9 Nyíl

Michael Smith egyből beragadt

2018. augusztus 03. 14:28 - Denis Potvin

2018 World Series of Darts: Auckland Darts Masters (első nap, összefoglaló) - The Trusts Arena, Auckland

A világ másik végén, természetes magyar idő szerint a reggeli-délelőtti időpontban elkezdődött a 2018-as World Series of Darts aucklandi tornája. A szokásoknak megfelelően az első körben a nyolc kiemelt játszik a nyolc kvalifikálttal. Voltak szoros csaták, Michael Smith-nek pedig egyből a búcsú. Részletek lejjebb.

auckland-darts-masters.jpg

Két izzasztó győzelemmel kezdődött a torna: Simon Whitlock és Rob Cross is csak az utolsó legben tudta eldönteni a meccsét. Whitlock az új-zélandi Ben Robb ellen nyert, az ausztrál átlaga éppen csak 92 fölé mászott. Bár a Varázsló 2-0-ra ment el, Robb három leget nyert zsinórban, majd egy ragyogó, 124-es kiszállóval 4-3-ra is vezetett. 5-5 után érdekesen alakult a döntő leg is, Három száz alatti kör után Robb lépett el egy 140-essel, amire csak 125 volt Whitlock válasza. Robbnak aztán nyila volt győzelemhez is, de nem jött a D16, ez pedig Whitlock ellen végzetes hiba volt.

Cross is szenvedett John Hurring ellen, 87,7 lett az átlaga. Bár dobott egy 150-es kiszállót, nem tudott ellépni ellenfelétől, többnyire csak a hatodik körben jöttek a duplák, amit az átlag is jól mutat. Hurring került a végén előnybe, de saját kezdésével nem tudott élni vele, aztán alszúrta nagyon. Három kör alatt leért 58-ra, de a D20 kétszer is mellé ment, míg Cross jó hajrával végül kiszállt.

Michael Smith-nek már nem volt ekkora szerencséje, ugyanis ellenfele, Mark McGrath nyerni tudott ellene. 2-2-ig mindenki dobta a kezdését, aztán McGrath ellépett és azt az előnyét végig tartani tudta, 83-as átlagon voltak mindketten. Raymond van Barneveld végre 95-ös átlag fölé jutott, aminek Warren Perry nem örült annyira, de dicséret neki is a 91,12-ért, valamint a 100-as és 118-as kiszállójáért. Azért Barney is odacsapott egy tizenkét nyilas leget.

Kyle Anderson is remek meccset játszott Haupai Puhá-val, a maori származású játékossal, aki 92,38-ig jutott, ami nagyon szép eredmény, emellé még két 100 pluszos kiszállója is volt, és már 3-1-re is vezetett. Peter Wright magabiztosan, szép játékkal fektette két vállra Tahuna Irwint. Snakebite-nak egy 120-as, és 121-es kiszállója is volt.

A két legnagyobb esélyes is magabiztosan nyert: Michael van Gerwen újra formában volt, a nap egyetlen 100 feletti átlagával nyert Cody Harris ellen. Gerwennek tizenegy nyilas, majd egy 13, és három 14 nyilas legje is volt, a legvégén egy 120-as kiszállóval. Gary Anderson sem sok esélyt engedett Tim Pusey-nak. A skót 94,52-ig, négy 180-asig, tizenegy, de még húsznyilas legig is jutott.

djrcotbuwaevsph.jpg

Szombaton a reggeli órákban Rob Cross-Simon Whitlock, Mark McGrath-Raymond van Barneveld, Peter Wright-Kyle Anderson, valamint Michael van Gerwen-Gary Anderson meccseket rendeznek majd.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5214159987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása