9 Nyíl

Petersen nyerte a PDC Darts Otthon-tornáját

2020. április 02. 11:04 - Denis Potvin

Már mindenkinek nagyon elege van ebből a koronavírusból. A legfontosabb természetesen az emberi élet, ami mindent felülír, de a játékosok már játszani szeretnének. Több ilyen kezdeményezés volt, most a PDC egy ilyet szerda este élőben is közvetített. Öten álltak össze, hogy megvívjanak a PDC Darts At Home-trófeáért, persze csak virtuálisan. Devon Petersen, Dobeyt és Humphriest is megelőzte.

safe_image.jpg

Öt, a saját otthonukban felállított tábla előtt küzdött meg egymással Devon Petersen, Chris Dobey, Luke Humphries, Ted Evetts és Matthew Edgar. A körmérkőzéses tornán végül Petersen és Dobey végzett azonos pontszámmal az élen.

Mivel az Afrika Harcos az elején Dobey-t 4-1-re legyőzte, és a legaránya is eggyel jobb volt Hollywoodnál, így végül a tornát is megnyerte. Petersen végül csak Humphriestól kapott ki, aki a harmadik helyet szerezte meg.

Egyre több ilyen kezdeményezés van világszerte. Sőt, itthon is olvastunk már nem egy ilyen szerveződésről. A négy fal közé zárt dartsosok egy laptop, és egy webkamera, vagy okostelefon segítségével vívnak egymással nagy csatákat.

Reméljük, már nem kell sokáig várni, hogy ismét színpadon, de legalábbis táblák előtt találkozzanak a sportág nemzetközi és hazai legjobbjai is. Kitartást, és jó egészséget mindenkinek

#maradjotthon

eujbwn4wsauyasf.jpg

euja0t9x0aiw7v2.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4915583192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.