9 Nyíl

Van Gerwen-Wright döntővel indul 2020

2019. december 30. 23:58 - Denis Potvin

PDC-világbajnokság, Alexandra Palace – Elődöntők, összefoglaló

Eljött az év utolsó versenynapja, a vb-döntőbe jutás volt a tét. Az első elődöntőben Peter Wright bírta jobban az idegek csatáját, jobban mondva előbb sikerült megnyugodnia. A második meccs elején nem nagyon kényeztettek el a játékosok, végül Michael van Gerwen behúzta a meccset, de még javulnia kell, mert ez a teljesítmény talán kevés is lehet a fináléba. Wright pedig visszavághat a 2014-es fináléért, akkor 7-4-re kapott ki az AllyPallyban a holland fenoméntól. Kíváncsian várjuk. 

81110007_2749847401760513_6739443182284570624_o.jpg

Elődöntő

Peter Wright–Gerwyn Price 6-3

Hiába ígért be nagy verést (akár komolyan, akár csak viccesen is) Price Wrightnak, ez most fordítva sült el. A zrika rányomta a bélyegét a meccs elejére is. Wright feszültebb volt a kelleténél, Price pedig egész meccsen az. Az elején kialakult tízpontos átlagkülönbséget a skót végig őrizni tudta, Price pedig az 5-6 szett környékén esett szét teljesen. Sajnos, sportszerűen sem sikerült befejeznie a meccset.

1. szett: 3-2. Price kezdte a meccset, amolyan bemelegítő leg volt, a walesi a 21. nyílra hozta. Wright aztán már komolyabban, 12 nyíllal, a torna 799. száznyolcvanasával. A jubileumi, nyolcszázadik Price-nak jutott. Viszont rögtön egy brékkel kezdődött a meccs, a döntő legben Wright 11 nyilassal elvette Price kezdését, az átlaga pedig 104,03-ra kúszott fel, Price 89,48-on állt. Volt egy kis szóváltás, aminek előzménye Price nyilatkozata. A meccs előtt azt mondta, hogy Wright örüljön, ha egy szettet összehoz. Wright mutatta is, megvan az az egy.

2. szett: 2-3. Aztán Wright zseniálisan folytatta, 131 pontról két D20-szal szált ki, 12 nyílból. Majd 13 nyilasból ismét hozta a kezdését, bár Price kis híján kiszállt 144 pontról. Mivel Price megint egyenlített, így saját pályáról kellett volna a skótnak behúzni a szettet. De ez nem sikerült, első három körében csak egy triplát dobott, a walesi le is brékelte. A verbális vetélkedés is ment tovább.

3. szett: 1-3. Kicsit lassabban indult a szett. Wright lecsúszott százas átlag alá, Price felment kilencven fölé, de a kis közjátékok a skótot viselhették meg jobban. Price hozta a kezdését, elvette Snakebitét, majd 170-es kiszállóra is rádobott, csak a bull nem sikerült, Wright pedig 100-ról kiszállt, és visszabrékelt. De a döntő pillanatban megint nem jött a tripla, a walesi pedig ugyancsak százról brékelt, a szettért. Ebben a szettben 115,9 volt az első kilenc nyilának átlaga.

4. szett: 3-0. A legsimább szett volt, Wright két 13 nyilassal rendezte le. Azt is elviselte, hogy majdnem elrontott egy közel kétszáz pontos előnyt. Wright 101,02, Price 90,9-es átlagon állt ekkor (a szettátlaga 86,6 volt), tíz százalékpont különbség volt a kiszállózásban is a skót javára.

5. szett: 3-2. Ez egy elképesztő szett volt, Wright két körig tökéletesen állt, aztán 12 nyíllal szállt ki. 13 nyilassal már 2-0 volt a javára, simán meg is lehetett volna a leg, ha nem ront el 40 pontról négy nyilat is. A döntő legben viszont hátsó pályáról húzta be, 12 nyillal, megint 81-ről. Döbbenetes különbség volt a 140+ dobások között, Wright ebben 21-5-re vezetett ekkor. 115 s 112 volt a első kilenc nyilak átlaga ebben a szettben.

6. szett: 1-3. Ezt nagyon elrontotta Wright (83,1-es szettátlaga volt). Többször tripla, sőt szektor mellé dobott. Price a végére belejött, kihasználta ellenfele kiszálló hibáit is. Végül behúzta a leget.

7. szett: 3-2. Ebben a szettben pedig Price esett szét. Hiába kezdett 11 nyilas leggel, után olyan szektorhibákat vétett, mint egy amatőr. Két ötkörössel Wright megcsinálta, már ő is százas átlag alatt állt. Price 88,6-os szettátlagot produkált mindössze. Ahogy az első szettben, Wright hátrányból, D12-vel oldotta meg.

8. szett: 3-1. Price megint dobott egy pocsék kört. Talán a legpocsékabbat a meccs során. Egy lassú kör után 14, 12 nyilas legek. Ami döbbenetes volt, az az első kilenc nyíl között különbség: 115,8-77,9. Negyven pont ami óriási differencia, amúgy a szettátlaga is csak 78,8 volt The Icemannek.

9. szett: 3-2. Nagy kérdés volt, hogy ilyen vergődésből Price visszatud-e jönni. Nem úgy nézett ki, Wright egyből bérkelt, nagyon elkapta a fonalat, hozta a kezdését is nagyon simán. A walesi aztán megragadta az utolsó esélyét, 145-ről majdnem kiszállt, de aztán azért szépített. Wright nagyot hibázott utána, 25-ről nem tudott kiszállni. Price pedig 77-ről megoldotta, és ő kezdett. De az első kilenc nyilából csak egyszer talált el triplát. Ennek ellenére Wright egymás után szórta el a meccsnyilakat, végül dupla 1-re maradt, miután Price elrontotta megint a kiszállót. Drámai végjáték volt.Végül csak bement a D1. Peter Wright lett az első döntős. Kézfogás nem volt.

enefcetx0aipxrn.jpg

Michael van Gerwen-Nathan Aspinall

Nem ez volt Michael van Gerwen élete meccse. Nagy átlagok elmaradtak, a holland csak három 180-ast dobott. Aspinall is játszott sokkal jobban ennél, de az, hogy egymás után másodszor jutott a világbajnokság elődöntőjébe, ami megsüvegelendő. Van Gerwen a meccs utáni nyilatkozatában is elismerte, nem volt elégedett ezzel a mai meccsel.

1. szett: 3-2. Aspinall nagyon bekezdett, két 140 pontossal nyitott, behúzta a leget is. Azért elég hektikus legek voltak, mindig aki kezdte, az nyerte, ráadásul jelentős előnnyel ért le. Az egyetlen brék van Gerwené volt, aki ezzel meg is nyerte a szettet, de ehhez kellett Asp hibája a duplára.

2. szett: 1-3. Megint az angolnak voltak jó percei, 12 nyilas 124-es kiszállóval nyitott. Aztán úgy húzta be a szettet, hogy a holland csak 170-nél tartott.

3. szett: 3-2. A világbajnoknak úgy általában a kiszállókkal, Aspinall-nak a D16-tal gyűlt meg nemegyszer a baja. Megint döntő legbe torkollott a csata, megint úgy, hogy mindenki nyerte a kezdését. Aspinall kezdte az ötödik leget, de rettenetesen megtorpant, megint brékelt a holland, akinek az első három szett egyenkénti átlaga is magasabb volt száz pontnál.

4. szett: 2-3. Van Gerwen is dobott egy száz feletti kiszállót (103). Aspinall utána egy 13 nyilas kört, de a következő legben csak egyszer száz pont fölötti három nyilat. A holland is lerontotta az átlagát 97 pontra. Az álmos leg vége felpörgött, Asp 131 ponttal 110-re tette le magát, és kidobta. A világ legjobbja 84,7-re hozta a szettet, 95,7-re csökkent az átlaga.

5. szett: 3-2. Aspinall csak a 20. nyílra, de hozta a kezdést, majd van Gerwen 13 nyilassal egyenlített. Ennél azért mindketten jobb kezdésre számítottak a meccs felénél, triplamentes körök, és szektortévesztések. A döntő legben dőlt el a szett, hiába volt előnyben az angol, a végét megint elrontotta, 86,6-os átlagon zárta ezt az etapot.

6. szett: 3-0. Ez most az igazi Michael van Gerwen volt. 17, 11, 13 nyilas legek, 110-es szettátlag, 120,6-os első kilenc nyíl.

7. szett: 0-3. Amikor már a holland is elhitte, hogy innentől minden simán fog menni, akkor jött Aspinall egy 12, 16 és egy 14 nyilas leggel. 107,4-es szettátlaggal, 121,1-es első kilenc nyíllal. Van Gerwen pedig 85,3-ra volt csak képes, megint visszacsúszott 96,41-re.

8. szett: 3-2. Aspinall elbukta a szettet. Van Gerwennek voltak nyilai a 3-1-hez, de aztán 2-2 lett. A döntő legben 108-ra maradt az angol, de nem jött a tripla, a holland pedig 68 pontról behúzta. Ezzel pedig eldőlt gyakorlatilag a meccs.

9. szett: 3-1. A szünetre bosszankodva vonuló holland nagyon jól kezdett, egyből brékelt, aztán hasonló könnyen húzta be a saját kezdését. A döntőért ment a leg, de ebben Aspinall nagyon összeszedett volt, és szépíteni tudott. Van Gerwen kezdett, Asp pedig szétesett, két tripla egy, utána ötös szektor, és máris hatalmas lett a különbség. Volt egy meccsnyila, majd újabb három. A másodikat megdobta. Michael van Gerwen egy nem túl erős teljesítménnyel is ötödször jutott döntőbe. A 96,58-as átlagnál több kell majd a január 1-i döntőben.

eneepbiwoaagnmk.jpg

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6215374444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kage kyōi 2019.12.31. 04:12:44

Aspinall idegesnek tűnt, fogalmam sincs miért dobált összevissza :(

Shirkan 2019.12.31. 16:14:43

@Kage kyōi:
Ha Aspinall hozta volna amit tud, akkor Ő lenne a döntős. Nem tudta kihasználni, hogy Gerven sem hozta a legjobb formáját.