Elődöntők

Ian White aztán megállított Steven Beatont. White zseniálisan kezdett, 11, 13, 12, majd egy újabb11 nyilas kör, közte egy 128-as kiszállóval. Beaton aztán szívós játékkal négy leget nyert egymás után és már 5-4-re vezetett. White következett és három leggel behúzta a meccset. Nem lett volna ilyen egyértelmű, ha 5-5-nél Beaton nem dob el négy nyilat rossz helyre, a D11-et egyszer sem találta el. Ennél sokkal simábban nyert Peter Wright Jamie Hughes ellen. Hughes az első kezdését még hozta, onnantól egyet sem, 1/10 lett a kiszállózása.

Döntő

Megdolgoztak a pénzükért a felek, Ian White és Peter Wright a végsőkig feszítette a húrt, csak a 15. legben dőlt el minden. 2-1-ig mindenki hozta a kezdését, aztán a negyedik legben Wrightnak is megvolt erre az esélye, csak éppen két 180-as és egy 100-as dobás után D16-re kerekített, és mellédobott, White pedig gyönyörűen kivágta a 170-et. Wright nagyon gyorsan visszabrékelt, aztán megint mindenki a saját kezdését hozva eljutottunk 6-6-ig. Aztán 104-es kiszállóval Wright brékelt megint, a meccset is hozhatta volna, de 69-ről nem tudott három nyíllal kiszállni. Az utolsó legben White nagyon fenn hagyta Wrightot és végül nagy előnnyel megnyerte a leget, és ezzel együtt a meccset is.

d_3.jpg

2019 European Darts Grand Prix

Május 12., vasárnap, délutáni szakasz

  • Ian White 6-3 Keegan Brown
  • Jeffrey de Zwaan 6-4 Michael Smith
  • Steve Beaton 6-4 Ryan Searle
  • Darren Webster 6-4 Gerwyn Price
  • Nathan Aspinall 6-4 Daryl Gurney
  • Jamie Hughes 6-4 Mark McGeeney
  • Peter Wright 6-4 Jonny Clayton
  • Michael van Gerwen 6-1 James Richardson

Esti szakasz, negyeddöntő

  • Ian White 6-1 Jeffrey de Zwaan
  • Steve Beaton 6-2 Darren Webster
  • Jamie Hughes 6-5 Nathan Aspinall
  • Peter Wright 6-3 Michael van Gerwen

Elődöntő

  • Ian White 7-5 Steve Beaton
  • Peter Wright-James Hughes 7-1

Döntő

  • Ian White 8-7 Peter Wright
Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1414823436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása