9 Nyíl

Barney szépen akar búcsúzni a hazai közönségtől

2019. november 03. 09:11 - Denis Potvin

World Series of Darts Final, Amszterdam – 2. nap, összefoglaló

Az első nap meccsei után jöttek tehát a kiemeltek, a nyolc legjobb helyre taksált játékos a sorozatban, köztük az ausztrál Damon Heta is. Különleges este volt, hiszen már napközben egyre többen cikkeztek arról, hogy ez az este Raymond van Barneveldről fog szólni, hiszen az utolsó, hazai közönség előtt játszott meccsei előtt áll. Szombaton sem maradtunk meglepetések nélkül. Sőt, komoly veszteséglista jön a hajtás alatt.

barney-retirement.jpg

Rögtön az első meccs nem várt eredményt hozott. James Wade vereséget szenvedett Jonny Clayton ellen. Hiába jutott jobb átlagig Wade, hiába volt ötkörös legei, és hiába vezetett 3-1-re is, végül kikapott. Clayton 131-es kiszállóval szépített 0-2 után, majd 3-3-ra egyenlíteni is tudott. De aztán Wade 5-3-ra ment el, eldőlni látszott a meccs. Írd és mond, utána nem volt kiszállós nyila Wade-nek. Egyszer 101-re maradt, igaz, de nem jöttek a triplák, Clayton pedig szórta a fontos duplákat. Mindkét játékos 50 százalékon zárt a kiszállókkal, mégis Clayton jött ki belőle jobben.

wade.PNG

Damon Heta nagy reményekkel érkezett Hollandiába, de csak egy meccs jutott neki. Ő is, és Mensur Suljovic is 90 körüli átlagon zárt, de a kiszállók most nem jöttek Hetának, akinek azért volt egy négykörös lege, Suljónak pedig egy 101-es kiszállója. Elfogult vagyok. Tudom. De nekem Krzysztof Ratajski példája, munkája, teljesítménye mindig egy elit marad, amikor a magyar darts is eszembe jut. Hihetetlen, amit ez a lengyel elért az elmúlt időszakban, most 92,81-es átlaggal Daryl Gurneyt intézte el. Elegánsan, 107-es kiszállóval kezdett, és bár SuperChin 112-es kiszállóval 3-3-ra egyenlített, a Lengyel Sas elszánt tekintettel ment a végcél, a győzelem felé. Az északír egyetlen pillanatra sem vezetett, és Ratajskit az sem tántorította el, hogy 5-3-as vezetése után Gurney 121-ról, bullal szállt ki. Saját kezdését úgy is tudta hozni, hogy háromszor homályt dobott a D12-re, és a végén is csak a harmadik nyilával, D4-ről dobta ki. Respect. Le a kalappal.

heta.PNG

gurney.PNG

Mint ahogy le a kalappal Michael van Gerwen és Gerwyn Price előtt is, akik a nap rangadóján igazán nagy derbit kerekítettek. 101,11 a holland, 97,76 a walesi oldalán, nem mellékesen egy 6-5-ös végeredmény, megint csak a holland oldalán. Gerwen nyitott, Price 100-as kiszállóval egyenlített. Sőt, Iceman egészen 3-1-ig húzott el, egészen 4-3-ig vezetett, érett a meglepetés, de van Gerwen ismét megrázta magát. 5-4-re, egy 127-es kiszállóval ment el. Price sem tojt be, 129-es kiszállóval, a végén bullal egyenlített. Forrt a levegő, van Gerwen kezdett, együtt érek le, de mivel a hollandnak 74 maradt, egy nyilat el is rontva a D16-ra, végül megoldotta. Nagy meccs volt.

gerwen_1.PNG

Jött Ian White és Peter Wright rangadója. Ez is igazi csemege volt minden dartsrajongó számára. Aztán nagyon gyorsan egyoldalú küzdelem lett. White 3-0-ra ment el, Wroghtnak az elején még volt 180-a, 140-e, de aztán fogytak triplák. Minden esetre 2-3-ra zárkózott utána egy 13 és egy 14 nyilas leggel, utána viszont kiszállóig is alig jutott. 3-3-ra elrontott igaz egy D20-ast, majd az utolsó legben egy D20, majd egy D10 is mellé ment, White pedig higgadt maradt, és 96,26-os átaggal behúzta a meccset.

wright_1.PNG

Valami nagy baj van Gary Andersonnal. Ezt most komolyan mondom. Nem hiszem, hogy ő egy 71,05-ös átlagra képes, és 6-1-re kikapni Danny Nopperttől. Pedig ez történt. A holland dobott egy 104-es kiszállót is. Hozta a tőle elvárható átlagot, és egy ötven százalékos kiszállót is. Andersonnak egyetlen egy kiszállója volt, azt 74-ről meg is dobta. Nem lennék meglepve, hogy a következő visszavonulást, aki bejelenti, Gary Anderson lesz. Szomorú szmájli.

anderson_1.PNG

Következett Raymond van Barneveld, aki korábban bejelentette a visszavonulását, így aztán utolsó alkalommal lépett fel hazai közönség előtt. A búcsút egy nappal eltólta, mert 101,7-es átlaggal legyőzte Jermaine Wattimenát, így ott lesz a vasárnapi nergyeddöntőben. Az üreg a tőle megszokott, higgadt tempóban 0-1-ről 3-1-re fordított, egy 12 nyilas, 128-as kiszállójú lege is volt. A kétleges előnyét egészen az utolsó körig tartani tudta, a meccset egy 11 nyilas körrel zárta le. Késő éjszakába nyúló csatában tudta legyőzni Dave Chisnall Rob Cross-t. Közel azonos átlagon, és kiszállóval dobáltak. 2-2 után Chizzy, 3-4 után Cross tudott brékelni. A különbséget most az hozta, hogy 4-4 után Chisnall ismét hátsó pályáról tudott leget nyerni, és az utolsó leget úgy tudta megnyerni, hogy Cross kétszer is 180-at dobott (az egész meccsen volt neki ennyi). 11 nyilassal Chizzy behúzta. Jó kis meccs volt.

barney.PNG

cross_1.PNG

World Series of Darts Final, 2. nap, 1. forduló

  • Jonny Clayton 6-5 James Wade
  • Damon Heta 3-6 Mensur Suljovic
  • Daryl Gurney 4-6 Krzysztof Ratajski
  • Michael van Gerwen 6-5 Gerwyn Price
  • Peter Wright 2-6 Ian White
  • Gary Anderson 1-6 Danny Noppert
  • Raymond van Barneveld 6-4 Jermaine Wattimena
  • Rob Cross 4-6 Dave Chisnall

Itt pedig jöjjön egy galéria, amelyet a helszínen tartózkodó egyik kedves olvasonk küldött nekünk. A hangulat átjön a fotókon is.

3. nap, negyeddöntők

  • Mensur Suljovic v Krzysztof Ratajski
  • Michael van Gerwen v Jonny Clayton
  • Ian White v Danny Noppert
  • Raymond van Barneveld v Dave Chisnall
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr315284342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása