9 Nyíl

Bemutatkozik a Magyar Darts Szövetség új elnöke

2019. augusztus 04. 09:00 - Denis Potvin

Mint azt talán már mindenki tudja, július 28-án, a Villányi úti konferencia központban tartotta a Magyar Darts Szövetség a teljes tisztújító közgyűlését. Ennek során nem csak új bizottsági és elnökségi tagokat választott, hanem az eddigi megbízott elnököt, Balázs Gábort választotta meg elnöknek, illetve Takács Pétert alelnöknek. A nyári időszakban roppant nehéz feladat, de végül sikerült az elnök úrral egy rövid interjút készíteni. A hajtás alatt ismerhetitek meg őt, illetve a terveit, amikhez a magunk részéről sok erőt és sikereket kívánunk.

img_7231_1.jpg

1.) Mivel nem a magyar dartsközegből érkeztetek, ezért kérlek néhány szóban mutasd be magad.

Balázs Gábor vagyok, rendezvényszervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó cégcsoport vezetője, már fiatal koromban is sok sportág iránt érdeklődtem, a labdarúgás mellett, a sakk és a küzdő sportok kötöttek le leginkább. A sakkban ifjúsági szinten országos bajnoki címig is vittem, de a szervezés mindig is jobban érdekelt, mint maga a versenyzés. Kezdetben bíráskodással, későbbiekben versenyszervezéssel foglalkoztam több sportágban is, éppen ezért közgazdász diplomám mellé sportmenedzser végzettséget is szereztem. Cég csoportunk fő profilja ugyan a hazai és nemzetközi fesztiválipar kiszolgálása lett, emellett igazán soha sem távolodtam el a magyar sportélettől, beszállítóként, szervezőként, támogatóként több mint húsz éve folyamatosan részt veszek számos hazai sportesemény megvalósításában. Hozzávetőleg öt éve kezdtem el együtt dolgozni a PDC Fun Club csapatával (Vereczkey Lajos; Ziegenhám Medárd) és támogatóként, valamint szolgáltatóként a legtöbb hazai szervezésű darts eseményben közreműködtem.

2.) Mi volt az a legfontosabb motiváció, ami miatt elvállaltátok a (elnöki, alelnöki, elnökségi tagi) pozíciót?

A szövetség anyagi és szervezési nehézségein túl szükség volt a felismerésre, hogy sok apró sérelem, és sok harc után a magyar darts fontos személyei nehezen tudnak együtt működni a közös cél érdekében. Őszintén szólva magamnál egy társadalmilag sokkal elismertebb elnököt szerettem volna a darts szövetség élére, de úgy érzem, hogy most „válságmenedzsment”-re és operatív vezetést igénylő elnökségre van szükség.

3.) Mit éreztek elsősorban legfontosabb tennivalónak a kinevezésetek után?

Munkámat egy hónapja elkezdtem, nagyon sok hiányosság és bosszantó probléma került elő, amivel alapvetően nem az előző vezetés munkáját kívánom minősíteni, pusztán azt látom hogy az idei év ezen problémák kiküszöbölésére fog elmenni elsősorban. Sport vezetői és gazdasági szempontból alapvetően a szövetség működési struktúráját az MDSZ-iroda szerepét, a szövetség gazdasági stabilitását kell megoldani, de tudom, hogy a magyar dartsosok közössége számára sokkal fontosabbak lehetnek az ifjúság nevelési, utánpótlás válogatottal, nemzeti bajnoksággal, darts ligával, és a nemzetközi versenyekkel kapcsolatos kérdések. Ennek érdekében próbáltam olyan embereket bevonni az elnökség munkájába, akik egy-egy fent említett területet sikeresen lefednek.

Középtávon szeretném a munkát bizottságokba kihelyezni, ezzel csökkenteni az elnökség szerepét, és a biztosságokba szeretnék minél több dartsost és darts szerető embert bevonni.

Fontosnak tartom még, hogy tisztalappal kezdjük a munkát és a múltbéli sérelmeket megpróbáljuk félretenni a jövőbeli céljaink eléréshez.

4.) A lengyelek, a csehek már évekkel ezelőtt elhúztak mellettünk, de hasonló tapasztalható a szlovén, szerb, lassan a román dartsosok körében is. Miben látjátok annak lehetőségét, hogy felzárkózzunk?

Legfontosabb az utánpótlás nevelés és az iskolai darts élet fellendítése, ami két lépcsőben tudna megvalósulni: az egyesületek feladata, hogy lokálisan beindítsák a helyi iskolákban a darts oktatást, míg az elnökség feladata, hogy ehhez anyagi forrásokat nyújtson, illetve szakbiztosságokon keresztül szakmai anyagokat állítson össze számukra, de azt tudni kell, hogy ez azonnal nem fog megtörténni, mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy mihamarabb felzárkózhassunk.

5.) Hatalmas kincsek rejlenek a magyar utánpótlásban. Van-e koncepció arra, hogy ezeket a tehetségeket kiaknázzuk, megfelelő szinten versenyeztessük (pl. PDC Development Tour)?

A már felfedezett tehetségeink előmenetelét jelenlegi lehetőségeinkhez mérten szeretnénk maximálisan támogatni, a későbbiekben az ehhez szükséges anyagi források előteremtése után tudunk új, eredményesebb koncepciót kidolgozni és alkalmazni, vannak terveink erre vonatkozólag, de egyelőre erről nem nyilatkoznék bővebben.

6.) Neked mi volt az eddigi legnagyobb dartsélményed?

Számos pozitív élményben volt már részem a darts kapcsán, talán a legemlékezetesebb az Érd Arénában a márciusi Darts Gálán történt, ahol a technikai és műszaki kivitelezés vezetőjeként vehettem részt, és az est folyamán a Gerwennel készült fotó mellett a PDC Europa képviselőitől egy Gerwen által dedikált pólót is kaptam.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5514994156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.