9 Nyíl

Elkészült a kolozsvári világkupa sorsolása

2019. szeptember 12. 23:42 - Dart Major

Gondolom sokan tudják, hogy a magyar darts következő nagy kihívása a szomszédban, a szépséges Kolozsváron lesz. Itt rendezi meg a WDF a szokásos világkupáját ahol a tagországok apraja-nagyja részt vesz. A sorsolás is elkészült lássuk kikkel kell megküzdenie a magyar játékosoknak.
2019_wdf_world_cup_logo.jpg

Kezdjük a hölgyekkel.Az Erdei Nóra, Fekete Nóra, Ihász Veronika, Ölei Annamária összeállítású csapat nem került kifejezetten durva csoportba a csapatversenyben. Ellenfeleink: India, Dél-Korea és Litvánia lesznek. Elsőként a litvánokkal csapunk össze, majd jönnek az indiaiak, a végén pedig a dél-kóreai egység vár a hölgyekre.
Párosban az Erdei-Fekete duó a második körben kezd, vagyis a legjobb 64 között. Ellenfelük egy spanyol vagy román páros lesz. Ezen az ágon a legnagyobb név kétség kívül a Trina Gulliver - Maria O'Brien páros, igaz velük a lányok csak a negyeddöntőben futhatnak össze. De északír és skót páros is akad a lehetséges ellenfelek között.
Az Ihász-Ölei páros az első körben egy luxemburgi duóval csap össze, ha ezt az akadályt sikerrel veszik dél-koreai kettős jön. Nem könnyű ág ez, hiszen itt van a Lorraine Hyde-al fémjelzett skót páros, itt található a Byrne-Harte páros Írországból, illetve itt szerepel a bitang erős Fallon Sharrock - Lorraine Winstanley páros is.
Egyéniben Erdei Nóra egy Man-szigeteki játékossal kezd, siker esetén egy olasz hölgy következik. Ha ez az akadály is sikerül akkor jön az igazi erőpróba, nevezetesen Lorraine Winstanley. Már ha Lorraine is eljut odáig. Ezen az ágon van még a remek svéd Vicky Pruim is.
Ihász Veronika elsőként a walesi Ann-Marie Potts ellen játszik, ha nyer akkor román ellenfele lesz. Az Ő ágán Maria O'Brien a komoly név, vele a legjobb 32 közt futhat össze Vera. De itt van még Mikuru Suzuki is, igaz ő "csak" a legjobb 16 között.
Ölei Annamária egyiptomi ellenféllel kezd, majd egy orosz hölgy lehet a következő ellenfél. Bár ír, walesi, német és észak-ír játékos is van az Ő ágán, a nagy neveket szerencsére elkerülte.
Fekete Nóra török ellenfelet kapott Sudenaz Aydin személyében, ha győz akkor walesi vagy mongol ellenfele lesz. Aztán jöhetne akár a 32 között Trina Gulliver.

A Petrács Gábor, Székely Pál, Takács Gábor, Rucska József alkotta férfi csapat, amelyik a legutóbbi Európa kupán ötödik lett a nyolcas számú csoportba került Svájc és Etiópia mellé. A svájci csapatban ott van Thomas Junghans is illetve a PDC-t is megjárt Andy Bless.
A Petrács-Takács páros az első körben egy egyiptomi párossal játszik, ha sikerül nyeri akkor a Viinikka-Pehkonen finn kettős lesz a következő ellenfél. Ezen az ágon, annak is az "alsó" felén vannak az erős duók. Például a Scott Mitchell -Daniel Day angol páros, vagy a Parody-Duo összeállítású gibraltári páros. A Jim Williams - Arwyn Morris walesi duót már ne is említsem. Igaz közülük csak a legjobb 8 között kaphatna ellenfelet a magyar páros. Közelebbi ellenfelek közül a Jim Widmayerrel felálló amerikai páros lehet kemény falat.
A Székely-Rucska páros finn ellenfél ellen kezd, ha sikerrel veszik az akadályt akkor lett vagy etióp ellenfelük lesz. Az Ő águkon erősnek tűnik a Callender-Small skót duó, akikkel a 16 futhatnak össze. Egy másik erős brigád a Sparidans-Peters holland alakulat, igaz ők csak a nyolc között jöhetnének.
Egyéniben Székely Pál rendesen belehúzott. Egy bahamai játékossal kezd, utána pedig vagy jersey-i vagy hong-kongi ellenfele lesz. Utána viszont jöhet akár Jim Widmayer, akár Pavel Jirkal, akár Alekszandr Oreskin akár Chris Landman. Az ág másik részén pedig ott van Martin Atkins.
Petrács Gábornak is jutott a jóból. India ellenfelet kapott elsőnek, ám rögtön utána vagy Andy Bless vagy Jeffrey Sparidans lesz az ellenfél. Hogy fokozzuk a jót: ezen az ágon van Alan Soutar és Boris Kolcov is.
Rucska József mongol ellenfél ellen játszik, aztán a második meccsét minden valószínűség szerint Euan Callander ellen fogja játszani. Neki még nehéz lehet a walesiek egyik erős embere Nick Kenny, akivel elméletileg a legjobb 32 között futhatna össze. Ha Józsi eljutna a legjobb 16 közé akkor akár Michael Unterbuchner ellen is játszhatna, aki kiemelkedik arról az ágról.
A friss magyar bajnok Takács Gábor a dallamos nevű Giorgios Portokalis ellen kezd, és ha győz akkor a gibraltáriak kitűnősége Anthony Lopez lesz az ellenfél. "Taki" ágának alsó részén vannak a komoly nevek, konkrétan Mitchell, Junghans, Royden Lam és Kleermaker.

A verseny október 7 és 12 között zajlik majd, természetesen mi is beszámolunk a történésekről.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8415069504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.