9 Nyíl

"Egyél egyet" rovatunk következik

2016. október 25. 15:00 - Turpi9

A táblák előtt ellenfelek, ahol nem adnak kegyelmet a másiknak, de a magánéletben ez másképp működik. Remekül mutatja ezt a többszörös világbajnok és egy top 10-es játékos viszonya. De azért az étel se néz ki rosszul!

Raymond van Barneveld és James Wade remekül megvannak egy társaságában, sőt, még az asszonyok is jól kijönnek egymással.

cqqlmrlvuaelk9h.jpg

Pedig az igazán nem mondhatják, hogy nem találkoznak elégszer. 2002 óta íródó közös történetük során 48-szor meccseltek már egymással és lehet, hogy éppen a barátság miatt (persze nem) elég kiegyenlített a mérleg.

Barney 23-szor, Wade 21-szer nyert és négyszer volt döntetlen. Ebben az idényben csak négyszer meccseltek és James Wade ebben jobban áll (3-1). Azt is megnéztük, hogy a 2011-es PDPA Players Championship spanyol versenye volt a legutóbbi, amikor döntőt vívtak egymással. Barney Phil Taylor, Wade pedig Dave Chisnall legyőzése árán jutott a fináléba, ahol aztán Wade 6-2-re nyert.

Ebben az évben még négyszer futhatnak össze. A World Series of Darts Finalsnak csak a döntőjében és ehhez még Barney-nak ráadásul Michael van Gerwent is vernie kellene. A Grand Slam of Darts Finals sorsolása még nincs meg, de mindketten ott vannak. A Players Championship Finalsban pedig szintén külön ágra kerültek. Itt Barneveld majd Peter Wright, James Wade pedig Ricky Evans ellen kezd, hatán majd a döntőben. Esetleg. Aztán december 15-én indul a világbajnokság

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr911789279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása