Akadt megint egy PL-sztár, aki hiába dobált remekül, ellenfele élete talán legjobb meccsét játszotta a Grand Slam of Darts második napján. A címből is kiderül, Adrian Lewisról van szól. A többi sztár viszont nem hibázott, Gary Anderson leget sem veszített, de Phil Taylor és Michael van Gerwen is csak egyet-egyet. Azt írtuk tegnap, milyen érzés lehet 100 feletti átlaggal kikapni, most Lewis is valami hasonlót érezhet.
Az esti program rögtön egy óriási csatával kezdődött. Darren Webster és Darryl Fitton egyaránt vereséggel kezdett szombaton, így az újabb zakó az egyiknek vélhetően a végső búcsút hozhatja. Ennek megfelelően feszültek egymásnak, viszonylag sok hibával. Webster kezdett jobban, 2-0-ra is vezetett, ám 3-3-nál kétszer sem talált be a D20-ba, bár 4-4-re még feljött, Fitton kezdését nem tudta elvenni, aki egy 55-ös kiszállóval fejezte be a meccset. Chisnall mellett Adrian Lewis is csúnyán beégett. Második meccsét 5-3-re bukta el, pedig egészen félelmetes, 108,68-as átlagot dobált, ám mégis Chris Dobey nyert. Ezzel Lewis minden bizonnyal nem fog továbbjutni. Dobey egyébként 97,42-es átlagon zárt.
Szintén két, elsőkörös vesztes jött ezután, Max Hopp és Martin Adams. Végül Wolfie maradt nyeretlen. Volt, hogy az 55-ös kiszállót nem tudta megdobni, aztán 108-ról, meg 156-ról is sikerült neki, de csak 80,47-es átlagot ért el, szemben a Hopp által elért 83,36-tal. Phil Taylor se sokat vacakolt az Ian White elleni meccsel. Egyetlen leget engedett csak a stoke-i sztár a honfitársának. Pedig nehezen indult be, az első legben a D16 csak negyedszerre sikerült neki, a második leg a 21. nyílra jött csak meg, aztán pedig 2-1 lett. Utána sem voltak őrült nagy dobásai, 180-as csak egy, száz feletti meg csak hat darab, de White ezúttal nem tudott túlnőni saját árnyékán, így lett végül 5-1 Taylornak.
Következett Gary Anderson és az első nap szoros meccse után ezúttal gálázott Nathan Derry ellen. Olyannyira, hogy még leget sem engedett ellenfelének. Michael van Gerwen is nagyon simán nyert Brendan Dolan ellen. Anderson 89,46-ig, a holland viszont 104,58-as átlagig jutott. Derrynek hat kiszállója is volt, de a világbajnok ellen megremegett a keze. A napot pedig Benito van de Pas sima 5-1-es sikere zárta, a Lewist verő Scott Mitchell ellen. 94,91-es átlaga is meggyőző teljesítményre utal, míg 3-1 után egy 104-es checkoutja is volt.
Végezetül íme a napi statisztika, a csoportok állásával kiegészítve.
88.99 | 0 | 4/15 | Darren Webster | 4-5 | Darryl Fitton | 87.30 | 3 | 5/15 |
108.68 | 3 | 3/12 | Adrian Lewis | 3-5 | Chris Dobey | 97.42 | 4 | 5/10 |
95.29 | 2 | 1/3 | Alan Norris | 1-5 | Glen Durrant | 94.87 | 2 | 5/9 |
86.36 | 2 | 5/19 | Max Hopp | 5-3 | Martin Adams | 80.47 | 0 | 3/7 |
92.94 | 1 | 5/10 | Phil Taylor | 5-1 | Ian White | 84.13 | 0 | 1/5 |
89.46 | 1 | 5/21 | Gary Anderson | 5-0 | Nathan Derry | 82.44 | 0 | 0/6 |
104.58 | 2 | 5/15 | Michael van Gerwen | 5-1 | Brendan Dolan | 95.13 | 0 | 1/3 |
94.91 | 1 | 5/10 | Benito van de Pas | 5-1 | Scott Mitchell | 83.35 | 1 | 1/10 |
TABLES | Here are the group tables after day two of the @Singha_Beer Grand Slam of Darts. #SinghaGSOD pic.twitter.com/NXJeVl1ONW
— PDC Darts (@OfficialPDC) November 13, 2016
Ma este kerül sor az utolsó csoportkörökre az A-E-D és H. csoportokban, ahol a következő párosítások lesznek:
Adrian Lewis - Benito van de Pas (H)
Gary Anderson - Alan Norris (E)
Phil Taylor - Darren Webster (D)
Michael van Gerwen - Max Hopp (A)
Brendan Dolan - Martin Adams (A)
Chris Dobey - Scott Mitchell (H)
Nathan Derry - Glen Durrant (E)
Ian White - Daryl Fitton (D)