9 Nyíl

Útjára indult az idei UK Open - nem kevés meglepetéssel

2020. március 07. 11:39 - Dart Major

2020 Ladbrokes UK Open - Butlins, Minehead - első napi összefoglaló

A darts FA kupája minden évben izgalmas és érdekes szokott lenni. Például a sorsolás szeszélye miatt a legnagyobbak is összekerülhetnek egymással akár a 64 között. Továbbá a komplett Pro Tour mezőny mellett amatőr játékosok is indulhatnak, ami még inkább érdekessé teszi a versenyt. Nézzük meg mi történt az első napon.
esxqfsduyaetl3a.jpg

Első forduló:
Rögtön az első forduló hozott pár komoly kis meccset. Például Scott Waites és Damon Heta összecsapását. Előbbi 100-as átlaggal nyert 6-4 arányban. Cody Harris és Scott Taylor mérkőzése elment döntő legig, amit az új-zélandi játékos bírt jobban és jutott tovább.Harris 87-es átlagot dobott. Kai Fan Leung volt a másik aki 100-as átlagot ért el és nyerte is a maga meccsét 6-3-ra. Karel Sedlacek masszív 94-es átlaggal lenullázta Adam Huntot, Andy Hamilton 6-3-ra nyert és tért vissza a UK Open körforgásába.
A kijutott két hölgy számára azonban véget ért a verseny. Lisa Ashton 6-2 arányban kapott ki Mike De Decker ellen. A belga fiatalember 91-es átlagot dobott, míg Lisa 84 fölött zárt. Falon Sharrock is befejezte a versenyt, őt a klinika pontossággal kiszállózó Kyle McKinstry győzte le 6-1-re. Megjegyzem: a UK Open közönsége végig sportszerű volt, nem zavarta az észak-ír játékos. Lám, lehet így is.


elso_fordulo.jpg
Második forduló: 
A legjobb 128 között folytatódott a játék a körben, és itt már újabb nevek csatlakoztak be a versenybe. Például Jeff Smith és John Michael. Előbbi 5-3-ra is vezetett már, ám a görög Michael fordított és 6-5-re nyert. Smith 97-es, Michael 94-es átlagot dobott. Scott Waites újra 100-as átlagot dobott és újra nyert, ezúttal Geert Neentjes ellen. A korábbi World Masters győztes Adam Smith-Neale viszont kiesett, őt Callan Rydz verte 6-3-ra. Andy Hamilton is befejezte, hiába dobott 97-es átlagot Niels Zonnenveld 6-4-re megverte. Rowby-John Rodriguez döntő legben kapott ki Jason Askewtól, míg a korábbi vb döntős Kirk Shepherd mindössze 78-as átlagot dobott, és ez 6-2-es vereséghez vezetett Leung ellen. Steve Brown 98.6-os átlaga a legjobb volt a fordulóban, pontosan a vesztesek között. Alan Tabern ellen ugyanis csak három leget tudott nyerni.
2_for.jpg
Harmadik forduló:
A legjobb 96 között újabb komoly nevek szálltak be a partiba. Például Kim Huybrechts és Robert Thornton. Utóbbinak sikerült egy 75-ös átlagot összehoznia és persze szokás szerint kapta az agyvérzéseket a színpadon. A belga úgy nyert 6-1-re, hogy csak 83-as átlagot kellett dobnia azért. Cristo Reyes és Ryan Searle viszont ennél jobban játszottak, elmentek döntő legig amit az angol bírt jobban és jutott tovább. 94.5-es átlag kellett Searlenek a győzelemhez.


Kyle Anderson és Luke Humphries kitettek magukért és ők is elhúzták döntő legig a meccset. Anderson 92-es, Humphries 98-as átlagot dobott, utóbbi tudott győzni. Steve West is itt kezdett és nyert 6-2-re Conan Whitehead ellen, mégpedig 94.9-es átlaggal. Jelle Klaasen 6-4-re nyert Askew ellen, Tabern 100-as átlagot dobva győzte le Steve Lennont, Gabriel Clemens 97 fölötti teljesítménnyel nyert Maik Kuivenhoven ellen. Justin Pipe megállította Kai Fan Leung menetelését, Vincent van der Voort legyőzte John Michaelt, William O'Connor 99.8-as átlagot dobva nyert Jan Dekker ellen.


3ff.jpg
Negyedik forduló:
A legjobb 64 között jöttek az igazi ászok. Vagyis beszállt a világranglista komplett élmezőnye. Ha pedig ott voltak akkor olyan meccseket is toltak mint a Dobey - Ratajski csata. 10-9 arányban Dobey nyert, ám mind a ketten 105 felett teljesítettek. Szintén nagy tűzijáték volt a Jamie Hughes - Brendan Dolan meccsen. Előbbi 100-as, utóbbi 95-ös átlagot ért el. A vége 10-9 lett Hughes javára. Martin Schindler is nagyot játszott, konkrétan 103-as átlagot dobott, ami 20 ponttal volt jobb mint Justin Pipe teljesítménye. A vége 10-2 a német fiatal javára. Scott Waites eddig remekül játszott, ám most belefutott egy 103-as átlag felett dobó Jonny Claytonba. Waites 94 felett zárt de ez csak hét legre volt elég. Mensur Suljovic és Jamie Lewis meccse simára sikerült, Lewis 88-as átlaga nem okozott gondot Mensurnak aki 10-4 arányban nyert. Adrian Lewis rémálmaiban jön elő a tegnapi nap, Jason Lowe ellen ugyanis 10-4 arányban kikapott. Lowe remekelt, 99.8-as átlagot dobott, így Jackpotnak esélye sem volt. Steve Beaton és Gary Anderson meccse viszonylag korán eldőlt. Gary nem sokat vacakolt és komoly előnyt hozott össze a gyengélkedő Beaton ellen. Aki azért egyszer felzárkózott de a vége 10-7 lett a skót javára. Joe Cullen legyőzte Mervyn Kinget, Rob Cross sikerrel vette a Zonneveld képében jelentkező akadályt, Bunting pedig döntő legben verte van der Voortot. Danny Noppert nem kapott túl sok esélye Gerwyn Pricetól. A walesi 104 fölé jutott és simán hozta a mérkőzést.

A címvédő Nathan Aspinall belecsapott a jóba, ugyanis Michael van Gerwen lett az ellenfele. Fordulatos, izgalmas meccset játszottak, egymásnak adták át a vezetést, repkedtek a 180-ak, szóval kiváló mérkőzés volt. Érdemes megnézni.

Peter Wright és Glen Durrant is elég komoly meccset játszottak. Durrant 96.1-es, Wright 102.3-as átlagot dobott. Négy köröst is dobott mind a két fél, összesen 13 darab 180 született, Wright 48%-al dobta a duplát. Summa-summarum remek csata volt.


64.jpg

A legjobb 32 között így néz ki a sorsolás:
Main Stage
Chris Dobey v Simon Whitlock
Michael van Gerwen v Jason Lowe
Ian White v Peter Wright
Michael Smith v Rob Cross

Stage Two
Daryl Gurney v William O'Connor
Ricky Evans v Gerwyn Price
Kim Huybrechts v James Wade
Simon Stevenson v Gary Anderson

Stage Three
Joe Cullen v Jonny Clayton
Mensur Suljovic v Dirk van Duijvenbode
Alan Tabern v Stephen Bunting
Dimitri Van den Bergh v Matthew Edgar

Stage Four
Jamie Hughes v Martin Atkins
Steve West v Jelle Klaasen
Martin Schindler v Kyle McKinstry
Gabriel Clemens v Andy Boulton

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2515509116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.