9 Nyíl

Három világbajnokot vert, Ryan Joyce élete első PDC-címét nyerte

2020. július 10. 09:06 - Denis Potvin

Players Championship 10 – összefoglaló.

Milton Keynes-ben, a második nappal folytatódott a PDC Summer Series névre keresztelt Players Championship. A nap hőse pedig egy Newcastle-ből származó játékos, Ryan Joyce volt, aki végigverte a mezőnyt. Pályafutása során először nyert PDC-versenyen.

ecga17nx0aschrr.jpg

Joyce nagyon elkapta a fonalat. Rögtön egy egy 101,9-es átlaggal kezdett Andy Hamilton ellen. Aztán később három világbajnokot is le tudott győzni. Előbb az ifjúságit vb-győztes, Luke Humphriest, majd Chris Dobey és Madars Razma sem jelentett akadályt. A negyeddöntőben a háromszoros BDO-világbajnok, Glen Durrant ellen is magabiztos volt. Az egész napon kiválóan versenyző, kétszeres PDC-első Gary Andersont nagy fölénnyel, a döntőben pedig Dave Chisnall ellen nyert, aki 6-2-re, majd 7-3-ra is vezetett, végül a döntő legben csak behúzta a bajnoki címet.

Ahogy minden versenynek, ennek is voltak vesztesei. Rögtön az első körben búcsúzott Kim Huybrechts, John Henderson, Dimitri Van den Bergh, Stephen Bunting, Simon Whitlock, Michael Smith is, hogy csak a nevesebbeket említsük. Az első fordulóban Ian White 113,3-as átlaggal porolta el Cameron Menziest. A Gyémántnak nem volt 15 nyilasnál rosszabb köre, kétszer 11 nyilast is dobott.

A második körben Gary Anderson és Gerwyn Price járatta csúcsra a dobógépet. A skót 110-ig, a walesi pedig 115,6-os átlagig jutott, Ryan Murray, illetve Steve Lennon ellen. Ian White és Rob Cross számára viszont a legjobb 64 hozta el a végállomást.

A 32-ben aztán Price nem tudta megismételni előző körös teljesítményét, mindössze 88,1-re volt képes Razma ellen. Az első nap győztese, illetve harmadik helyezettje sem élte túl ezt a kört. Michael van Gerwen 6-5-ös vereséget szenvedett honfitársától, Maik Kuivenhoventól, aki idén már a második Players Championship-versenye győzte le a világelsőt. A szerdai elődöntős, Krzysztof Ratajski pedig Martijn Kleermakertől szenvedett vereséget.

Veretes mezőny jutott a negyeddöntőbe, közte az első napon gyengén szereplő Nathan Aspinall is. Asp James Wade után Peter Wright ellen is magabiztos sikert aratott. Az első napon egyből kieső Gary Anderson nagyon szerett volna javítani, de Joyce ellen már neki sem maradt esélye, míg a másik elődöntőt Dave Chisnall nyerte Aspinall ellen.

A finálé, ahogy említettük feljebb végsőkig kiélezett volt, pedig nagyon simának indult. Chizzy egy 12 nyilassal már 2-0-ra, majd 3-1-re is vezetett, sőt egészen 7-3-ra húzott el. Aztán jött a döbbenet, Joyce öt leget nyert meg egymás után. Chisnallnak, a 7-6-os vezetésénél négy meccsnyila voltak de nem jött a D16. Aztán a döntő legben 86-ról csak 50 pontot sikerült dobni, két sima 18-as után messze a bull mellé dobott. Joyce viszont másodjára kidobta a 40 pontot, ezzel megnyerte a meccset, és a World Matchplay selejtezőjében is nagyon előnyös helyzetbe került.

Pénteken folytatódik a torna. Egyelőre 127 fővel, mivel Eddy Lovely családi okok miatt visszalépett. Helyére majd Ryan Hogarth utazott Milton Keynes-ben, és ha negatív lesz a Covid-19 tesztje, péntektől beszállhat a küzdelmekbe.

kepkivagas2_2.PNG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8115993118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása