9 Nyíl

Karel Sedlacek újabb skalpja és Duzza orbitális átlaga

2019. június 28. 23:00 - Dart Major

European Tour 9 - Czech Darts Open 2019 - első napi összefoglaló

Némi földrajzi képzavarral élve a szomszédba látogatott a Pro Tour mezőny. Komoly kis sztárparádé várt már pénteken azokra akik ellátogatottak Prágába, megnézni a European Tour kilencedik állomását. Pörgessük végig "címszavakban", hogy mit láthattunk ezen a kellemes nyári napon.
65254527_2398378583715726_8805512873330606080_o.jpg

Délutáni program:
Danny Noppert nyitotta a tornát mégpedig a svájci Stefan Bellmont ellen. Nem volt egy izgalmas meccs, a két játékos átlaga közti több mint húsz pont elárul mindent. "Noppie" a kezdeti nehéz belelendülés után dobott egy 170-es kiszállót (ami tizenkét nyilas volt), de kiszállt 148-ról is. A vége 6-2 lett a jóval esélyesebb holland javára.
Justin Pipe rég járt E.T. versenyen és ha már újra eljutott akkor megverte Madars Razmát. Szoros meccs volt, 1-1 után jött két break, hogy 3-3-ig meg se álljanak. Pipe ekkor előhúzott egy négy köröst 121-es kiszállóval majd egy öt köröst szintén 100 feletti befejezéssel és ezt a két leges előnyt megtartotta a végéig.
Jermaine Wattimena volt az első nullázó a délután folyamán. Kevin Garcia a holland ellen egy 77-es átlagot tudott összehozni, míg Wattimena 98 fölött zárt így teljesen érthető a 6-0.
A hazaiak első számú játékosa Karel Sedlacek kemény ellenfelet kapott Brendan Dolan személyében. A cseh játékos egy szép 136-os kiszállóval kezdett, aztán viszont bukott kettőt. Kölcsön kenyér visszajárt, 3-2 arányban Sedlacek vezetett öt leg után. 5-3-ra is vezetni tudott a cseh játékos, de Dolan utolérte így jött a döntő leg. Ezt tizennégy nyílból megoldotta Sedlacek aki 60%-al dobta a duplákat a meccsen és ez volt ami döntött. Dolan hiába ért el majdnem 90-es átlagot, ő elrontott tizenhárom kiszállót.

Corey Cadby lett a második aki 6-0-ás sikert aratott. Az ő ellenfele Wessel Nijman szintén a 77-es átlagot dobók sorába tartozott, így Cadby erőlködés nélkül, lazán tudott nyerni.
"Big" John Henderson sem élt át túl nagy izgalmakat William Borland ellen. A skót óriás 3-0-ra elhúzott (bár volt ebben hét körös is), szóval elég gyorsan eldöntötte a meccset. Borland nem adta fel, sikerült 3-1-re és 4-2-re is zárkóznia, de Henderson aztán mindig hozta a kezdését. A vége 6-3 lett a Hegylakó javára aki szép 97,83-as átlagot és 46,15%-os kiszállózást pakolt a táblára.
Keegan Brown és Ondrej Pisek meccsen mi más is történhetett volna ha a cseh játékos 77-es átlagot dob? Naná, hogy újabb 6-0-ás mérkőzés. Brownnak volt tizenkét és tizennégy nyilasa is, de semmiféle erőlködésre nem volt szüksége, pihentető játékmódra kapcsolva hozta a meccset.
A délutánt Dávid és Góliát zárta azaz egy Andrew Gilding - Rowby-John Rodriguez meccs. Nem megbántva senkit, de igen mókásan festettek egymás mellett. A meccs nem indult "komolytalanul" az angol öt körösére az osztrák 132-es kiszállóval felelt, ami ráadásul tizenkét nyilas lett. A színvonal kicsit esett, hat és hét körösök jöttek meg egy adag rontott kiszálló. 2-2-nél Gilding is dobott négy köröst amire az osztrák dobott egy öt köröst. A meccs a nyolcadik legben dőlt el amikor Gilding két leges előnyt szerzett és ez a végéig megmaradt. Igaz azért mert a meccsen Rodriguez rosszul dobta a duplát, szám szerint hetet elrontott. Mind a ketten 93 feletti átlagot dobtak, szóval jó meccs volt.


