9 Nyíl

Kim és Ronny Huybrechts boldog napja

2020. február 29. 00:05 - Denis Potvin

PDC European Tour, 1. állomás, Belgian Darts Championship – 1. nap összefoglaló

Elkezdődött hát az idei European Tour, ami azért lesz igazán különleges, mert majd májusban Magyarországra is ellátogat, ilyen pedig nem volt még a PDC történetében. Az első verseny is egy mérföldkő, hiszen Belgiumban először rendeznek ET-versenyt, ezzel a nyolcadik országként csatlakozik be a sorozatba. A belgák ráadásul ünnepelhettek, négy játékosuk is továbbélte az első kört.

er5wzv2x0aabtkr.jpg

Persze, egyik sem egy ma kezdő amatőr, hanem nagy csatákat megélt játékosok. Testvérpár még sosem ért el ekkora sikert. Kim és Ronny Huchbrets is túljutott első ellenfelén. De Dimitri Van den Bergh és Mike De Decker is sikerrel vívta meg első meccsét, ezzel a legjobb 32 közé jutott.

Kim Huybrechts 6-2-re nyert Ryan Harrington ellen, Jeffrey De Zwaan ellen folytathatja. Bátyja, Ronny győzelme kisebb meglepetés azért, mert simán 6-1-re verte Luke Humphriest úgy, hogy egyáltalán nem a belga volt a meccs esélyese.

Ahogy Mike De Decker sem, aki Ron Meulenkamp ellen fordított úgy 4-5-ről, hogy a hollandnak az utolsó két legben nem volt kiszálló nyila. A kétszeres junior-világbajnok, Van den Bergh pedig Derk Telnekes ellen nyert a nap utolsó meccsén 6-3-ra.

belgak.PNG

Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, az átlagok nem szöktek az égbe. A pénteken délután, és este pályára lépő 32 játékos közül csak 11 jutott a 90-es, és csak ketten a százas átlag fölé. Ilyen szempontból az egyre erősebben játszó ausztrál, Damon Heta volt pénteken a legmenőbb a 6-0s sikerével, és a 102,48-as átlagával. Heta háromszor dobott 14, egyszer 12 nyilas leget.

Nem csak ő nyert 6-0-ra, hanem Steve West is. Elég érdekesen, hiszen 6/18-as kiszállója volt, és a simának tűnő sikerrel is csak 78,42-es átlagot ért el. Szegén ellenfele, Jeffrey van Egdom pedig a kocsmában is sokkal jobbakat szokott ennél dobni. Utána fogunk nézni, de nem emlékszünk arra, hogy 67,03-as átlag, 0/6-os kiszálló volt-e már European Touron. Biztos, de ez most nagyon nem sikerült.

Ez volt a European Tour szezonnyitója. Erre szokták mondani, hogy lesz ennél még jobb is. Egészen biztosan. Talán már szombaton.

2020 Belgian Darts Championship

Február 28., péntek

1. forduló

Délutáni szakasz

  • Ryan Searle 6-3 Darren Penhall
  • Andy Hamilton 6-5 Andy Boulton
  • Steve Beaton 6-4 Kai Fan Leung
  • Ronny Huybrechts 6-1 Luke Humphries
  • Damon Heta 6-0 Michael Barnard
  • Wesley Plaisier 6-5 Benjamin Pratnemer
  • Martijn Kleermaker 6-4 Stephen Bunting
  • Mervyn King 6-4 Justin Pipe

Esti szakasz

  • Dirk van Duijvenbode 6-4 Luke Woodhouse
  • Mike De Decker 6-4 Ron Meulenkamp
  • Gabriel Clemens 6-3 Callan Rydz
  • Danny Noppert 6-2 Geert De Vos
  • Kim Huybrechts 6-2 Ryan Harrington
  • Steve Lennon 6-3 Rowby-John Rodriguez
  • Steve West 6-0 Jeffrey van Egdom
  • Dimitri Van den Bergh 6-3 Derk Telnekes

 

Február 29., szombat

2. forduló

Délutáni szakasz, 13 órától

  • Michael Smith v Ronny Huybrechts
  • Joe Cullen v Martijn Kleermaker
  • Krzysztof Ratajski v Gabriel Clemens
  • Glen Durrant v Mervyn King
  • Rob Cross v Damon Heta
  • Ian White v Dirk van Duijvenbode
  • Jermaine Wattimena v Danny Noppert
  • James Wade v Steve Lennon

 

Esti szakasz, 19 órától

  • Nathan Aspinall v Steve Beaton
  • Gerwyn Price v Wesley Plaisier
  • Peter Wright v Andy Hamilton
  • Michael van Gerwen v Mike De Decker
  • Jeffrey de Zwaan v Kim Huybrechts
  • Jamie Hughes v Dimitri Van den Bergh
  • Mensur Suljovic v Ryan Searle
  • Jonny Clayton v Steve West
Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4615496578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása