9 Nyíl

Simon Whitlock az első nap legnagyobb vesztesége

2019. szeptember 07. 01:21 - Denis Potvin

European Darts Matchplay, European Tour 11, Mannheim – első nap összefoglaló

Mannheimben, a European Tour 11. fordulóját rendezték. A pénteki nyitónap estéje ígért nagy párharcokat, amelyekből olyan nevek, mint Simon Whitlock, Robert Thornton, Max Hopp, vagy éppen a fiatal holland tehetség Jeffrey De Zwaan került ki vesztesnek, azaz még a legjobb 32 közé sem jutott. Sok új név tűnt fel, amelyből egyértelmű az a törekvés, hogy nagyon sok játékos számára éppen a European Tour nyújt soha vissza nem térő alkalmat a PDC-be történő berobbanásra.

letoltes_1.png

Izgalmas meccseket játszottak már délután is Mannheimben, igaz sokszor azért alakult úgy, mert azok a játékosok, akik eljutottak a selejtezők után erre a szintre, mindenféleképp bizonyítani akarták, hogy igenis, itt van a helyük. Scott Taylor volt az első ilyen a délutáni versenyben, aki az utolsó legben vert meg Matthew Edgart. Egy átlagos meccs volt, összesen két száznyolcvanassal, mindkettőt Taylor dobta, amikor a legjobban kellett menni, a 11. legben 100, 180, 140 és már 81-en is volt, még az is belefért, hogy D12-öt elsőre elrontsa. Utána Mark McGeeney azt a bravúrt is elkövette, hogy 101,66-os átlaggal 6-4-re kikapjon a mindössze 90,96-ot produkáló Bradley Brooks ellen, akinek egy 132-es kiszállója is volt. Ezen a meccsen a kiszállók döntöttek a jobb tömegek ellen. Ryan Meikle négyszer dobott 180-at, biztosabban dobta a duplákat is, ez bőven elég volt Brett Clayton ellen. A svéd Dennis Nilson viszont roppantul gyengén kiszállózott a fiatal német, Marvin Wehder ellen, így nem is volt esélye a továbbjutásra.

Gyakorlatilag az első szép kört Ross Smith-től láttuk, aki egy 12 nyilast dobott Cody Harris ellen, 2-0-ra is vezetett, később még 4-2-re is, mégis kikapott. Smith 4/23-as kiszállózása magyarázat erre. Nagy érdeklődéssel figyeltük a második legjobb lengyel, Krzysztof Kciuk játékát, ami elég hektikus volt. A 140-ek után sima szektorhibák, Dirk Van Duijvenbode pedig egy majdnem megnyert meccset engedett el. A lengyel 119-es kiszállóval jött fel 5-3-ra. A hollandnak meccsnyila volt, majd Kciuk 28-ről háromszor szúrta el, végül a Duijvenbode 57-ről két nyíllal megoldotta. Jó meccs volt. John Henderson 101,72-es átlaggal jutott tovább, 12 nyilas köre is volt, szépen játszott Ryan Joyce ellen. A délutánt pedig Gabriel Clememns sima sikere zárta Steffen Siepmann ellen. Clemens 11 nyilas körrel is zárt.

Esti kezdésnek láttunk egy 77,92-es átlagot Florian Hempletől. Persze, nem ő nyert 6-3-ra, hanem Simon Stevenson. Jamie Hughes nagyon megszenvedett Wesley Plaisier ellen, pedig Hughes egy csodálatos, 167-es kiszállóval nyitotta a meccset, de Plaiser háromszor 140-ese utáni 81-es kiszálló 11 nyílból sem volt csúnya. Hughes-nak 5-4-es vezetésénél meccsnyila volt már. Az első igazi rangadó csúcsjátékot nem, de nagyszerű Keegan Brown sikert hozott Simon Whitlock ellen. Nehezen lendültek be, aztán Brown dobott egy 103-as kiszállót, majd egy 147-est is. Whitlock el is veszítette a fonalat, Brown már 5-1-re is vezetett. A Varázsló becsületére legyen mondva, hogy egy 136-os kiszállóval, zárkózott, de a meccset már nem tudta megfordítani. Karsten Koch 6-3-ra nyert Maik Kuivenhoven ellen. A találkozó legszebb jelenete az utolsó leg volt, ekkor Koch 170-ről szállt ki, méltón fejezte be a meccset.

Két régi nagyágyú Robert Thornton és Kim Huybrechts meccse igazi csatát hozott, csak az utolsó legben dőlt el. Szép átlagon (92,35, ill. 97,35) zárt mind a két remek játékos. Thornton régi önmagát idézve egy 170-es kiszállóval vezetett 3-2-re, és Thornton örülhetett volna a végén, ha 5-4-es vezetésénél, 134 után a T18-at, majd a D20-at is megdobva, másodszor is eltálja a D20-at. Nem találta el. Huybrechts egyenlített, majd nagy előnnyel behúzta az utolsó leget is. Michael Smith ezúttal nem volt kiemelt, így már az első napon meccselnie kellett. Steve Lennon személyében egy kemény ellenfelet kapott, de még a 87,11-es átlaga is elég volt a 6-3-as sikeréhez. Smith112-es kiszállóval kezdett. Hároszor hozta kezdését, majd brékelt, és ezt az előnyt végig meg tudta tartani. A kiváló ír játékos, William O’Connor nagy csatában, szintén az utolsó legben múlta felül Max Hoppot. Az átlagok nem érték el a kilencvenet. Hopp kezében volt a meccs, 5-4-re vezetett, de borzasztóan lemaradt O’Connor kezdésénél. Ő nyitott a döntő legben, de az utolsó két körében nem dobott triplát, az ír ezt pedig nagyon megbüntett. Zárásnak maradt az egy héttel ezelőtt nagyszerűen versenyző Jeffrey De Zwaan és Wayne Jones meccse. A holland most nem tudta megközelíteni bécsi teljesítményét. Jól kezdett, de aztán a 121-es kiszállót is dobő Jones fokozatosan vette át az irányítást, 4-2-ről tudott fordítani.

2019 European Darts Matchplay

1. forduló, délutáni szakasz

  • Scott Taylor 6-5 Matthew Edgar
  • Bradley Brooks 6-4 Mark McGeeney
  • Ryan Meikle 6-3 Brett Claydon
  • Marvin Wehder 6-3 Dennis Nilsson
  • Cody Harris 6-4 Ross Smith
  • Dirk van Duijvenbode 6-5 Krzysztof Kciuk
  • John Henderson 6-3 Ryan Joyce
  • Gabriel Clemens 6-2 Steffen Siepmann

 

Esti szakasz

  • Simon Stevenson 6-3 Florian Hempel
  • Jamie Hughes 6-5 Wesley Plaisier
  • Keegan Brown 6-3 Simon Whitlock
  • Karsten Koch 6-3 Maik Kuivenhoven
  • Kim Huybrechts 6-5 Robert Thornton
  • Michael Smith 6-3 Steve Lennon
  • William O'Connor 6-5 Max Hopp
  • Wayne Jones 6-4 Jeffrey de Zwaan

 

Szeptember 7., második forduló

Délutáni szakasz

  • Dave Chisnall v Ryan Meikle
  • Jonny Clayton v Scott Taylor
  • James Wade v Bradley Brooks
  • Adrian Lewis v Dirk van Duijvenbode
  • Glen Durrant v Cody Harris
  • Daryl Gurney v John Henderson
  • Gerwyn Price v Simon Stevenson
  • Rob Cross v Marvin Wedher

 

Esti szakasz

  • Ricky Evans v Karsten Koch
  • Ian White v Gabriel Clemens
  • Krzysztof Ratajski v Keegan Brown
  • Michael van Gerwen v Michael Smith
  • Mensur Suljovic v Kim Huybrechts
  • Peter Wright v William O'Connor
  • Nathan Aspinall v Wayne Jones
  • Joe Cullen v Jamie Hughes
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4515048888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása