9 Nyíl

17 ország közel 200 dartsosa Budapesten

2016. november 02. 21:42 - Denis Potvin

Sajtótájékoztató keretében ismertette a Magyar Darts Szövetség a péntek délutántól vasárnapig tartó XVIII. Hungarian Open Weekendet. Ennek keretében, a korábbi hagyományoktól eltérően a hétvégén két versenyt is rendeznek, melyekkel WDF és BDO, valamint a Kelet-európai régióhoz kapcsolódóan is világranglista pontokat lehet szerezni, nem mellékesen a férfi egyéni 700, a női 350 eurós díjazásban részesül. A szombati versenyre 171, a vasárnapira 133 férfi versenyző nevezett eddig, még csütörtök estig lehet nevezni.

 14902710_1107434129376737_5140144796321393384_o.jpg

A sajtótájékoztató elején Élő Norbert, a Magyar Darts Szövetség elnöke elmondta, komoly dolog, hogy az idei ifjúsági Eb után ismét ilyen rangos versenyt rendezhetünk. "Kis lépésekben, de haladunk előre. Ma már sokan szeretnek idejönni Magyarországra versenyezni. Az ifi Eb utáni gratulációk is azt jelentik, hogy jó vendéglátók vagyunk, mindenki legnagyobb megelégedésére komoly és profi versenyt vagyunk képesek rendezni. Egyáltalán nem véletlen, hogy mi kaptuk a 2018-as WDF Europe Cup rendezési jogát."

Ziegenhám Medárd, a steel szakág vezetője, szövetségi kapitány hozzátette nagyon nagy lehetőség a magyar versenyzők számára, hogy gyakorlatilag hazai pályán, kis költségvetéssel indulhatnak harcba a világranglista pontokért. Erre utalt az országos bajnok Székely "Penge" Pál is, aki kiemelte, minden magyar dartsos számára - így neki is - az első és legfontosabb nemzetközi verseny ez, az éves program összeállításánál prioritást élvez a Hungarian Open.  

Czipó Vivien, a háromszoros Európa-bajnok, vb-bronzérmes versenyzőnk az egyetlen lány a mezőnyben, aki a felnőttek és az ifik között is indul. Számára nagy kihívást jelent éppen emiatt ez a torna. Fekete Nóra - aki már 2002-ben és 2005-ben is nyert Hungarian Open-t, és egyetlen magyarként már öt Eb-n szerepelt - fontosnak tartotta, hogy a tapasztalata sokat segíthet majd a versenyen, de előzetes tippelésre ő sem vállalkozott.

Fontos kiemelni, az utóbbi három évben Ihász Veronika nyerte a női versenyt, míg tavaly és tavalyelőtt Czipó Vivien az ifi lány, Vörösházi György pedig az ifi fiú versenyt.

A torna pénteken 18:30-tól az úgy nevezett bemelegítő versennyel kezdődik. Szombaton és vasárnap is 10 órától várják az érdeklődőket a Hotel Hungária City Centerbe (Budapest, VII. kerület, Rákóczi út 90.). A belépés mind a három nap ingyenes.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5911925745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása