9 Nyíl

A WDF Europe Cup sztárjai lehetnek

2018. szeptember 26. 09:00 - Dart Major

Kedden a megnyitóval elkezdődött, szerdán pedig már a csapatversenyekkel a versenyek is elkezdődnek a 2018-as WDF Europe Cupon, amelyet Budapesten rendeznek. Igyekszünk rendszeresen beszámolni az eseményekről. Az Ihász Veronika, Csombok Tina, Erdei Nóra, Ölei Annamária összetételű válogatottunk a cseh, spanyol, román, görög csapattal van egy csoportban. A Székely Pál, Takács Gábor, Petrács Gábor, Rucska József összetételű férfi csapat a finnekkel, a csehekkel, Gibraltárral és a Man-szigetekkel került egy csoportba. Minden csoportból a legjobb kettő megy tovább, a meccsek 10 órakor kezdődnek (minden információt megfogunk osztani, de lesz stream az eseményről). Most jöjjön a második rész, amely az Eb legnagyobb egyéniségeit mutatja be.

2018_ec_hungary_logo.png

Scott Mitchell

A mezőny (talán) legnagyobb neve kétségkívül az 1970-ben született angol úriemberé. 1986 óta dartsozik és 2007 óta járja  BDO versenyeket.  Első komolyabb sikerét még 2009-ben aratta amikor megnyerte az England Classicot. Ezt a győzelmet később több mint huszonöt tornagyőzelem követte, vagyis nem lehet mondani, hogy a sikerek elkerülték főhősünket. A legnagyobb durranás 2015-ben érkezett el. A nagy „bumm” előtt még 2014-ben a World Trophyn legjobb nyolcba jutott, még korábban 2012-ben pedig a Zuiderduin Mastersen játszott elődöntőt. De ezek szinte eltörpülnek amellett, hogy a 2015-ös BD világbajnokság győztesét Scott Mitchellnek hívták. A döntőben a legendás Martin Adamssel játszott egy legendás mérkőzést, amit 7-6 arányban tudott megnyerni. Így pedig elmondható, hogy Ő az idei mezőny egyetlen világbajnoka.

Erre az évre eddig öt siker jutott, név szerint a BDO Gold Cup, a German Open, a Vizcaya Open a Denmark Masters és az England National Championship vagyis a nemzeti bajnokság. Ezeknek az eredményeknek is köszönhetően idén a WDF ranglistán a második helyre jutott el, míg a BDO szezonális rangsorában a negyedik pozícióban található Scott Mitchell neve.

Sőt, főhősünk három alkalommal részt vett a PDC és a BDO közös randevúján a Grand Slam of Dartson is. Ezeken a versenyeken legyőzte a kiváló Dave Chisnallt és Adrian Lewist is, ráadásul a Lewis elleni 107-es átlaga sokáig emlékezetes marad.

WDF Európa kupán 2014-ben párosban győzni tudott, ugyanezen a versenyen összesítésben is a csúcsra ért. 2016-ban pedig csapatban sikerült az első helyet megszereznie, így tehát már csak az egyéni Európa kupa cím hiányzik a gyűjteményéből. WDF világkupán szintén vannak aranyérmei. Nevezetesen 2015-ben, Antalyában sikerült csapatban és összetettben aranyérmet szereznie.

Szóval Scott „Scotty Dog” Mitchell a BDO egyik központi figurája, komoly élmény őt látni dartsozni, pláne játszani egy mérkőzést vele.

cs75334470.jpg

Paul Hogan

Krokoldil Dundee azaz Paul Hoganmár-már kultikus népszerűségre tett szert a darts rajongók között.  Ennek több oka is van. Ugye ott van a legendás gumi krokodilos bevonulása, aki nem látta mindenképpen nézze. Másik ok, hogy amatőr játékosként kétszer is csodát tett a PDC-ben, egész pontosan Uk Openen. 2017-ben és 2018-ban ugyanis a legjobb tizenhatba tudott kerülni. Biztos sokan emlékeznek a meneteléseire. Szerintem mindenki emlékszik arra ahogyan Jamie Lewist, Keegan Brownt, Gary Andersont, Paul Nicholsont, Adrian Lewis, Jeffrey de Zwaant legyőzte.

Szintén egy adalék Krokodil Dundee népszerűségére, hogy 2017 márciusában a British International Championship versenyén kilenc nyilast is dobott. Korántsem utolsó sorban Paul Hogan egy roppant szimpatikus és sportszerű játékos, aki személyiségével és barátságos stílusával megnyerte az emberek szívét. Egyébként a derék Paul 1995 óta tartozik a BDO kötelékébe, két alkalommal a lakeside-i világbajnokságon a legjobb nyolcig is eljutott, tizenhét különböző versenyt nyert meg karrierje során. Vele találkozni sem lesz mindennapi élmény.

Jim Williams

A walesiek kitűnősége remek szezont fut, erre bizonyíték, hogy mind a WDF mind a BDO ranglistán a harmadik helyen áll. Kifejezetten szép eredmények ezek, főleg annak tükrében, hogy komolyan versenyezni „csak” 2012-ben kezdett el. És már abban az évben a legjobb nyolca jutott a World Mastersen! Ezt a teljesítményt egyébként 2017-ben meg tudta ismételni. Első komolyabb sikerét 2015-ben az Antwerp Openen aratta, ezt a győzelmet pedig még hét másik követte. 2018-ban mint fentebb utaltam rá, jól szerepel Williams, a BDO International Open, a Bruges Open és a Belfry Open is az ő sikerével ért végét. Az idei World Trophy versenyen pedig a legjobb négy közé verekedte el magát. A BDO világbajnokságokon négyszer vett részt, tavaly a legjobb nyolcig jutott ami a legjobb eredménye. Itt is csak a későbbi győztes, a legendás Glen Durrant tudta őt legyőzni egy nagyon szoros mérkőzésen.

WDF Európa kupán két éve egyéniben második lett, világkupán viszont 2015-ben nyerni tudott. Kiváló darts játékosról van tehát szó, nem lenne meglepő ha LeightonRees, RichieBurnett és Mark Webster után Ő lenne Wales negyedik világbajnoka.

jim-williams1_1.jpg

Ross Montgomery

Skócia kapitánya, az 55 éves Ross Montgomery 2003 óta tartozik a BDO mezőnyhöz, és az eltelt tizenöt év alatt elért néhány komoly eredményt. 2010-ben a Zuiderduin Masters küzdelmeit sikerrel abszolválta. Ezen a tornán 2011 és 2013 között mindig elődöntőt tudott játszani. 2011-ben elődöntős volt a Wolrd Mastersen, 2014-ben döntőbe jutott a World Trophyn. 2018-ban szintén a World Trophy versenyén elődöntőt játszott.

A korábbi amerikai futball játékos legjobb szereplése a Lakeside-on egy negyeddöntő volt 2015-ben, ahol pechjére Martin Adamssel hozta össze a sors. WDF Európa kupákon is rendszeresen elindult, 2008-ban csapatban és összetettben is bronzérmet szerzett. Szintén bronzérem jutott neki 2014-ben, ezúttal párosban.

WDF világkupán azonban nemcsak bronzérem szerepel a gyűjteményében. 2013-ban csapatban Skócia megnyerte a világkupát, összetettben pedig ezüstérmesek lettek. Sőt egyéniben szintén összejött neki egy ezüstérem. 2015-ben pedig párosban és összetettben is harmadik helyen végzett.

Richard Veenstra

A holland darts nagyon erős. Telis tele vannak kiváló játékosokkal. A sok remek játékos közül pedig a 37 éves Richard Veenstra az egyik. Tulajdonképpen komolyabban 2014 óta foglalkozik versenyzéssel, és négy év alatt egész komoly dolgokat tett le arra a bizonyos asztalra. Megnyerte a Scottish Opent, a German Masterst és a Luxembourg Opent is. Öt különböző tornán volt a legjobb négy között, tizenegyszer pedig a legjobb nyolcig eljutott.

Világbajnokságon háromszor indult, egyszer elődöntőbe, egyszer pedig negyeddöntőbe jutott, ami igencsak jó statisztikának számít.

2015-ben párosban WDF világkupa győztes lett WesleyHarns oldalán. Európa kupán 2016-ben pedig tarolt. Egyéniben, párosban és összetettben is győzni tudott.

DariusLabanauskas

darius_labanauskas_bdo_lakeside_world_professional_3hsmwpaqk5fl.jpg

Mindenképpen érdemes megemlíteni a 41 éves litván úriembert is, aki a balti térségből igen komoly eredményeket ért el pályafutása alatt. A regionális versenyeken tizenhét alkalommal győzött, a litván bajnokságot háromszor nyerte meg,  különböző nem balti és skandináv versenyeken pedig hatszor volt elődöntős, és több mint tízszer negyeddöntős. A kiemelt BDO versenyeken sem tétlenkedett, a World Trophyn 2016-ban és 2018-ban a legjobb nyolc közé került, 2017-ben a Zuiderduin Mastersen játszott negyeddöntőt. Sőt a 2017-es világbajnokságon bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a későbbi győztes Glen Durrant verte meg.

Darius 2018-as éve kis túlzással a PDC-ről szól. A világbajnoki kvalifikációs versenyeken négy győzelmet ért el és szinte már ott is érezheti magát az Alexandra Palace színpadán. Kijutott még négy European Tour fordulóra is, ezek közül háromszor az első kört is túlélte. WDF világkupán 2015-ben bronzérmes lett, Európa kupán pedig 2014-ben döntőt játszott, ám ott kikapott.

A mezőny többi részében is találunk ismert neveket. Az oroszok például elhozzák Boris Kolcovot és Alekszandar Oreskint. Az ő párosuk tavaly megnyerte a világkupát, a World Cup of Dartson pedig 2017-ben a legjobb nyolcig eljutottak. PDC világbajnokságon mind a ketten két alkalommal jártak, egyszer-egyszer pedig a legjobb 64 közé is bekerültek.

A finnek is hoznak magukkal ismert játékosokat. Az 50 éves Marko Kantele részt vette egy BDO és két PDC világbajnokságon is. World Cup Of Dartson háromszor járt, idén először tudtak a finnek menni egy kört. WDF Európa kupán 2004-ben elődöntős volt, világkupán pedig háromszor jutott be a legjobb nyolc közé.

Ulf Ceder neve szintén ismerős lehet a darts szerelmeseinek, tagja volt a 2005-ös világkupát megnyerő finn válogatottnak. Ebben az évben egyéniben a legjobb nyolcig jutott. Európa kupán 2012-ben pedig elődöntős volt. Tavaly a PDC European Darts Grand Prix versenyén a legjobb tizenhatba került.

Van egy másik skandináv, nevezetesen svéd úr akire érdemes figyelni. Daniel Larsson második helyen áll az idei PDC skandináv-balti kvalifikációján, és két BDO vb szereplés után elérhető közelségbe került számára egy PDC vb is. Mármint egyéniben, párosban ugyanis már négyszer járt a World Cup küzdelmein. WDF világkupán negyeddöntős volt 2011-ben, Európa kupán pedig elődöntős volt 2006-ban.

Tábla elé áll a tizennégyszeres görög bajnok, a táncos lábú John Michael is. A „Halálos Rózsa” becenevű játékos három PDC világbajnokságon vett részt, 2017-ben a UK Openen a legjobb 32 közé is bejutott. A korábbi Pro Tour kártyás játékos tíz European Tour állomáson is járt, 2011-ben pedig a European Championshipre is kvalifikálta magát. WDF versenyeken is indult, a 2015-ös világkupán elődöntős is volt.

A csehek legismertebb játékosa Karel Sedlacek is érkezik, Ő két alkalommal járt BDO világbajnokságon és szintén kétszer ott volt a World Cup of Darts csatározásain.  A World Darts Trophy 2014-es kiírásán sikerült neki a legjobb tizenhatba bekerülnie. Nem mellékesen megnyerte a vecsési, kelet-európai vb-selejtezőt, így életében először ott lehet a világbajnokságon is.

5b866c8adfd9b13c12e9cd21_dldtsodwwaafngp.jpg

A holland csapatban szerepel még a kétszeres vb elődöntős Wesley Harms is. Tizenhét különböző tornát nyert meg karrierje során, jelenleg pedig a BDO ranglistán a hetedik helyen áll. WDF versenyeken is gyűjtögette az érmeket elég derekasan. Európa kupáról van aranyérme párosban, csapatban és összetettben is. Világkupán pedig egyéniben és párosban is nyert aranyérmet.

Deta Hedman

A mai darts mezőny egyik nagyasszonya a jamaicai származású hölgy. Jelenleg vezeti a hölgyek WDF ranglistáját, a BDO idei rangsorában pedig a második helyen áll. Ez már önmagában is árulkodna a játékerejéről, ám az ő pályafutása ennél lényegesen gazdagabb. A fantasztikus képességű játékos nem ma kezdte a szakmát, hiszen első tornagyőzelmét még 1987-ben aratta. Ezt a győzelmet pedig több mint 100 azaz száz tornagyőzelem követte. Nem elírás, nem tévedés, valóban szinte megszámlálhatatlan győzelem fűződik a nevéhez. Ezek közül kiemelkedik két World Masters győzelem, 1994-ből és 2013-ból, két Finder Masters siker (1996 és 2011) és három alkalommal tudta megnyerni a British Pentatlont ami talán a legkeményebb verseny a dartsban.

Világbajnokságokon három alkalommal lett második helyezett, háromszor pedig elődöntőt tudott játszani.

WDF Európa kupákon is szerzett jó pár aranyérmet. 1994-ben egyéniben és párosban, 1996-ban szintén párosban győzött. 2014-ben és 2016-ben pedig csapatban és összetettben is megszerezte az első helyet. WDF világkupán pedig egyéniben, párosban, csapatban és összetettben is van aranyérme.

Nem túlzás kijelenteni tehát, hogy a női darts meghatározó alakja látogat el Budapestre.

Lorraine Winstanley

Az idei BDO ranglistát vezető hölgy szintén komoly névnek számít a mezőnyben. 2010-ben kezdte a versenyzést és a következő évben már meg is nyerte a BDO Gold Cup versenyt. Karrierje során tizennyolc tornát nyert meg, ezeknek jelentős részét 2017-benm amikor is hét alkalommal sikerült győznie. Legnagyobb sikere szintén a tavalyi évből a World Masters győzelem volt.

BDO világbajnokságon 2012-ben elődöntős volt, további öt alkalommal pedig a legjobb nyolc közé tudott kerülni.

WDF Európa kupán 2014-ben és 2016-ban egyéniben elődöntőt játszott, csapatban és összetettben viszont aranyérmet szerzett.

cs_cpajwaaelijj.jpg

Sharon Prins

A WDF ranglista harmadik helyezettje, a BDO rangsorban a hetedik helyen áll, és a holland csapat egyik ásza, szintén megérdemli a figyelmet. Egyrészt mert 2013-ban már elődöntős volt a világbajnokságon, pedig komolyabban versenyezni csak két évvel korábban kezdett el. Ezt az elődöntős szereplést egyébként két évvel később is megismerte. Másrészt pedig akadnak még szép sikerei. Két alkalommal a legjobb nyolcig jutott a World Trophy küzdelmein,  WDF világkupán pedig tavaly csapatban és összetettben aranyérmet szerzett. WDF Európa kupán két évvel ezelőtt egyéniben pedig első helyezett lett.

Rajtuk kívül is van még néhány olyan játékos a mezőnyben akire érdemes odafigyelni.

Vicky Prium játszott világbajnoki elődöntőt és World Masters elődöntőt is, tavaly pedig egyéniben megnyerte a WDF világkupát. Anca Zijstra személyében a holland csapatban lesz még egy kétszeres WDF világkupa győztes játékos, aki a BDO World Trophy-n elődöntős is volt, illetve megnyerte a BDO International Opent. Az angol csapatban ott lesz a Zuiderduin Masters 2015-ös és az idei World Trophy győztese Fallon Sherrock, aki a tavalyi Európa kupán két aranyérmet is szerzett.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1314263055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása