9 Nyíl

Mikuru Szuzuki és Keane Barry a világbajnok

2020. január 12. 14:41 - Denis Potvin

BDO-világbajnokság, London, O2 Indigo – 8. nap összefoglaló

A világbajnokság utolsó előtti napján a nők és a juniorok a döntőit, és a férfiak elődöntőit rendezték a londoni világbajnokságon. A hölgyeknél az első két kiemelt, Lisa Ashton és Mikuru Szuzuki játszotta a finálét, a négyszeres világbajnok Ashton nem tudta visszahódítani a címét, a japán hölgynek sikerült megvédeni. A junioroknál Keane Barry 2-0-ra verte Leighton Bennettet. A férfiaknál Wayne Warren és Jim Williams került a döntőbe, a BDO történetében negyedszer fordul elő, hogy két walesi dartos játssza a döntőt.

eocerrjvaaaaae4.jpg

Szuzuki három szoros szettben, 3-1, 3-2, 3-2-re nyert, így egymás után kétszer tudott a BDO női bajnoka lenni. A japán hölgy 83,39-cel végzett, Ashton pedig 85-ös átlagon zárt. Az első leget Ashton nyerte, aztán ötöt egymás után Szuzuki. A második és a harmadik szettet is az ötödik leg döntötte el. A harmadik szettben Ashton 118-ról is ki tudott szállni. A nők versenyében amúgy a negyeddöntőben, Beau Greaves által dobott 86,28-as átlag volt a torna legmagasabbja. Szuzuki a sikeres PDC bemutatkozás után a BDO-ben másodszor is világbajnok tudott lenni, jöhet a Q-School.

eocqcrducaeqzlb.jpg

A junioroknál trónfosztás történt. A tavalyi győztes, Leighton Bennett ezúttal vereséget szenvedett az ír Keane Barry-től. A három szettben a nőkhöz hasonlóan 3-1, 3-2, 3-2-es végeredmény született. Bennett 84,24-es, Barry 90,54-es átlaggal zárt. Bennett-nek 100-as és 149-es kiszállója is volt. A döntő szettben Barry kezdett, és a saját kezdését végig tudta hozni. Barry a PDC-vb junior tornáján elért harmadik, és a JDC World Championship első helye után a BDO-ban világbajnok lett, neki is a Q-School lesz a következő állomás.

A férfi elődöntőben, Wayne Warren esélyesebbhez méltóan 6-3-ra nyert Scott Mitchell ellen. A kilenc szettben ragyogó átlagok is születtek, Scotty Dog 93,81-el, Warren 93,92-vel zárta a meccset. Összesen 21 száznyolcvanas született, Warren 13-at dobott. Mitchell bekezdett az elején, 3-1, majd 3-0, az első két szettben. Warren onnan fordított 3-2, 3-2, 3-1-gyel, miközben Mitchell 121-es, Warren 137-es kiszállót dobott. Mitchell aztán még egyenlíteni tudott, viszont onnan már nem nyert szettet. 3-0, 3-2, majd a végén is 3-2. Mitchelnek hiába volt két száz feletti kiszállója, nem tudta megfordítani a meccset. Warren az eddigi legjobb eredményét tudta elérni. Korábbi, BDO-s major tornákon negyeddöntők voltak a legjobbjai eddig.

eobbtlcwkaaf-3n.jpg

A másik ágon Jim Williams jutott a fináléba, 6-4-re győzte le a belga Mario Vandenbogaerdét, akit korábban a 11. helyre rangsoroltak, végül a harmadik helyen zárt. A nelga 86,49-es átlagon fejezte be a tornát, míg walesi ellenfele 90,98-cal jutott a döntőbe. Az első két szett Williamsé volt, kétszer is 13 nyilas leget dobott. Aztán Vandenbogaerde egy gyönyörű 140-es kiszállóval szépített, majd 3-2-vel egyenlített. Aztán 3-0, 1-3, 3-1 következett Williams szemszögéből. A walesi egy simára nyert leggel, benne egy 101-es, majd egy gyenge kiszállózással került egy szettre a döntőtől. A belga még behúzott egy szettet, majd az utolsóban Williams 120-as kiszállóval nyitott, és úgy nyert 3-1-re, hogy Vandenbogaerde egyszer 248-on, egyszer pedig 200 ponton maradt fenn. Legvégén pedig dupla 1-re maradt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1715405352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása