9 Nyíl

Egy lengyel verte végig a mezőnyt Angliában

2020. február 17. 10:26 - Denis Potvin

Players Championship 4., Wigan – összefoglaló.

A legjobb lengyel játékos a hetedik PDC-címét nyerte, ezzel együtt 10 ezer fontot is bezsebelt. Ratajskinak ez az ötödik Players-tornája, amit megnyert, korábban egy Challenger Touron, illetve 2019-ben a Gibraltar Trophyn tudott első lenni. Mickey Mansell, Robert Collins, Vincent van der Voort, Nick Kenny, Gabriel Clemens, Danny Noppert, majd a végén Ian White ellen tudott nyerni.

wldchamps-rd3-ratajski7a-1536x1239.jpg

Első forduló (top 128)

Már az első körben nyolc olyan játékos volt, aki száz feletti átlagot ért el, közte Peter Wright is. A későbbi döntős, Ian White magasodott ki, a Jan Dekker elleni 107,6-os eredményével. White két 12, egy 11 nyilas leget is dobott, volt egy 138-as kiszállója is. Gary Anderson kiváló játékkal verte Jeffrey De Zwwant, Michael van Gerwen pedig Andy Boulton ellen nyert. Lisa Ashton és Daryl Gurney rögtön az elején kiesett.

Második forduló (top 64)

Michael van Gerwen zseniális volt, 110,9-es átlaggal nyert Ryan Murray ellen. A hollandnak 15 nyilasnál rosszabb lege nem volt, 13, 13, 13, 12, 14, 15, így jöttek sorba, egyszer pedig 100 pontról szállt ki. Gary Anderson 101-es, Ratajsky 104,5-ös átlagot produkált. Száz fölé jutott a junior világbajnok, Luke Humphries is, a cseh Karel Sedlacek pedig elintézte a világbajnok Rob Cross-t 6-5-re, a döntő szettben Crossnak is volt meccsnyila. A belgák csatáját Kim Huybrechts nyerte Dimitri Van den bergh ellen. Ebben a körbe esett ki Joe Cullen is.

Harmadik kör (top 32)

Itt azért volt már csillaghullás. James Wade 6-1-re nyert a szombati első, Ryan Serle ellen. Kikapott Nathan Aspinall, Simon Whitlock is. A legmeglepőbb viszont Sedlacek sikere volt, aki Luke Humhpriest nullázta le 102,5-ös átlaggal. A cseh mellett Jamie Hughes, Glen Durrant, Peter Wright is száz feletti átlaggal lépett a 16-ba, ahol volt német, osztrák, cseh és svéd is.

Nyolcaddöntő

Egy szuperrangadót is rendeztek ebben a körben, és van Gerwen egészen elképesztő meccsen, 107,4-es átlaggal győzte le a 100-as átlagig jutó Gary Andersont. James Wade nem bírt Danny Noppert-tel. Adrian A Clemens-Lewis meccs is zseniáisra sikeredett, 103,2-es átlag itt, 102,7-es ott. A német így tudott 6-3-ra nyerni. Peter Wright állította meg a menetelő Sedlaceket, a regnáló világbajnok 103,4-es átlagot dobott.

  • Michael van Gerwen 6-3 Gary Anderson
  • Danny Noppert 6-3 James Wade
  • Krzysztof Ratajski 6-5 Nick Kenny
  • Gabriel Clemens 6-3 Adrian Lewis
  • Ian White 6-4 Jamie Hughes
  • Mensur Suljovic 6-2 Glen Durrant
  • Peter Wright 6-4 Karel Sedlacek
  • Maik Kuivenhoven 6-5 Daniel Larsson

Vesztesek: £1,500

Negyeddöntő

Jött a negyeddöntő, és Peter Wright elképesztő meccse. Maik Kuivenhoven ellen úgy nyert 62-re, hogy 112,8-as átlagig jutott. A holland 2-0-ra vezetett, onnan kapott hat leget: 13, 15, 11, 13, 12, 13 nyilasokkal. Wrightnak 23 száz feletti dobása volt a meccsen, ebből három 180-as. Ratajski ebben a körben 106,5-ös átlagot ért el Gabriel Clemens ellen, míg Nopprt legyőzte van Gerwent. Noppert 3-0-ra ment, el, majd innen lett 3-3, de ismét 5-3 Noppert javára. A világelső még szépített, de az utolsó legben csúnyán beragadt, 156-on volt, amikor Noppert megdobta a meccsnyilat.

  • Danny Noppert 6-4 Michael van Gerwen
  • Krzysztof Ratajski 6-4 Gabriel Clemens
  • Ian White 6-3 Mensur Suljovic
  • Peter Wright 6-2 Maik Kuivenhoven

Vesztesek: £2,250

Elődöntő

Ratajski ismét zseniális volt, 103,1-es átlaggal, nagyon simán győzte le Noppertet. Ian White viszont egy hatalmas csatában Peter Wrightot. White-nak 97,1, Wrightnak 103,8-as átlaga volt. White 5-4-ig végig vezetett, aztán Wright behúzott egymás után három leget, volt közte 12 nyilas is. Aztán a világbajnok hiába kezdett jobban, egy elrontott kör után White kiszállt. A döntő legben pedig Wright a D20-ra dobhatott, de csak 20 pontot sikerült elérni, White pedig 88-ról, három tűvel kiszállt.

  • Krzysztof Ratajski 7-2 Danny Noppert
  • Ian White 7-6 Peter Wright

Vesztesek: £3,000

Döntő

Drámaian alakult a döntő is. White 3-2-es vezetése után Ratajski három lehet hozott egymás után13, 14 nyilassal. Már 7-5-re vezetett Ratajski, és innen majdnem fordított White. Előbb egy 16, majd egy 12 nyilas leggel, utóbb 155-ös kiszállóval kiegyenlített. Az utolsó kört is ő kezdhette. De pechjére becsúszott egy tripla nélküli dobás, amivel 108 pontot maradt, míg Ratajski a bullra dobott a végén, de csak 25 pont lett belőle, de azt a 25-öt két tűvel kihozta. Így aztán boldogan csaphatott a levegőbe.

„Amikor Ian kidobta a 155-öt, meghűlt bennem a vér, bevallom, kicsit aggódtam. Voltak nehéz szakaszai a versenynek, volt olyan, hogy szerencsém volt. De úgy érzem nagyon jól játszottam, több 100 feletti átlagom is volt. Jól érzem az új dartsomat, amellyel játszom. A tavalyi szezon ragyogó volt, és remélem, hogy az idei még jobb lesz. Remélem ez lesz a legjobb évadom.” - értékelt a meccs után a Lengyel Sas.

  • Krzysztof Ratajski 8-7 Ian White

Győztes: £10,000

Vesztes: £6,000

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9915478040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.