9 Nyíl

Gerwyn Price szépen bedarálta a hétvégét

2019. szeptember 15. 23:30 - Denis Potvin

European Tour 12 - International Darts Open, Riesa - harmadik nap - összefoglaló

Hosszú nap volt a vasárnapi, és a végére két kiváló dartsos került a döntőbe. Egész napi teljesítményüket elemezve, nem érdemtelenül. Gerwyn Price nyert végül Rob Cross ellen, talán azért, meg a legvégéig ugyanolyan koncentrált tudott maradni, ahogy szombaton belevágott ebbe a riesai kalandba. Peter Wrightot lehetne kiemelni még, aki megint szépen dartsozott, csak a végére fogyott el. A szombatot fantasztikusan játszó Mensur Suljovic pedig egy kicsit előbb.

eeio5ncxoaariup.jpg

Nyolcaddöntők

Vasárnap 13 órától csaptak a bele a legjobb 16 résztvevői, és egyetlen, döbbenetes meglepetés sem született. Daryl Gurney egy 102,14-es átlaggal alapozta meg a napot. SuperChinnek ezen a meccsen kijött a lépés, de gyorsa el kell ismerni, hogy Steve Beaton abszolút méltó partner volt. Beaton 3-1-re is vezetett, amikor Gurney dobott egy 155-ös kiszállót. De az északírnek szerencséje is volt, Beaton 5-4-es vezetésénél, 81-ről két dobással is hibázott, Gurrney kihasználta, és nagyon nagy előnnyel szállt ki. Azért azt megjegyezzük, 9 db 180-as volt a meccsen, 5-4-es arányban, Gurney javára. A folytatásban Glen Durrant könnyen elbánt Michael Rosenauerrel, Durrant 92,24-es, ellenfele 79,24-en zárt. Nathan Aspinall viszont csak az utolsó legben tudta legyőzni Ricky Evanst. 10 darab 180-as volt a meccsen, amellett viszont harminc százalék alatti kiszállók. Asp 4-4-ig vezetett, aztán Evans 11 nyilassal 5-4-re ment el, 5-5 után viszont bármelyikük megnyerhette volna a meccset, a borzasztó kiszállópárbajt végül Aspinall nyerte.

Gerwyn Price nehezen lendült bele Joe Murman ellen, itt is a duplák okozták a legnagyobb fejfájást, 4-4 után viszont hozta az utolsó két leget. Azt hittük, Mensur Suljovic letarolja a hétvégét, de a szombati szuper produkciója után egy 88,06 maradt vasárnapra Peter Wright ellen, aki végül egy 121-es kiszállóval (rögtön az első legben), gyakorlatilag végig vezetve nyert. Jött két olyan meccs, ahol sokkal nagyobb csatára számítottunk. Adrian Lewisnak 91-es átlag is elég volt Jonny Clayton ellen, az előző napon remekül játszó Joe Cullen pedig leget sem nyert a másik száz plusszos, a 101,33-as átlagot elérő Rob Cross ellen. Szomorú mérleg, Cullennek egyetlen lehetősége volt a duplára, azt is elrontotta. A délután Észak-Nyugat csatája zárta, Rochard North 6-5-re nyert Steve West ellen, utóbbinak egy piros bull hiányzott a végére, ami zöld lett. West ráadásul egy 161-es kiszállót is dobott.

Negyeddöntők

Glen Durrant csatlakozása a PDC-hez egy élmény. A háromszoros BDO-világbajnok nem először bizonyította, hogy már réges régen itt lenne a helye. 100,23-as átlaggal sokkolta Daryl Gurney-t, akinek a szokásosnál sokkal többször szalad fel a szemöldöke. Mindkét játékosnak volt száz pluszos kiszállója, Gurney 2-0-ás vezetése után Durrant nyert négyet, majd 4-4 után már csak az angol. Nathan Aspinall is 2-0-ra vezetett, ő is elbukta az előnyt Gerwyn Price ellen, majd végül a meccset is.

Peter Wright óriási csapást mért Adrian Lewisra. 2009 óta összesen 36 meccset játszottak egymással, de olyan még egyszer sem fordult elő, hogy az egyik nullára verje a másikat. Egyszer fordult elő, hogy Wright hatleges előnnyel nyerjen Lewis ellen, még a 2014-es Premier League-szezonban, mikor Snakebite 7-1-re tudott nyerni. Lewis idén már kapott ekkora csapást. A 9. European Touron, jamie Hughes intézte el ugyanilyen arányban. Wright 100,2-es átlagot ért el. Rob Cross se sokat vacakolt Richard North-szal, akinek egyetlen leget engedélyezett, a világbajnok 102,36-os átlagig jutott, ötven százalékosan kiszállózott.

Elődöntők

Aztán Glen Durrant álma az elődöntőben ért véget. Price már szombaton is zseniálisan játszott, most 101,89-et ért el, de Durrant 98,02-es átlaga is kalaplengetést ér. Durrant 116-os, Price 144-es kiszállót dobott. Semmi különös nem történt, csak Price a nagyobb rutinját szépen rátolta Durrantra, és megnyerte a meccset. A másik szemifájnál már ennél komolyabb csatát hozott Peter Wright és Rob Cross között. Egészen komolyat, végsőkig kiélezettet. Cross 3-0-ig ment el, majd jött Wright, egyenletes teljesítményt nyújtva 3-3-ra egyenlített. Cross hozta a kezdését, Wright pedig egy 116-os kiszállót dobott, majd egy 110-es checkouttal már 5-4-re vezetett. Cross viszont egy 15, majd egy 13 nyilas körrel újra átvette a vezetést. Snakebite majdnem elsórakozott egy viszonylag nagy előnyt, de 6-6-ra egyenlíteni tudott. A döntő leget Cross kezdte, egy 140, majd egy 100 után, kisebb dobásokkal is leért, végül 68-ról kiszállt és nyerni tudott.

Döntő

Rob Cross korábban nyolc European Touron volt ott idén, egyszer döntőt játszott (még márciusban), Gerwyn Price tízszer indult korábban, két elődöntő és négy negyeddöntő voltak a legjobb eredményei. Tehát idén még egyik játékos sem nyert ET-tornán, így ez premier volt ebben az évben. Végül Gerwyn Price-nak hoozta meg Rieasa a végső sikert. Teljesen kiegyenlített meccs volt. Price vezetett, Cross 1-1 után brékelt egyet 12 nyilas leggel, majd később egy 148-as kiszállóval már 4-2-re is vezetett, Price hiába válaszolt egy 121-es kiszállóval, 5-3-mal még mindig Crossnál volt az előny. Aztán Price tinédzser kislányokat meghazudtolva addig sikoltozott, míg végül 6-5-re átvette a vezetést. A PDC korábbi döntése alapján – mármint, hogy Magyarországon is lesz jövőre European Tour – más szemmel is néztük a döntőt. Hát, a magyar virtust ismerve reméljük, hogy a játékosok nem csak, hogy lélegzetvételét, de még az örömünnepét sem lehet majd hallani a tomboló Érd Arénában 2020 májusában. 6-6 után Cross elveszítette a fonalat. Nem jöttek a tömegek, kiszállóra is csak 6-7 volt esélye, de a D16 két nyílból sem jött, Price, pedig, hogy senkinek ne legyen egy pillanatnyi kétsége sem, kidobta a 108-at és megnyerte a riesai European Tourt. Második ET-tornán tudott első lenni, az idei, februári, 6. Players Championship óta először nyert PDC-tornát. A szombati produkciója után (is), teljesen megérdemelten.

 d_6.jpg

2019 International Darts Open

Nyolcaddöntő

  • Daryl Gurney 6-5 Steve Beaton
  • Glen Durrant 6-3 Michael Rosenauer
  • Nathan Aspinall 6-5 Ricky Evans
  • Gerwyn Price 6-4 Joe Murnan
  • Peter Wright 6-3 Mensur Suljovic
  • Adrian Lewis 6-2 Jonny Clayton
  • Rob Cross 6-0 Joe Cullen
  • Richard North 6-5 Steve West

Negyeddöntő

  • Glen Durrant 6-4 Daryl Gurney
  • Gerwyn Price 6-4 Nathan Aspinall
  • Peter Wright 6-0 Adrian Lewis
  • Rob Cross 6-1 Richard North

Elődöntő

  • Gerwyn Price 7-3 Glen Durrant
  • Peter Wright v Rob Cross

Döntő

  •  Gerwyn Price 8-6 Rob Cross

eeio2a4wsaeop6u.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2715094202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása