9 Nyíl

Ratajski a csúcsra ért, Chizzy kilencnyilast dobott

2019. szeptember 29. 23:43 - Denis Potvin

PDC European Tour 13 - Gibraltar Darts Trophy 2019 | harmadik nap, esti összefoglalók

A címben szereplő két úriember vívta a Gibraltar Darts Trophy, azaz a European Tour 13. állomásának a döntőjét. A finálét akár már csak formalitásnak is nevezhetjük, de a két száz feletti átlag mögött iszonyú kemény munka volt. Krzysztof Ratajski életében előszőr lett European Tour legjobbja. Rég volt ilyen jó nap ET-versenyen. Kivertek három világbajnokot, dobtak egy kilencnyilast, a pénteki majdnem után, egy ifjú hős lehetett volna, de nem jött össze. Míg a végén Kelet-Európa legjobbja oktatta a mezőnyt. Megérte végignézni.

efqxudewwailjwn.jpg

Negyeddöntők

Az első, és legfontosabb kérdés az volt, hogy Michael van Gerwen után képes-e ugyanolyan játékot nyújtani Nathan Aspinall, és éppen Peter Wright ellen? Gyorsan megadta a választ, hiszen az első negyeddöntő éppen az övék volt. Asp tökéletes volt megint. Amikor a második legben 140, 180 és 145 pont után egyből megdobta a D18-at érezni lehetett, hogy igen. Ő lesz itt rövidesen az új trónkövetelő, csak még idő kell neki. Szisztematikusan csinálta, amit tud, és 4-1-re ment el. Onnan pedig Wrigthnak nem volt visszaút.

James Wade egy 127-es kiszállóval kezdett Dave Chisnall ellen, de aztán jött a kilencnyilas. Ezen a hétvégén a második. Chizzyt el is vitte a lendület a győzelemig. Nem csak a 141-es kiszállója, hanem még a 116-os, aztán 127-es is hihetetlen erőt adott neki, 106,1-es átlagon fejezte be. Wade is hatalmasat küzdött, de a meccs eleje meghatározó volt. A legnagyobb bolondozó Ian White-ot imádjuk, Krzysztof Ratajskit pedig azért, mert hihetetlen szisztematikusan építette fel a karrierjét, és lassan a legjobb 16 környékén van. White-ot is elverte 6-3-ra, hiba volt White-nak a legelső legbenegy 134-es kiszállója. Ratajski is képes volt kétszer is 12 nyilas körre, 52-ről pedig behúzta a meccset. Sohasem hittem volna, hogy Daryl Gurney egy 84,73-as átlaggal meccset tud nyerni ezen a szinten. Itt, és most Gerwyn Price ellen ez sikerült. SuperChint a 157-es, majd a 109-es kiszállói is segítették. No, meg Price 3/12-es kiszállózása.

Elődöntők

Dave Chisnall-t annyira elkapta a hév, hogy az elődöntőben is kemény volt, de Nathan Aspinall is, nem véletlen, hogy csak az utolsó legben dőlt el a meccs. Nem röpködtek a száz feletti átlagok, de Asp odavágott egy 164-es kiszállót. Előszőr Chisnall vezetett két leggel, de 6-6-ra már együtt értek el. Chisnall kezdte, és nagyon odavert, 100, 140, 100, 137 és 24 ponton volt, amikor Aspinall csak 187-es. Egyből kidobta a D12-öt.

Krzysztof Ratajski idén egy újabb szintet lépett. Fentebb írtam, hogy szisztematikus munkával érte el, hogy nem csak (kelet-európai versenyzőként elsőnek) bekerült a PDC vérkeringésébe, de a lehetőséget kihasználva a legmagasabb szintre jutott. 2019-ben kétszer is Players Championshippet nyert, most pedg European Tour döntőbe jutott. 109,51-es átlaggal!!! És ezt hangsúlyozottan érdeme s kiemelni. Daryl Gurneyt iskolázta le. Csak egyszer dobott 14 nyilas legnél rosszabbat (volt 12 és 13 is). 7-3-nál, amikor a legvégén 117-ről szállt ki. Egészen elképesztő, és majdnem hihetetlen.

Döntő

Dave Chisnall kiválóan kezdett, 11 nyilas leggel hozta a kezdését három 140-es után. De Krzysztof Ratajskinak is megvolt a maga felépített stratégiája, és ezt a meccs folyamán be is bizonyította. Chizzy 117-es, majd Ratajski 124-es kiszállója következett. Onnan viszont a lengyel, mint a hurrikán gázolt át Chizzyn. A Lengyel Sas 12, 13 nyilas körökkel hozta a legjeit, egészen a végéig csak ő tudott kiszállni. 103,4-es átlagon zárt, miközben Chisnall 100,83-ig jutott el. Ratajski korábban négyszer megnyert már a Players Championship aktuális fordulóját, legutóbb az augusztus elejit. Az is hihetetlen nagy dolog, hiszen ott egy nap hét ellenfelet kell legyőzni. Gibraltáron öt meccset nyert. De az, hogy az elődöntőben néggyel, a döntőben hat leggel tudjon nyerni, arra tényleg nincsenek szavak.

donto_1.png

Negyeddöntők

  • Nathan Aspinall 6-3 Peter Wright
  • Dave Chisnall 6-4 James Wade
  • Krzysztof Ratajski 6-3 Ian White
  • Daryl Gurney 6-3 Gerwyn Price

Elődöntők

  • Dave Chisnall 7-6 Nathan Aspinall
  • Krzysztof Ratajski 7-3 Daryl Gurney

Döntő

  • Dave Chisnall 2-8 Krzysztof Ratajski

A mostani versennyel az október 24-27. között rendezendő European Championship mezőnye, sőt a sorsolása is kialakult. Így fog festeni az egy hónap múlva következő verseny:

efqb-rwwwaurhze.jpg

A döntőről készült videót pedig nézze mindenki, ameddig tudja, mert a PDC mostanában sorra tiltja le ezeket. Íme Chisnall-Ratajski döntő, ha valaki nem látta volna.

Ratajski évek óta járt – többek között – Budapestre is a European Tour selejtezőkre. Talán két éve volt, amikor a sikerek kapcsán elhatározta, hogy profi versenyző lesz. A közlekedési mérnökként dolgozó Ratajski feladta a szakmát, és a sportot választotta. Mérnökemberként pontosan tudja, mit vállalt, és milyen kockázatokkal is járhat ez. Mondjuk úgy, jó matekosként kiszámolta. Bejött neki. Iszonyat sokat dolgozott érte. A mi régiónkból az első, aki ezt megtudta csinálni. Kaptunk már az olvasóinktól hideget és meleget is, hogy miért ajnározzuk ezt a lengyelt. Vállalom most is a kritikát, mert büszkén tekinthetünk rá. Megcsinálta. Csináljuk meg mi is!

efqts8zxyaeruyz.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5915182680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.