9 Nyíl

Jones és Harrington nagy napja!

2017. április 16. 14:49 - Viking958

A hétvégén újabb 4 fordulót bonyolítanak le a PDC Challenge Touron, szombaton az 5-6. verseny zajlott le, amiken két új győztest avattunk, ez egy ilyen év, lássuk mi történt.

challengetour.jpg

Az ötödik verseny közel 200 indulóval rajtolt el, köztük két hölggyel is, Lisa Ashtonnal és Rachel Brooks-szal. Sajnos tőlük hamar búcsúztunk is, ugyanis az első körben vereséget szenvedtek (Hewson – Brooks 5-0, J Smith – Ashton 5-4). Az első körben búcsúzott még a jó öreg Andy Smith és a számunkra ismerős Rusty-Jake Rodriguez is.

A 128 között a nagyok jól vették az akadályt, továbbjutott 5-0-val Stuart Kellett, Peter Hudson, Peter Jaques és Mark Frost is. Azonban korán kiesett Harry Ward(korábbi BDO ifi vb döntős), Alex Roy, Barry Lynn és a BDO-ból ismerős Pip Blackwell is.

A harmadik körben, azaz a 64 között kiesők már 50 fonttal gazdagodtak, így például a régi motoros Alan Tabern, Peter Hudson és Mark Dudbridge. Peter Jaques és Wayne Jones viszont folytatta a menetelést, mindketten 5-0-ra hozták a maguk meccsét.

A negyedik kört is túlélte a dél-afrikai sztár, Warrick Scheffer és Mark Frost is, aki Stuart Kellett ellen nyert döntő legben. Kellettnek azonban nem kellett egyedül szomorkodnia, ugyanis Barrie Bates és Peter Jacques is kihulott. Innentől viszont beszéljenek a számok.

Negyedik kör 
Ryan Harrington 5-2 Justin Smith
Tony Martin 5-1 Jon Jukes
Trevor Burkhill 5-4 Paul Coughlin
Eddie Dootson 5-4 Edward Lovely
Warrick Scheffer 5-2 Robert Rickwood
Paul Harvey 5-2 David Evans
Allan Edwards 5-3 Justin Bradshaw
Charlie Jackson 5-2 Matt Padgett
Mark Frost 5-4 Stuart Kellett
Luke Woodhouse 5-2 Carl Wilkinson
Aaron Dyer 5-2 Barrie Bates
Paul Milford 5-3 Peter Jacques
Nathan Aspinall 5-0 Nick Fullwell
Wayne Jones 5-2 Paul Phillips
Steve McNally 5-0 Luke Humphries
Kevin McDine 5-2 Steve Brown

Ötödik kör 
Ryan Harrington 5-3 Tony Martin
Eddie Dootson 5-3 Trevor Burkhill
Paul Harvey 5-3 Warrick Scheffer
Allan Edwards 5-3 Charlie Jackson
Mark Frost 5-1 Luke Woodhouse
Aaron Dyer 5-3 Paul Milford
Wayne Jones 5-3 Nathan Aspinall
Kevin McDine 5-2 Steve McNally

Negyeddöntő
Ryan Harrington 5-3 Eddie Dootson
Allan Edwards 5-4 Paul Harvey
Mark Frost 5-3 Aaron Dyer
Kevin McDine 5-4 Wayne Jones

Elődöntő 
Ryan Harrington 5-2 Allan Edwards
Mark Frost 5-1 Kevin McDine

Döntő 
Ryan Harrington 5-2 Mark Frost

Ryan Harrington ezzel a sikerrel megszerezte karrierje első győzelmét a Challenge Touron. Korábban egyetlen címe volt, még 2011-ben egy Development Tour eseményen diadalmaskodott.

harringtons.jpg

A második verseny, vagyis pontosabban a hatodik versenyen kicsit jobban nyitott Lisa Ashton, az első körben 5-1-re győzte le Kieran Evans-t, Rachel Brooksnak azonban ezúttal sem sikerül leget csípnie, 0-5-re bukott.

Az első kör nagy vesztesei Rusty-Jake Rodriguez, a dél-afrikai Nolan Arendse és a JDC feje, azaz Steve Brown voltak. Volt jónéhány döntő leges parti, de ami érdekesebb, hogy hat mérkőzés is 5-0-ra végződött.

A második körben sajnos ismét búcsút kellett vennünk Lisa Ashtontól, az első verseny elődöntősétől, Kevin McDinetól kapott ki döntő legben, ami azért mutatja Lisa tudását. Ha megszokja a férfi mezőnyt, borsot törhet sokak orra alá. Mark Frostnak ez a verseny nem úgy sikerült, mint az előző, 4-5 arányban kikapott és búcsúzott erre a napra, ahogy tette ezt Peter Hudson vagy Barrie Bates.

A harmadik kör jelentette a végállomást Pip Blackwell számára, őt a Pieman, Andy Smith gyűrte le. Itt esett ki a még mindig nagyon fiatal James Hubbard is, akiből azt hittük, hogy sztár lesz, de aztán mégse lett. A korábbi ifi világbajnok Nathan Aspinall számára is véget ért a dal, Wayne Jones verte meg 5-1-re.

A negyedik kör volt a ’sztárgyilkos’, itt esett ki Kevin McDine, Josh McCarthy ellen; Andy Smith, Adam Smith-Neale ellen; Alan Tabern az előző győztes, Ryan Harrington ellen és Mark Dudbridge, David Evans ellen. Alex Roy viszont jól futott, pont ahogy Eddie Dootson, Stuart Kellett vagy Wayne Jones.

Negyedik kör 
Josh McCarthy 5-3 Kevin McDine
Charlie Jackson 5-4 Jim Walker
Adam Smith-Neale 5-3 Andy Smith
Ryan Harrington 5-3 Alan Tabern
Alex Roy 5-2 Aaron Dyer
Peter Jacques 5-4 Jon Jukes
Eddie Dootson 5-1 Bryan De Hoog
Jason Wilson 5-2 Brett Claydon
Stuart Kellett 5-4 Sean Ryan
Peter Mitchell 5-4 Colin Fowler
Curtis Hammond 5-3 Nick Fullwell
Wayne Jones 5-0 Eikichi Nakanishi
Kevin Dowling 5-4 Callum Loose
David Evans 5-4 Mark Dudbridge
Craig Gilchrist 5-4 Reece Robinson
Lee Evans 5-3 Carl Wilkinson

Ötödik kör 
Charlie Jackson 5-2 Josh McCarthy
Ryan Harrington 5-3 Adam Smith-Neale
Peter Jacques 5-3 Alex Roy
Jason Wilson 5-2 Eddie Dootson
Stuart Kellett 5-2 Peter Mitchell
Wayne Jones 5-4 Curtis Hammond
David Evans 5-0 Kevin Dowling
Lee Evans 5-1 Craig Gilchrist

Negyeddöntő 
Charlie Jackson 5-3 Ryan Harrington
Jason Wilson 5-3 Peter Jacques
Wayne Jones 5-2 Stuart Kellett
Lee Evans 5-1 David Evans

Elődöntő 
Jason Wilson 5-4 Charlie Jackson
Wayne Jones 5-4 Lee Evans

Döntő
Wayne Jones 5-1 Jason Wilson

Ezzel a sikerrel a korábbi PDC vb elődöntős Wayne Jones élete első tornagyőzelmét szerezte meg a PDC-ben, korábban hiába volt több Major tornán is elődöntős vagy akár döntős, a végső győzelem még sosem jött össze az 51 éves angolnak. Győzelme talán nem meglepő, ugyanis az utolsó PC fordulón a legjobb 16 között zárt Peter Wrightot is legyőzve.

waynejones.jpg

Az élmezőny állása 6 forduló után (ne feledjük, az év végén a két legjobb Tour Cardot nyer):

1. Aaron Dyer 4400
2. Lee Evans 3000
3. Wayne Jones 2750
4. Mark Frost 2700
5. Ryan Harrington 2300

 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6412430183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása