9 Nyíl

Lewis: Price nem volt elég tökös, ilyen egyszerű

2016. július 20. 13:45 - Turpi9

Sok ember számára érthetetlen lehet, hogy ez a két klasszis, Adrian Lewis és Gerwyn Price miért viselkedett - mondjuk úgy - érdekesen egymással a tegnapi World Matchplay nyolcaddöntőjében. Ennek jártunk kicsit utána, hogyan is kezdődött ez az egész cirkusz?

cnwaczgwgaajxk7.jpg

Az idei Premier League 11. fordulójában Adrian Lewis ellenfele James Wade volt, akinek - amellett hogy elverte -, még ráadásul egy 9 nyilast is dobott neki.

Mielőtt még továbbmennénk, meg kell említeni, hogy április 16-án egy gálameccsen kellett összecsapnia Price-nak és Lewis-nak.

Ez a Premier League mérkőzés pedig április 14-én történt, ahol Lewis megdobta a 9 tökéletes nyilat. Ennek hatására Price egy közösségi oldalon a következőképpen kommentálta az esetet: "Gary minden héten megcsinálja ugyan azt, amit Ő csak hébe-hóba".

Ezzel a kijelentéssel kissé felkorbácsolta a dartsosok életét, többen dühösen reagáltak, többek között Gary Anderson, Michael Smith és Anderson kedvese, Rachel Ford is. Azóta pedig időről időre megy oda-vissza a szurkálódás, beszólogatás, nem felejtkeznek el a másikról.

És akkor elérkeztünk a World Matchplay-hez. Mivel mindkét játékos továbbjutott az első körből, a sorsolás pedig úgy hozta, hogy ha nyernek,akkor egymás ellen játszanak, már vasárnap elkezdődött az üzengetés a két fél részéről. Ez így is ment egészen a mérkőzés napjáig, ahol az alábbi kis videó röviden összefoglalja az egymáshoz való viszonyulást.

 

 

Mint tudjuk, a mérkőzést Adrian Lewis nyerte 11-5 arányban, és ahogy szokás ez a tornákon, a győztes féllel interjút készítenek közvetlen a mérkőzés után. Szabad fordításban a következő beszélgetés zajlott a riporter és Lewis között:

Riporter: Összefoglalnád hogy mi történt ott fenn?

Lewis: Az történt, hogy nagyon rosszul játszottam, ez azt mutatja, hogy Ő miért egy senki. Ilyen egyszerű.

R.: Szerinted a meccs előtti szurkálódások befolyásolták a játékotokat?

L.: Próbáltam nyugodtan játszani, nem kapkodni. Nem volt elég tökös, ilyen egyszerű. A nagyság és a nem túl jó között megmutatkozott ma a különbség. Gyakorolhatsz bármennyit, az ilyen helyzeteket nem lehet.

R.: Még mindig versenyben vagy, ez a lényeg, a negyeddöntőben Peter Wright-al játszol. Ezt a meccset el kell felejteni, hogyan tovább?

L.: Egy újabb nagy meccs, a dolgomat fogom végezni. 

R.: Peter nagyon jól játszik...

L.: Igen, jól játszik. White hibázott párat, és tovább engedte Peter-t. Én nem fogok hibázni!

Egyébként Lewis és Wright holnap este fognak első párosként játszani a legjobb 4 közé kerülésért.

cnw0hmbxyaa-q9.jpg

Fordítás: B.G.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr348903096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács István1234 2016.07.20. 20:08:53

akkor lewis még jó fej is volt a végén, megtapsolta és megölelte
lehet price azt hitte boxmeccsre megy és azért kezdődött az üzengetés :))

egyébként az a kijelentése lewis.ról elég erős...főleg tőle
süti beállítások módosítása