Ünnepélyes pillanat volt 2015. december 14-e. A mi életünkben mindenféleképp. Napra pontosan éppen egy éve született meg ez a poszt, aminek az volt a címe: Kik vagyunk és mit akarunk. Azóta eltelt egészen pontosan 365 nap és már egy új világbajnokságra készülve, kicsit más felállásban, de hasonló lelkesedéssel és hitelességgel, nap mint nap osszuk meg gondolatainkat szeretett sportágunkról, a dartsról. Rengeteget fejlődtünk, változtunk, alakultunk az egy év során. Írtunk 645 posztot, hála Neked, Drága Olvasó, a blog indulása óta összesen 382 084 lapletöltést is megéltünk, napi ezer feletti olvasótáborunk miatt is nagyon fontosnak érezzük a munkánkat, és azért is, mert sikerült fórumot nyitni a darts magyarországi, egyre szélesebb táborának. Közel háromezren lájkolták már a facebook oldalunkat és ez a szám szerencsére napról napra nő. Köszönjük a támogatást, és az már az egy év alatt kiderült, hogy mit akarunk. A hajtás alatt most bemutatjuk kik is vagyunk. Köszönjük!

Füzi István Ádám

Számomra manapság is fontos szerepet tölt be az életemben a sport, mivel valahol le kell vezetni a felesleges energiáimat (már ha éppen volt). Tizenhét évig futballoztam lakóhelyem csapatában, ám 2015-ben úgy döntöttem, abbahagyom a labdarúgást, hogy időmet a menyasszonyomnak és a dartsnak tudjam szentelni.

Az őrület nálam igazából 2007-ben kezdődött el, amikor a tévé leadta azt a bizonyos Phil Taylor-Raymond van Barneveld döntőt. Megnéztem, és onnantól már tudtam, nekem is dartsoznom kell, bár felszerelés híján erre még várnom kellett egy ideig. Első réznyilaimat haveromtól vettem, első táblámat pedig kedvesemtől kaptam, így 2009-ben elkezdtem dobálni. A tábla és a nyilak még a mai napig is megvannak, bár a drót már nincs rajta, de ha ránézek, mindig emlékezni fogok, honnan kezdtem el, és kik segítettek ebben.

Onnantól kezdve minden évben leültem decemberben, hogy végigizguljam a PDC-vb-t, ezt pedig hamarosan követte a BDO-világbajnokság is, így a december és a január is dartsban gazdagon telt számomra. Persze mellette szorgalmasan gyakoroltam is, kezdetben kevés sikerrel, már annak is örültem, hogy a táblát eltaláltam.

Telt az idő, és kezdtem egyre jobban érezni a dobásokat, így a rézről végre volfrámra váltottam, ám sokféle nyilat kipróbáltam, mire megtaláltam az ideálisat (ebben az évben végre sikerült), azóta pedig nyomom keményen, napi 2-3 órát állok a tábla előtt (munka mellett persze), és igyekszem csiszolni a technikámat.

Eddig nagyon sok versenyen nem tudtam részt venni, ám remélem, hogy a jövő évtől menni fog már ez is. Kétszer vettem részt a BDO Hungarian Open nyílt versenyén (2014 és 2015), ám sajnos mind a kétszer már az első körben búcsúztam, pedig nem ment olyan rosszul a játék. Amatőr versenyekre járok, és igyekszem fejleszteni magam. Eddigi egyetlen amatőr steelversenyemen sajnos a véletlen folytán nem jutottam ki a csoportból, mivel a szétlövésben alulmaradtam, viszont volt sikerélményem is, mivel ezen sikerült egy 14 nyilas kört teljesítenem, ami jelenlegi helyzetemben nem is olyan rossz teljesítmény.

2015-ben kezdtem el softozni, ami gyakorlásként nagyon jó a steel mellett. Első versenyemen sajnos az akkor használt „teszkós” nyilak nem váltak be, viszont szerencsére hamar lett egy jó kis szettem, amivel már sikeresebbnek bizonyultam. Eddig öt versenyen vettem részt, legjobb eredményem egy 9. hely volt.

Hogyan is találkoztam a 9nyil-lal? Éppen egy kéthónapos kényszerpihenő közben voltam (munkahelyi baleset miatt), amikor itthon szörfölgetve a neten tök véletlenül futottam bele az oldalba. Láttam, hogy nagyon jó cikkek vannak rajta, és a szerkesztők is nagyon felkészültek a témákban. Gondoltam, megpróbálom a lehetetlent, és szerencsére megragadtam a gárdában. Ha lehet ilyet mondani, a „szakterületem” a történelmi témájú írások (mivel eredetileg történelemtanár vagyok), melyekből két sorozatot is szívesen láttak az olvasók tőlem. Ezek mellett a BDO-s, valamint a magyar bajnoki eseményeket is nyomon követem, és próbálom megosztani a társasággal, továbbá a technológiai, és technikai témákban is igyekeztem és igyekszem továbbra is okosságaimmal gazdagítani az oldalt. 

S hogy mit hozhat a jövő? A válasz erre a kérdésre még számomra is ismeretlen, de remélhetőleg egy olyan profi oldalt, amellyel akár már főállásban is foglalkozhatok (a profi szerkesztőgárda már adott hozzá), valamint minél több sikert a darts terén is. Az áttörés még várat magára, de bízom benne, hogy a befektetett kemény munka majd idővel meghozza gyümölcsét. Addig pedig szorgalmasan posztolgatok tovább, és dobálom a nyilakat, hátha összejön végre életem legfontosabb 180-a, amit Nektek is köszönhetek.

Game On!!! 

Major Árpád Levente:

Ha nagyon mélyen visszakotorászok (már ha van ilyen szó) emlékeim között, hogy mikor is fogtam először nyilat a kezembe akkor nagyjából 4-5 éves koromig kell visszamenni az időben. Nagyapámnak volt egy csehszlovák papír táblája, amit még édesapám is használt  gyerekként kb. 100 évvel ezelőtt, ami rém rút sárga és piros színekben pompázott egyik oldalon, a másikon pedig egy körökre osztott fekete-fehér céltábla volt. Erre kezdtem el dobálózni a fotelban ülve, mivel még az asztalt sem értem föl, nemhogy a szabályos magasságban elhelyezett táblát eltaláltam volna. Azt meg, hogy mi az a T20 meg mi az a bull persze nem tudtam. De nem is nagyon érdekelt. Szóval gyermekien lelkesen hajigáltam a nyilakat a táblára és a tapétára illetve a bútorokra. Vagy bármire amihez kedvem volt, bár a rokonságnak ha jól emlékszem ez nem tetszett különösebben.

Aztán eltelt úgy 10 év és a szakközépiskolai évek alatt héba-hóba óraközi szünetekben (vagy órákról ellógva) dobáltam néhány haverral. Persze versenyről meg normális játékról szó sem volt. Csak hülyülés ment leginkább. Ez pedig különböző vendéglátóipari alegységekben folytatódott, de erre nem térnék ki mert egyrészt nem nagyon emlékszem (nem azért mert szenilis vagyok hanem mert rengeteg vér került az alkoholomba ilyenkor) másrészt pedig amire emlékszem azok nagyjából annyira szalonképesek mint Ozzy Osbourne obszcén tréfái. 

Szóval ez sem lehet igazán komoly kezdetnek nevezni, de azt már inkább, hogy nagyjából 2002 körül iskolai gyakorlat után mindig keresztanyáméknál múlattam az időt és az ő férjével mindig dartsozás lett a vége a napnak. Persze előtte a szokásos sörözés sem maradt ki, szóval tiszta „pub-feeling” lett a dologból. Tehát az első kiképzést ekkortájt kaphattam, és ekkor fertőződtem meg a dartssal. Ezer hála és köszönet érte Vilinek aki egyrészt elmagyarázott egy csomó dolgot és még szakirodalmat is adott kölcsön! És ekkor kaptam meg első táblámat ami egy szoft játékszer volt és ezután szereztem be első nyilamat egy 18 grammos Harrows szettet. Persze ekkor már bekerült a képbe a profi darts is, vagyis sokadmagammal együtt én is rátapadtam a tv képernyőre amikor a világbajnokság adásba került. 

A Taylor–Painter illetve a Part–Taylor döntő adott egy plusz lökést ahhoz, hogy komolyabban érdekeljen ez a sport. Ezután kisebb-nagyobb rendszerességgel játszottam, de egyéb okok miatt a nyilak egy hosszabb időre a zoknis szekrénybe kerültek, bár a már említett vendéglátóipari egységekbe elvetődtem akkor a nyilak előkerültek. Sikerek (már ha lehet ezzel a képzavarral élnem) ekkortájt születtek, amikor különböző sörmeccseket sikerült megnyernem, de ezzel inkább Dionüszosz istennek adóztam semmint a darts isteneinek. De legalább eltaláltam néha a szektort.

A komolyabb löketet a sport iránt a 2014-es világbajnokság adta meg, amikor is megláttam Peter Wrightot. Nem sok hozzá hasonló figurát láttam addig és amikor játszani is láttam akkor aztán eldőlt a dolog. Én dartsozni fogok. Szoft gép vissza a falra, nyilak a kézbe és hajrá. Persze ez nem versenyzést jelentett csak otthoni gyakorlást de nagyon élveztem. 2015 karácsonyán aztán fordult a kocka. Egyre mélyebben beástam magam a PDC világába, bújtam a netes oldalakat (jó hülyén nézhettem ki a monitorba bújva, de legalább a család jól szórakozott), figyeltem a meccseket, órákig kutattam régi felvételek között, szóval elkapott a gépszíj. Megvettem első „profi” készletemet és beruháztam egy profi táblára is, szóval komolyabban érdekelni kezdett a dolog. Szó szerint órákat töltöttem a tábla előtt próbálgatva a fogást, a beállást, a célzást, és ezután pedig irány az internet követni az aktuális eseményeket. Ennek folyományaként kerültem egy véletlen beszélgetés kapcsán kapcsolatba a 9 nyíl stábjával és egy rövid beszélgetés után beálltam a csatasorba. Remélem jó ideig nem is dőlök ki onnan.

Másik mindenképpen idekívánkozó fontos lépés volt a dartsos létemben, hogy ilyen-olyan módon részese lettem a Prince Of Darts megszületésének, és a Herceg töretlen lelkesedése és szeretete a sport iránt rám ragadt és végképp magába szippantott ez a világ. Elkezdtem versenyekre járni (eredményességről még nem lehet beszélni, inkább csak részsikerekről) ami hihetetlen mértékű plusz motivációt adott, megismertem például Bezzeg Nándort akitől rengeteget tanultam.

Szóval mostanra úgy áll a dolog hogy az életemben van a család és van a darts. Közhelynek hangzik? Az is, de igaz. Szóval emberek: Game On!

Seres István:

2011-ben léptem először a dobóvonal elé, hivatalos versenyen. A nagyváradi darts klub által szervezett tavaszi bajnokság egyik szakaszára mentünk el amatőrként jóbarátommal, Stikével, miután, mint sokan mások, a helyi kocsmákban és otthon kaptunk rá a nyildobálásra. Gondoltuk kipróbáljuk magunkat, lássuk mire vagyunk képesek. Természetesen jól kikaptunk, de leirhatatlan az érzés, hogy részt vehettünk első versenyünkön, és az ott megismert emberek törődése, önzetlen segitőkészsége, tanácsai, szinte azonnal rávettek, hogy beiratkozzak a klubba.

Következtek az edzések, majd pár hónap után már elindultam első nemzeti bajnoksági versenyemre, és annyira izgultam, hogy még a reggel kilenckor megivott whisky sem segitett a kézremegésemen. A táblát is alig találtam el, nemhogy a szektort amit szerettem volna. Nyilván már első körben kikaptam, de ez semmit sem vett el az élményből amit a többiek biztatása adott. 

Idővel egyre több darts-ost ismertem meg, szerte az országból, egyre több versenyen vettem részt, és a játék iránti szeretetem csak fokozódott. A körülmények úgy hozták, hogy elvállaltam a klub tevékenységének irányitását, a versenyek szervezését és lebonyolitását. Talán legnagyobb sikeremnek könyvelhettem el, hogy alig egy évvel azután hogy elkezdtem játszani, én szerveztem meg az erdélyi nemzeti bajnoksági versenyt, ahova az egész országból több mint 70 játékos jött el megmérettetni magát. Fantasztikus élmény volt, remek verseny, és fergeteges buli.

Egy teljes szezont játszottam végig, szinte minden versenyre elmentem, csapattársaimmal együtt vezettünk vagy vonatoztunk végig az országon, Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Brassó, majd a Marosvásárhelyi országos döntő 2012-es helyszinére. Nem lehet szavakba önteni a dartszosok összetartását, a viszontlátás örömét, az egymás biztatásást verseny előtt és után. Eddig soha nem találkoztam ilyesmivel, és gondolom nem vagyok egyedül ezzel.

Prága. 2012 novembere. Egyetlen célom volt csak, túljutni az első körön a majdnem 500 játékos közül. És sikerült, már nem remegett úgy a kéz, jöttek a triplák is, és 4-1 lett a végeredmény egy elég furán dobáló svéd játékos ellen. Nem jött hogy elhigyem, de megvolt! Az utána következő 1-4-es vereség már nem is érdekelt annyira, de látni és találkozni olyan nevekkel, mit Scotty „Too Hotty” Waites-el, Tony O Shea „Silverback”-el vagy Deta Hedmannel leirhatatlan élménnyel gazdagitott.

Egy elég hosszú kihagyás után, idén tértem vissza a versenyzéshez, és a magyarországi versenyeken kezdtem részt venni, főleg Debrecenben, ahol remek játékosokat ismertem meg, és igy jött az ötlet kedves barátom Talabos János részéről, hogy szervezzünk egy vándorkupát négy város (Nyiregyháza, Kisvárda, Debrecen és Nagyvárad) részvételével. Igy született meg a Szent István Kupa, melyet első alkalommal Nagyváradon tartottunk idén, augusztus 20-án. Egy egész napon keresztül, majdnem 1200 leg lejátszása után, a debreceni csapat emelhette magasba a kupát, és vihette haza, hogy egy éven keresztül büszkélkedhessen vele.

Ekkor álmodtam egy nagyot, és elkezdtem szervezni egy nemzetközi versenyt. Több akadályba ütköztem, mivel hivatalos nemzetközi versenyt, saját szakálladra, nem szervezhetsz. Meghökkentem, hogy a darts szövetségek szinte ellenségnek tekintettek, hogy mertem egyedül nekivágni ilyesminek. Viszont az, hogy Bezzeg Nándi első megkeresésemre azonnal igennel válaszolt, és egyre több magyarországi játékos jelezte azt, hogy eljön a versenyre, arra késztetett, hogy ne adjam fel. Igy születettet meg a Varadinum Darts Kupa, és október 22-én a dobóvonal elé olyan játékosok álltak, mint Bezzeg Nándor, Végső János, Rucska József, Ihász Veronika. Budapest, Győr, Szolnok, Piliscsaba, Debrecen, Eger játékosai eljöttek Nagyváradra. Nekem hihetetlen volt, és az, hogy Végső János a döntőben Rucska ellen 99, 31-es átlaggal magyar rekordot döntött, és persze meg is nyerte a kupát, csak hab volt a tortán.

Hogy mi következik még? Azonkivül, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy a 9nyil felajánlotta, hogy beszámolókat irjak? Hogy több mint két hónapja küzdök a dartitis-el? Hogy hamarosan hivatalosan felavatjuk a Varadinum Darts Klub kicsiny helyiségét? Csak egy: Darts, forever! Game On!

Máté Dániel: 

Régen csak a foci volt. Nézni, űzni, fogadni, ennyiből állt az egész. Ez a szenvedély a mai napig meg is maradt. A 2014-es év viszont felnyitotta a szemem, hogy eddig kimaradt az életemből egy fontos dolog: a darts. Ahogy szerintem nagyon sokan mások, én is a vébé kapcsán kezdtem el a sport iránt intenzíven érdeklődni és a falba verni a fejem, hogy eddig miért nem követtem az eseményeket.

Az érdeklődésem azóta sem lankadt, sőt a lemaradásokat is pótoltam: talán így még jobb volt, hiszen végig lehetett izgulni a darts klasszikus meccseit. Vallom, hogy két külön dolog az, ha az ember egy sportban megállja a helyét, és az, ha szeretettel, alázattal és odaadással érdeklődik iránta, kutat, elemez csak azért, hogy mások is megismerjék és felismerjék, hogy mennyivel is többről szól ez, mint egy sima kocsmasport. Vállalom, hogy előbb írtam le egy-egy meccsel kapcsolatban a véleményem másoknak, mint hogy felfúrtam volna a táblámat a falra, és odaálltam volna én is „leutánozni” a nagyokat. Versenyezni nem versenyeztem és lehet, hogy soha nem is fogok, viszont amiben biztos vagyok az az, hogy ha 10 év múlva be kell mutatkozni, nem kétség, hogy így kezdem majd: „Régen csak a foci és a darts volt. Nézni, űzni, fogadni, ennyiből állt az egész. Ez a szenvedély a mai napig meg is maradt.”

Örülök, hogy a 9nyíl szerkesztőségének tagja lettem! Drága olvasók, fogadjátok szeretettel irományainkat, alázattal viseltetünk a sport iránt.

Ágoston Dániel:

Történetem 2013 áprilisában kezdődött, mikor megvettem első darts táblámat. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal dobáltam, de tavaly szeptemberben Pécs új lendületet adott, ugyanis szeptember 26-án, szombaton életem első amatőr versenyét sikeresen megnyertem. Ez a lendület visz előre azóta is, belépetem a Pécsi Darts Clubba 2015 októberében és óvatosan beépültem a csapatba. 

2016 januárjában kiváltottam első versenyengedélyemet, és azóta folyamatosan járok versenyekre egyéniben és csapatban is: a ’Paravánokkal’. Márciustól a Club facebook oldalának egyik szerkesztője vagyok, elkezdtem a háziversenyek, majd az MDL és a Nemzeti fordulók beszámolóit is írni. Szeptembertől már a Club weboldalát is részben én szerkesztem, emellett a versenyszervezésből is kiveszem a részem, legyen az a háziversenyünk, akár egy Open vagy egy Amatőr verseny.

Novemberben egy újabb remek csapatnak lettem tagja, a 9nyíl szerkesztőségének. Célom minőségi írásokat adni Nektek, remélem sok szeretettel fogadjátok őket.

Csizmazia Zoltán:

Előre bocsájtom, valamikor réges régen, egy távoli galaxisban... Szóval, volt egy évtizede egy csodálatos élményem, amikor Londonban jártam és az egyik kocsmába betérve az akkori tudásomnak és ismereteimnek megfelelően, valami eszeveszett magas szinten játszották a dartsot a mezbe öltözött sporttársak, mint később kiderült, egy kerületi bajnokság kellős közepébe csöppentem. Aztnán néhány óra múlva egy nagy kivetítőn, ugyanabban a kocsmában megnézhettem a Sky Sportson a Phil Taylor-Roland Scholten Premier League döntőt. Mint sportújságíró, mint sportrajongó örök élmény volt.

Aztán én és a darts egy kicsit távolabb kerültünk egymástól, de mindig a látókörben maradt. A sportújságírást hivatásként űzve sok mindenre kellett figyelni, de 4-5 éve aztán újra napi kapcsolatba kerültünk. Tavaly decemberben aztán saját erőből saját amatőr klubot hoztunk létre, onnantól viszont nem volt menekvés, a mindennapjaimba költözött be.

Maradjunk abban, szeretek játszani, és Phil Taylor már egészen biztosan nem leszek, kézenfekvő volt, hogy újságíróként mi módon tudok a legtöbbet tenni a sportágért. Egy társammal aztán megalapítottuk a blogot, és eddig jutottunk. Ahogy kezdtem, sorban alakult át a csapat és most egy remek társaság alkotja a blogot, hogy minél többet tehessük értetek, a dartsért. 

Nem lenne teljes a lista, ha nem említeném meg azoknak a nevét, akik rövidebb-hosszabb ideig elkisértek az utamon, így, vagy úgy segítették a munkánkat.

Ők Odor Marcell, Tóth Péter, Szatmári Zsuzsa, Mák Gergő, Baka Krisztián, Nagy Zoltán.

Szeretnénk még sok évig együtt maradni. Mi, a darts, és Ti!