Esti program:
Az estét Glen Durrant nyitotta Daniel Larsson ellen. Nem csak nyitotta, de a showt el is lopta. Úgy mindenki elől a mai napon. "Duzza" ugyanis brutális 110,12-es átlaggal sokkolt a svédet. 12-15-17-14-10-12 nyilasokat dobott, kiszállt 132 pontról, dobott öt 180-at és a csak három kiszállót rontott el. Brutál volt.
Mervyn King és Steve West bemutatót tartott melynek címe: "Hogy ne kiszállózunk". Pedig a mérkőzés West szempontjából csodásan indult, egy tizenegy, egy tizennégy és egy tizenhat nyilas után 3-0-ra vezetett. King erre egy 135-ös kiszállóval felelt először, majd dobott egy tíz nyilast és máris 3-2 volt az állás. Majd jöttek a rontott kiszállók amikre utaltam, és amiket az ellenfél büntetett így alakult ki az 5-3-as West előnyt. Ám West folytatta a mellé-fölé-alá dobálást és ezt olyan jól csinálta, hogy King megnyerte a meccset. King tizenöt, West kilenc kiszállót rontott el. És még így is 91-es átlag fölött maradtak.
A nap mélypontját Vaclav Schieferdecker szolgáltatta William O'Connor ellen. A cseh játékos 66,85-ös átlagot tudott összeizgulni és ez egyet jelentett a szintén nem túl nagy formában dobó O'Connor 6-0-ás sikerével.
Krzysztof Ratajski és Ted Evetts igen jó kis derbit hoztak össze. Az immár négy PDC tornagyőzelemmel rendelkező lengyel gyorsan két leges hátrányba került köszönhetően egy öt és egy négy körösnek. Erre egy 120-as kiszállóval válaszolt majd pedig egyenlített is. 3-3-ig tartott az egál (Ratajski is dobott egy négy köröst) de a hatodik leg után csak az angol ifjonc nyert leget. Csupa öt köröst hajított "Super Ted" és a végén 97-es átlagon állt meg.
A tegnap Takács Gábort legyőző Sebastian Steyer belenyúlt a tutiba ugyanis Chris Dobey várt rá. Tulajdonképp nem kezdett rosszul a lengyel, az első két leg megnyeréséhez nyilai voltak, de egyiket sem dobta be. Ez meg is viselte, 4-0-ás hátrányba is került. Dobey csupa hat köröst dobott, szóval ő sem játszott túl nagyot. Steyer azért becsületből két leget elvitt, de közelebb nem jutott az angolhoz, aki a meccset egy tizenkét nyilassal zárta le. Hét duplát rontott a lengyel, és ez nem fért bele.
Ron Meulenkamp szintén hazai játékost kapott és mivel nem Sedlaceket, hanem Jan Hlavaceket így borítékolható volt a sikere. Nem is forgott veszélyben a holland győzelme, 4-0-ra ellépett, ekkor kicsit bealudt és a cseh nyert két leget, de aztán lezárta a meccset. Hlavacek 75-ös átlagon ragadt, ezzel pedig a két nyert leg is nagy dolog.
Stephen Bunting és Robert Thornton csatája mi tagadás elég simán indult. Bunting dobott két öt köröst, majd jött egy hat és egy hét körös és a 4-0-ás előny. A skót átvette a cseh játékosok színvonalát, az ötödik legben 77 pont alatt állt az átlaga és csupán háromszor dobhatott kiszállóra. Igaz a cseheknek volt miért lámpalázasnak lenniük, a skót viszont rutinos harcos elvileg. 5-0-nál azért a skót dobott egy tizenöt nyilast, majd egy tizenhárom nyilast. Szóval felébredt. Ez utóbbit Bunting elrontott meccsnyilai után tette. 5-3-ig zárkózott a skót, ekkor Bunting megunta az izgalmakat és dobott egy tizenkét nyilast 121-es kiszállóval. Thonton legalább 85-ös átlagot feltornázta magát, Bunting 95,16-al zárt.
Jamie Hughes és Devon Petersen zárták le az első napot. A dél-afrikai játékos 2-0-ás előnyre tett szert, miután Hughes némileg álmosan kezdett. Az angol viszont felébredt és egalizált. Sőt 5-3-re elment az angol, köszönhetően erősen feljavult játékának. A különbség megmaradt a végéig mivel Petersen nem tudott váltani. Hughes 91-es átlagot dobott, ellenfele tizenegy ponttal kevesebbet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7714917142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása