9 Nyíl

Peter Wright 10 hónap után nyert ismét tornát

2019. július 14. 20:20 - Denis Potvin

World Series of Darts, German Masters, 2. nap összefoglaló

Nagyon sokat, egészen pontosan tavaly szeptember 4-e óta kellett várnia Peter Wrightnak arra, hogy ismét tornát nyerjen. Bár, nem is olyan régen, Gary Anderson oldalán elhódították a páros világbajnoki címet, egyéniben a tavaly szeptemberi, 17. Players Champiosnhip volt az utolsó torna, amelyen első tudott lenni. Most Kölnben volt hibátlan.

d_zldfpxkaiurlw.jpg

De kezdjük a negyeddöntőkkel, ahol történt egy-két érdekes dolog. Pont Peter Wright kezdett a korábbi világbajnokot kiverő, Nico Kurz ellen. Wright kiválóan dobált, 143-as, majd 117-es kiszállója is volt. Éppen az utóbbival vezetett 7-3-ra, mégis szoros lett a vége, mert Snakebita kétszer is nagyon lemaradt, kétszer pedig meccsnyilat rontott. Tükörsima volt viszont James Wade sikere Daryl Gurney ellen. Az északír talán még zsenge tanulókorában dobott legutóbb 74,78-as átlagot, arra pedig szerintem tényleg senki sem emlékezik, hogy a nyolc legben mindössze egyetlen egyszer kísérelhette meg a kiszállót, az sem sikerült neki. Wade 97,96-tal, egy 148-as kiszállóval lépett tovább.

Martin Schindlertől is talán többet várt mindenki, de a 100,89-es átlagig jutó Mensur Suljovic esélyt sem hagyott a németnek. Suljovic a nyolc megnyert legéből ötször ötköröst produkált (háromszot 14, egy-egy 13 és 15 nyilas leg). Gabriel Clemens miután kiverte a világbajnok Raymond van Barneveldet, egy másikat, Robb Crosst is búcsúztatta, pedig Voltage 105,86-on fejezte be, Clemens pedig éppen száz alatt maradt. Cross öt darab 180-ast dobott, és talán ott mehetett el a meccs, amikor 3-3 után több, mint száz pontos előnye, és négy nyila is volt a kiszállóra, mégsem sikerült. Clemens ekkor egy 11, egy 13, majd egy 15 nyilas leggel 7-3-ra húzott el.

Az első elődöntőben James Wade-nek már nem ment olyan pazarul Peter Wright ellen. Éppen csak 90-es átlag fülé jutott, egyetlen száznyolcvanasa volt, és a kiszállók sem mentek túl jól. Mindketten dobtak egy-egy 121-es kiszállót, Wright 4-4 után startolt el, és egyetlen leget sem bukott. A másik ágon Gabriel Clemes meglepő magabiztossággal intézte el Mensur Suljovicot, akine hiába volt 11 nyilas köre is, egyetlen egyszer sem vezetett a meccsen. A torna meglepetésembere, egyetlen pillanatig sem állt hátrányban, 3-3 után pedig egész egyszerűen kilőtt.

Nem lehet mondani, hogy Clemens elfáradt volna a döntőre, hasonló átlagot dobott, mint a későbbi győztes Wright. Miután a skót egy 116-os kiszállót dobott, Clemens egy 134-gyel válaszolt, és még 3-1-re vezetett is. Onnantól kezdve viszont Wright irányította a meccset. 4-4 után egy 11 nyilas leggel átvette, majd egy pillanatig sem engedte ki a kezéből a vezetést. A végét úgy hozta 8-6-ra, hogy több, mint 200 pontos előnye volt, három nyilat mellé dobott a kiszállóra, de végül D4-gyel befejezte. 2018. szeptember 4-e után nyert ismét tornát. Bár ahogy a Las Vegas-i verseny, ez sem számít bele az Order of Meritbe

d1_1.png

2019 German Darts Masters

Negyeddöntő

  • Peter Wright 8-6 Nico Kurz
  • James Wade 8-0 Daryl Gurney
  • Mensur Suljovic 8-2 Martin Schindler
  • Gabriel Clemens 8-5 Rob Cross

Elődöntő

  • Peter Wright 8-4 James Wade
  • Gabriel Clemens 8-3 Mensur Suljovic

Döntő

  • Peter Wright 8-6 Gabriel Clemens
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6414946656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.