9 Nyíl

Joe Cullen legyőzte a világelsőt, két év után nyert tornát

2019. szeptember 08. 23:27 - Denis Potvin

European Tour 11., European Darts Matchplay, Mannheim – 3. nap, összefoglaló

A sport azért is a legcsodálatosabb dolog a világon, mert vannak szupersztárok, és vannak napi hősök. És ezek a napi hősök egyszer-egyszer meg tudják a világ színe előtt mutatni, hogy képesek a szupersztárokat legyőzni, sőt egésznap úgy versenyezni, hogy a végén az ő nyakukba akasszák az aranyérmet. A darts pont egy olyan sport, amikor egy pillanatra bárki lehet szupersztár. Ez most Joe Cullennek sikerült. Két év után. Megérdemelte.

ed-gjgixoaankbu.jpg

Nyolcaddöntők

Pazar meccsel kezdődött a vasárnap. Michael van Gerwen 105,59-es, Mensur Suljovic pedig 101,82-es átlaggal zárt. Suljovic 3-2-es vezetéséig senki nem dobott ötkörösnél rosszabb leget, Gerwennek volt 12 nyilasa is. Aztán a holland átvette a vezetést, 5-3-ra ment el , Suljovic emberesn küzdött, 11 nyilassal szépített, volt egy nyila még a D20-as szépítéshez, de nem jött, van Gerwen pedig behúzta. Szép meccs volt.

Ahogy Krzysztof Ratajski meccse is Adrian Lewis ellen. A lengyel tényleg odaért, ahová eltervezte, hogy oda fog érni. Legyőzte a kétszeres világbajnokot. Ez emberes teljesítmény, ráadásul 97,01-es átlaggal. Igaz, csak Lewis dobott 180-ast, de a lengyelnek a tömegek azért szépen jöttek (13, 14, 15 nyilas legek), nem is olyan mellékesen, már 4-0-ra is vezetett. Lewis pedig visszajött, 2-5 után volt ez a lényeg, amikor a Lengyel Sasnak már meccsnyilai voltak. De a sors már csak ilyen, Ratajskié lett a döntő leg. Nehéz volt különbséget tenni a meccsek között, hiszen jött egy Daryl Gurney-Rob Cross, amely legarább annyira kiemelkedő volt. Kettő-kettő 180-as, kettő-kettő száz feletti kiszálló. Rögtön az elején Crosstól egy 111-es, amire egy 100-as volt a válasz Gurneytől, majed rögtön egy 129-es Crosstól, amire 124 volt a válasz. Kapkodta az ember a fejét, na. Ricky Evans viszont nem tudott ezen az estén egyenlő partnere lenni Dave Chisnallnak. Evans 88-as átlaga, míg így sem a leggyengébb volt a nyolcaddöntőben.

Szegény Ian White saját magát sodorta bajba, és kapott ki Jonny Claytontól. 0-2 után egy 164-es kiszállóval demonstrált erőt, de folyamatosan futott az eredmény után. 2-5-néál a pokol tornácára került, de innen is egy 15 nyilassal, 108-as, majd 127-es kiszállóval is vissza tudott jönni. De aztán két körön át nem tudott triplát dobni, és ez a vesztébe került. Az ötből négyszer száz felett szállt ki, mégis kiesett. James Wade következett, aki 0-2-ről fordított Wayne Jones ellen úgy, 2-2 az egy 170-es kiszállóval jött. Aztán Wade egy 101-es kiszállóval, majd négy nyilat eldobva a D4-re már 5-2-re is vezetett. Így is izgalmas lett a vége, Jones körömszakadtáig kapaszkodott, 116-os kiszállóval egyenlített 5-5-re, de Wade be tudta húzni a meccset.

A végére Willim O’Connor elfogyott, 85,97 kevés volt Joe Cullen ellen, akinek volt hat tökéletes nyila a kilenc legre. Aztán jött valami emberfeletti meccs. Glen Durrant 110,05-ös átlaggal verte ki a 106,21-et dobó Gerwyn Price-t. Durrant 107-es kiszállóval kezdett, majd egy 117-essel folytatta, 12 nyilassal máfr 3-1-re vezetett. Elképesztő volt Durrant, 6/7-es kiszállózással zárt. Nem mindennapi átlaggal jutott tovább.

Negyeddöntők

Az estét Michael van Gerwen és Krzysztof Ratajski meccse nyitotta, és a lengyel megint helytállt. A bravúr nem sikerült neki, 6-5-re kapott ki a 100,13-as átéagot dobó hollandtól, de csak az utolsó legben. Ratajski a kezdéseit remekül hozta, az utolsó legben viszont nagyon lemaradt. Dave Chisnall nagyon jól tartotta Rob Crosst és végül meg is verte. Az elején 13-as legeket dobált Chizzy, később lelassult, de Cross sem tudta megfordítani a meccset. Chisnall 5-3-ra vezetett, volt meccsnyila is, ahogy Crossnak is 5-5-nél, végül Chizzynek kedvezett a kiszállóért folytatott harc a végén.

James Wade már sokkal összeszedettebben harcolt Jonny Clayton ellen, mint tette azt délután. Meg is lett az eredménye, 93,27-es átlaggal verte ellenfelét, 119-es kiszállót is dobott. Sikerének értékét növeli az a tény is, hogy 5-4-nél vezetett először. Glen Durrant-t vitte tovább a lendület, de Joe Cullen egyre jobb formába lendült és 99,29-cel legyőzte a BDO korábbi világbajnokát. Végül elég simán, 116-os és 120-as kiszállója is volt Cullennek.

Elődöntő

Dave Chisnall kidobhatta magát a negyeddöntőben, mert Michael van Gerwen ellen elfogyott az ereje, és csak 84-es átlagig jutott, a 100,25-tel szemben. A holland világelső különösebb megfeszítés nélkül nyert 7-1-re úgy, hogy a dupláinak is csak 36,84 százalék volt az eredménye. Joe Cullen pedig tényleg ihletett formába került. 12 nyilas lege, 158-as kiszállója is volt. 5-5-ig tartotta James Wade-del a lépést, aztán robbantott, 98-as kiszállóval vezetett, majd hátsó pályáról kezdett egy 180-assal, aztán még 180-nal már 42-ön volt, végül 11 nyílból megoldotta a győzelmet érő leget.

Döntő

Joe Cullen a július 17-i, huszadik Players Championship után jutott megint döntőbe, tornát emberemlékezet óta nem nyert. Legutóbb még 2017-ben, a 8. és a 16. Playerst. Cullen is erre gondolhatott, mert elképesztően kezdett, egészen 4-1-ig húzott el, érezhetően hatalmas becsvágy hajtotta, 170-es kiszállót dobott, 5-2-re vezetett. De nem lenne Michael van Gerwen, van Gerwen, ha nem lenne képes ilyen helyzetből is fordítani. De Cullen fantasztikusan játszott. Kihasználta azt, hogy Gerwen vagy éppen nem ért le, vagy éppen elrontotta a kiszállóját, és három leget nyert egymás után. 8-5-re nyert. Fényes győzelmet aratott, két év után jutott oda megint, hogy az ő nevét mondták be győztesnek. Kalapot emelünk előtte.

d_5.jpg

2019 European Darts Matchplay

3. forduló, délutáni szakasz

  • Michael van Gerwen 6-4 Mensur Suljovic
  • Krzysztof Ratajski 6-5 Adrian Lewis
  • Rob Cross 6-4 Daryl Gurney
  • Dave Chisnall 6-1 Ricky Evans
  • Jonny Clayton 6-5 Ian White
  • James Wade 6-5 Wayne Jones
  • Joe Cullen 6-3 William O'Connor
  • Glen Durrant 6-3 Gerwyn Price

 

Esti szakasz

Negyeddöntő

  • Michael van Gerwen 6-5 Krzysztof Ratajski
  • Dave Chisnall 6-5 Rob Cross
  • James Wade 6-4 Jonny Clayton
  • Joe Cullen 6-2 Glen Durrant

Elődöntő

  • Michael van Gerwen 7-1 Dave Chisnall
  • Joe Cullen 7-5 James Wade

Döntő

  • Michael van Gerwen v Joe Cullen
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2715052100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.